Zsebkalauznyi Róma III.
Vissza

Zsebkalauznyi Róma III.

Róma, az Örök Város. Császárok és pápák, szenátori és nagy nemesi családok városa, a nyílt téri múzeum, amely évente több millió turistát vonz. Rómát látni és meghalni, minden út Rómába vezet – szokás sorolni a néha ókori gyökerekkel rendelkező közmondások sorát, amely az Urbs nagyságát hivatott szépíteni. Az emberek többsége csak 2-3 napot tud eltölteni a városban, amelyre egy élet sem elég, így igen nagy kihívás a Rómába látogató számára, hogyan ossza be idejét és mit nézzen meg a Stendhal-effektus veszélyével csábító világvárosból. Ahogy az előző két részben is említettem, egy olyan, három napra szóló várostúrát ajánlok az olvasóknak, amelyből megízlelhetik Róma legjavát és az ezerarcú, örök város szellemiségét.

A harmadik, utolsó nap aligha telhet másképp, mint melankóliával, hiszen az utolsó napot valahol mindig belengi a búcsúzás szelleme. Ám Rómában felébredni a sirályok hangjára, a narancssárga épületek dzsungel-zöld zsalujából beszüremlő napsütésre, a tányérokat és espresso („un caffe”) pohárkákat talán a hangulatért is szándékosan összekoccantó kávézók izgága bájára csakis öröm lehet. Római kávéval ébredni minden melankóliát eloszlat. Persze a római kávék között is akad történelmi, hagyományos és turisztikai hierarchia: van, aki a San Pietro kávézóra esküszik, mások pedig a Kissinger által is meglátogatott Sant’Eustachio-ra. Akárhogy is legyen, az biztos, hogy Rómában reggel kávézni egy rituálé, ami kiváló alkalmat ad arra, hogy megértsük a rómaiak életstílusát, habitusát: elegáns öltözködésüket, anyanyelvük iránti megszállottságukat és testté, mozgássá lett nyelvüket, számunkra talán túl lassúnak tűnő, néha érthetetlen tempójukat.

A finom olasz kávé után az utolsó napot érdemes a kevésbé ismert helyeken eltölteni. Számos olyan várostúra van, amely az ókori, reneszánsz vagy barokk Róma emlékeit mutatja be interaktív módon. Az egyik legérdekesebb várostúra talán az, amelyik az ókori Róma egyiptomi obeliszkjeit járja be. A tizenhárom, eredetileg a fáraók birodalmának nagy városait és halotti templomait díszítő gránit obeliszkeket Augustus császár kora óta három évszázadon át hordták el eredeti helyükről, legfőképp Isis szentélyeket, stadionokat és a Circus Maximus középső részét díszítve velük. A rómaiak korában is már 1000-1500 éves gránit-óriások Róma legrégebbi álló emlékei ma, amelyeknek egyenként is rendkívül érdekes történetük van. Ezek a város számos jelentős pontján – a Szent Péter téren, a Pantheon és a Santa Maria sopra Minerva előtt, a Quirinale dombon, a Navona téren vagy a Piazza del Popolo téren állnak, de akad néhány kevésbé látogatott vagy eldugott obeliszk is a spanyol lépcsők felett vagy a Köztársaság (Repubblica) téren. Ezeket felkeresni és mind a 13 eredeti, egyiptomi obeliszket „kipipálni” a listán máris egy teljes napi várostúrát feltételezne.

Egy másik érdekes várostúra az, amely Rómát, mint néhány elit család városát mutatja be. Róma már a császárkor előtt is a nagy patricius családok központja volt. Romulus egykori háza mellett, a Palatinus dombon gazdag szenátorok építettek házat, az egyik legelsőt maga Octavianus, a későbbi Augustus császár. A horti, azaz nagy patriciusi, szenátori birtokok kialakulása és terebélyesedése jól mutatja, hogy Róma ókori történetét és a város topográfiájának alakulását nemcsak a központi hatalom, de ezek a nagy vezető családok birtokai is alakították, formálták. Ezek a családok ugyan változtak, hatalmas birtokaik, luxus-villáik és azok temérdek szobra és kincse, lenyűgöző sírjaik ma is ott díszelegnek Róma legszebb múzeumaiban.

Az ókori római elit életét legjobban akkor értjük meg, ha meglátogatjuk Róma talán legszebb, de alig látogatott régészti múzeumát, a Palazzo Massimo alle Terme-t. A Termini vasútállomás és Diocletianus thermái, az ókorból fennmaradt legnagyobb közfürdő mellett felépült gyönyörű palotában az 1960-as években rendeztek be egy múzeumot, mivel a vasútállomás épületének építésekor számos olyan lenyűgöző régészeti anyag került elő, amelynek már nem jutott hely a város nagy múzeumaiban. A Palazzo Massimo tehát a XIX. század végétől 2011-ig tartó ásatások legjavát tartalmazza. Szemben a Capitolini és Vatikáni Múzeumokkal, amelyeknek lenyűgöző római anyagát már a középkor óta folyamatosan gyűjtötték össze. Ez a múzeum tehát már jól ismert régészeti ásatásokból előkerült tárgyakat mutat be, amelyek nagyban segítették a régészeket és muzeológusokat, hogy interaktív, információ-gazdag segédeszközökkel láttassák az önmagukban is lélegzetelállító tárgyakat. A gyönyörűen festett, melankolikus, de mégis nyugtató columbariumok, azaz földalatti sírkamrák falfestményei, a hatalmas Róma városi villáit és a szenátori domusokat díszítő mozaikok, a Portonaccio szarkofág legapróbb részletekig, szinte a 3D nyomtatók részletgazdagságát imitáló monumentalitása, a megpihent bokszoló nyugalma, Augustus császár főpapi ábrázolásának méltósága vagy Caligula császár úszó palotáinak maradványai Nemi tavából csak néhány olyan kincs, amelyet a múzeumba tévedő órákon át csodálhat. A Palazzo Massimo mellesleg a legjobb hely hűsölésre, a zsúfolt terek elkerülése végett.

A múzeum után ebédelni lehet valahol a környéken, majd azt követően érdemes felkeresni Bernini csodálatos szobrát, Szent Teréz elragadtatását a Santa Maria della Vittoria templomban, nem messze a Michelangelo által ugyancsak templommá alakított Diocletianus thermáitól. Ezt követően érdemes elsétálni a Borghese parkba, ahol máris a reneszánsz és barokk Róma elit családjainak életébe kaphatunk részletes betekintést. Rómában ugyanis nemcsak az ókorban voltak domináns, mindent uraló családok, akik a császári címért, katonai titulusokért vagy épp a pretoriánus gárda vezetéséért harcoltak, hanem a reneszánsz és barokk korban is.

A császári Rómát felváltó pápai Róma története is valójában nagy dinasztiák heves, ám a művészeteknek kedvező hencegéséből és vetélkedéséből állt: a Barberini, Colonna, Farnese, Borghese és Pamphili családok a legnevesebbek. Akármerre sétálunk, ezeknek a nagy családoknak a címereivel, a Városnak és világnak általuk adott pápák neveivel fogunk találkozni. A császári Róma szenátorait és gazdag elitjét, akiknek ma szobrait és emlékeit milliók látogatják az új Róma új elitjei, a nagy arisztokrata családok palotái őrzik. Egyféle kulturális, gazdasági kontinuitás ez, igaz, a kora-középkori és középkori viszonyokról kevés információnk van, Róma középkori topográfiája és története érdekes módon sok pontban még ma is hiányos. Annyi biztos, hogy a rómaiak mindvégig a császárkor emlékein éltek – a szó legszorosabb értelmében: a romokban, romokon, romok legbelső rétegeiben. A Colosseumból egy időben erődítményt faragtak, Marcellus színházában, Traianus nagy vásárcsarnokában ma is laknak emberek.

A Borghese park maga is Lucullus és C. I. Caesar egykori horti-ja, azaz birtokának területén alakult ki. A XIX. század végéig magánbirtok volt, Róma egyik leggazdagabb családjának tulajdona, amelyben gyönyörű palota, tó, pszeudo-római romok, szentélyek és szobrok sokasága látható ma. A XIX. század végén az új olasz királyság kisajátította ezt a hatalmas területet és közterületté alakította. Ma ez Róma egyik legnépszerűbb parkja, igaz főleg a turisták látogatják. A parkban érdemes meglátogatni a Borghese Galériát is, amely kiváló példája Róma arisztokrata családjainak fényűző életére és az általuk felhalmozott, felfoghatatlan ókori és modern javakra. A palotába a belépő igen körülményes, online kell regisztrálni, mivel kevés látogatót tudnak fogadni óránként.

A Borghese park sajátossága, hogy számos nemzetközi költőnek, írónak is szobrot állítottak itt a XIX. század végén és a XX. század folyamán: megtaláljuk Goethe és Hugo szobrát is, de grúziai, perzsa, arab, macedón, lengyel, orosz írók és költőkét is. Valamilyen furcsa oknál fogva sem magyar, sem román személyiség szobra nincs itt, igaz, magyar emlékekben Róma egyébként igencsak gazdag. Márai – aki jelenleg is a legnépszerűbb közép-európai író Olaszországban – igazán megérdemelne egy szobrot a Borghese parkban.

A parkból érdemes elsétálni a Medici palota előtti kilátóra is, amelyről gyönyörű látvány nyílik a Piazza del Popolo térre. Innen a legegyszerűbb lesétálni a spanyol lépcsőkig, ahol most már csak valóban… sétálni lehet, hisz az ikonikus lépcsőkre nem szabad leülni már. A spanyol és római történelem hosszú évszázadokon át összefonódó kapcsolatát hirdető tér környékén, különösen a Corso-ra nyíló kis utcákban számos jó étterem van, így azokban el lehet fogyasztani az „utolsó” római vacsorát is. Ekkor már ránk borul az este is. Róma ismét pezseg, hömpölyögnek a Corso-n a turisták ezrei, ki a Gucci és Vutton táskákért epedezve, ki pedig a luxusüzletek előtt dugiban elfogyasztva a sarki Carrefourban vett szendvicsét. Gazdag és szegény – ahogy az ókorban és a modern kori Rómában is – ma is együtt él, szinte megkülönböztethetetlen közelségben. Ott sétálunk el a város óriási palotái mellett, amelyeknek szobái, belső terei, udvarai legfeljebb egy-egy szerencsés pillanatra tárulnak elénk, amikor a kapukat megnyitják a kocsiknak. Ekkor tudatosodik bennünk, hogy a hömpölygő turisták millióitól távol, teljesen izolálva, egy időtlen burokban élik luxus-életüket a kortárs olasz gazdagok. Aki látta a Nagy Szépség, a La Grande Bellezza filmet, tudja miről beszélek.

Ebből az időtlen, hömpölygő, turisták és helyiek, szegények és gazdagok által lakott nyílt téri múzeumtól csakis úgy lehet elbúcsúzni, ha csendben fölé emelkedünk és elmerengünk a 2700 éves város felfoghatatlan örökségén és történelmén. A város számos kilátója közül talán a legszebb a Gianicolo, a Janiculumi domb.

Innen, Garibaldi és Türr István szobra mellől lehet a legcsodálatosabban elmerengni Róma örök jellemén, a Dolce Vita lényegén.

Aki csak 3-4 napra látogat tehát Rómába, ezzel a három részes útikalauzzal remélhetőleg betekintést kaphat egy aprócska szegmensére Róma gyönyörűségének. Nem több ez, mint a Máltai Lovagok templomának kapukulcs-lyukán megpillantani a Szent Péter bazilika kupoláját, de 3 nap Rómában pont elég egy ilyen élményre: belekóstolni az időtlen örökkévalóságba.


EZ ÉRDEKELHETI
MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Iohannis és Dăncilă vita helyett ...
Rendezvényajánló
A titkosszolgálat vallásüldözése képeken

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ