A Rómáról szóló legendákról és a közel 2700 év alatt felhalmozott épített örökségről könyvtárnyi szakirodalom és annál is nagyobb szépirodalom és ponyva gyűlt össze. A város zarándokhely volt már az ókorban is, ide sereglett a Római Birodalom lakossága, ha a Capitoliumi Jupiter templomát vagy a császári triumfusokat akarta látni. Péter és Pál apostolok önfeláldozását követően, lassan 2000 éve a kereszténység fellegvára, valláspolitikai központja is. A XV. század óta a reneszánsz, a XVIII. század óta pedig a barokk művészet fővárosa lett, az ókori műemlékek iránti csodálat és a modern muzeológia és örökségvédelem is itt született meg. Piranesi rajzai és Goethe utazása Rómába szintén növelte a város hírnevét, amely a XX. században, a tömegturizmus és tömegzarándoklat megjelenésével már nem csak elérhetetlen Mekkává tette Rómát, hanem közkedvelt turista-látványossággá, nyílt téri múzeummá. Róma ezer arcát maga alakítja az idelátogató hívő zarándok, a múzeum-fogyasztó kultúrturista, a diaszpórává lett amerikai-olasz közösség, a divatvilágban csillogó elit, a szakkönyvtárakat látogató kutató és a mediterrán világra vágyó átlagturista is. A többség valóban csak 2-3 napot tud eltölteni a városban, amelyre egy élet sem elég. Igy igen nagy kihívás a Rómába látogató számára, hogyan ossza be idejét és mit nézzen meg a Stendhal-effektus veszélyével csábító világvárosból. Az alábbiakban tehát egy olyan rövid Róma-túrát ajánlok, amely révén a 2-3 napra ide látogató művelt, de nem szakbarbár turista valóban ízelítőt nyerhet a város minden szegmenséből és valamelyest megbarátkozhat az örök város ezerféle arcával.
Az első nap
Rómában érdemes a szállást egy metró-megálló közelében lefoglalni, mivel a városnak számos olyan régiója van, ahová csak busszal lehet eljutni. Sajnos a római autóbuszozási körülmények egy friss felmérés szerint semmivel sem jobbak a bolíviai tömegközlekedésnél. A buszokra legalább 20-30 percet kell várni, rendszerint „spontán módon”, órarend nélkül közlekednek. Egyszóval, ha valahova megadott időpontra akarunk elérni, erre csak akkor vállalkozhatunk, ha a metróra hagyatkozunk. Ez alapvetően fontos tényező, amikor a várostúrát tervezzük, még abban az esetben is, ha nem riadunk vissza a napi 15-18 km-t gyalogolástól sem (nálam ez volt a napi átlag). Kellemetlen meglepetésekben lehet tehát részünk, ha csak a buszra számítunk.
Forum Romanum
Az első napot érdemes a Colosseo metrómegállónál kezdeni, a túrát pedig Róma születésének helyszínével, a Forum Romanummal, a város 2800 éves szakrális központjával indítani. Egyrészt azért is jó a város történetét kronológiai sorrendben kezdeni, mert túl azon, hogy ez a hely számít az ókori város szívének ma is, egyben a város topográfiai központja, ami jól megközelíthető metróval. Másrészt úgy vélem, így érthető meg legkönnyebben, hogyan vált ez a város néhány apró falu szövetségéből a világ köldökévé, a klasszikus, majd később a keresztény Európa és művészet központjává.
A Forum Romanum épületkomplexumát ugyanazzal a jeggyel látogathatjuk meg, amellyel a Palatinus császári palotáit és a Colosseum épületét is (12 euró). Jó tehát a Fórummal kezdeni, bár a Colosseumnál csak időpontra kérhető jegy, így meglehet, hogy ez a sorrend felborul.
A Kr.e. VIII. században, néhány falu egyesüléséből és egy vaskori társadalom kezdetleges, proto-urbán vallási központjából elterjedő, később a környező népeket meghódító latinok legszentebb tere, a Fórum a királyság korába, az anyafarkas legendájának és Romulus idejébe vezeti vissza az arra járót. A Lapis Niger, vagyis a Fekete Kő a római koros kutatók „mekkája” és „Kába köve”, a latin nyelv legrégebbi forrása. A Fekete Kő ott áll a ma már csak alapjaiban megmaradt Rostra-kő mellett, ahol a Római Köztársaság korában a pun háborúk győzelmeit ünnepelték a díszes hadvezérek. Ott, ahol Cicero beszédeit mondta és ahol később levágott kezeit – amelyek felbecsülhetetlen ókori forrásainkat adták, írták – kiszögezte Marcus Antonius. A Fórumra látogatónak érdemes megnéznie a Curia épületét is, ahol a római szenátus gyűlt össze – igaz nem akkor, amikor Caesart megölték, erre az eseményre a városnak egy másik pontján került sor. Sokan ellátogatnak a Fórum azon furcsán fedett és kevésbé látványos részére is, ahol Iulius Caesart, minden populista politikus atyját és az első soha nem volt római császárt halála után imádták és a legenda szerint eltemették. A Fórum további látványosságai közzé tartozik a Vesta szüzek temploma és átriuma, ahol az örökké égő lángot, a Sybillák jóskönyveit és megannyi más ősi, 2500 éves tárgyat is őriztek egészen a Kr.u. V. század végéig. A zsidó közösség számára zarándokhellyé lett Titus diadalíve, hiszen az a Második Templom lerombolásának egyik ikonikus jelenetét, a Nagy Menóra elhurcolását ábrázolja. Ez adta a mai Izrael állam címerét is.
De nem csak római történelem és zsidó kultúra iránt érdeklődők számára zarándokhely ez: a Fórum a Kr.u. V. század után az átalakulás, a vegyes, pogány-keresztény szimbiózis mintaképe volt. A régi pogány templomokat – így Antoninus Pius és felesége, Faustina templomát vagy Romulus templomát – keresztény kápolnává alakították. Ezeket ma is látogathatjuk ritka alkalmakkor. Romulus templomának különlegessége, hogy az ókori Róma két, eredeti bronzajtajának egyikét őrzi.
A Fórumból meglátogathatóak a császári paloták is: Minden nyelvben a „palota” fogalma a Palatinus dombon álló császári palotákból ered. A „paloták anyja” azonban 2700 éve még igencsak más képet festett: kunyhók és viskók voltak erre, később itt állt Romulus „háza” (egy pszeudo-emlékmű) és itt épültek fel a nagy szenátori villák. Emiatt döntött úgy Augustus, az első valódi császár (vagyis első számú szenátor, princeps), hogy házát kibővíti és ezt követte összes utóda is, akik végül egy egész domboldalt beépítettek a hatalmas palotákkal. Az itt kialakított múzeum ezek történetét meséli el, kertjében pedig láthatjuk, hogyan alakult át ez a városrész is a középkorban és reneszánsz korában.
A Fórum és Palatinus után (ez körülbelül két órát vesz igénybe) a Colosseum kerül sorra. Az eredetileg Amphiteatrum Flavium néven ismert, a Római Birodalom legnagyobb amfiteátrumaként épült hatalmas épületbe fél órás sorbaállás után lehet bejutni. A fénykorában 60-80.000 embert befogadó, szobrokkal, márványlapokkal díszített épület nevét a mellette álló Nero, később Sol vagy Apollo óriási szobráról kapta (Colossus). Ennek ma már csak a talapzata van meg. Mussolini „jóvoltából” eltűnt mellőle a Meta Sudans nevű emlékmű is, amelyről szerencsére szép, XIX. századi festmények maradtak fent. A Colosseum az egyik legzsúfoltabb látványossága Rómának, nyomasztóan sok turistával, akik csak manapság kezdik megérteni - néhány száz eurós büntetés után -, hogy a római emlékeket nem firkáljuk össze! A hely nemcsak az ókori gladiátorjátékok legfontosabb helyszíne, de egyben keresztény mártírium-hely is, ahol Róma püspöke, azaz a mindenkori pápa a nagypénteki misét tartja. A Colosseum mellett mindenképp érdemes megpihenni Constantinus császár diadalíve mellett, amely köztudottan úgy épült fel, hogy a rajta lévő szobrokat – a dákok ábrázolását például – és Hadrianust jelképező domborműveket Traianus császár fórumáról hordták össze, emlékezve az egykori „dicső” korszakra.
Colosseum és a Via de Fiori Imperiali
Ezt követően érdemes végigsétálni a Via dei Fori Imperiali-n, Mussolini szörnyűséges sugárútján, amellyel kettészelte a császári fórumokat, tönkretéve számtalan római emlékművet. Most itt épül(ne) a harmadik metróvonal is, ám a római emlékek miatt ez igencsak sziszüphoszi munkának ígérkezik. Itt megcsodálhatjuk Augustus fórumát, Nerva fórumának nyomait és végül a román történetírás számára szinte szakrális hellyé lett Traianus fórumát, melynek része az in situ tökéletes állapotban megőrzött Traianus-oszlop. Az egykor a görög és latin könyvtárak között álló, színesre festett és gyakorlatilag egy képeskönyvként szolgáló oszlop a dák-római háborúkat ábrázolja. A császár maga is az oszlop talapzatában kialakított mauzóleumban nyugodott. Sajnos sírját kifosztották, egykori szobrát ledöntötték, helyére az „új Róma”, a keresztény világbirodalom alapítójának, Péternek a szobra került. Kontinuitás a legjavából, mi más: az egykori római pontifex maximus (főpap), azaz a császár helyét mindenhol az új pontifex maximus, Róma püspöke, a világ pápája váltja fel ikonográfiában, szobrászatban és építészetben is. Ahogy egykor néhány római család (Scipio, gens Iulia, gens Claudia), a reneszánsz korban nagy nemesi családok adták Róma vezetőit és a pápákat, újrarajzolva az örök város római emlékeit (Borghese, Barberini, Colonna, Farnese, Doria-Pamphili, Frangepán).
Szerencsére, az ókori Róma egykori dicsőségét ezerszer újraalkotó, újrakisajátító történelmi korszakok közül a legszerencsésebb a reneszánsz kor volt. Egyik remekművének és a kortárs múzeológia kezdetének az egykori Jupiter nagytemplom romjain létrehozott Capitolini Múzeumok számítanak. Ide kerülnek a még a középkorban talált, egy ideig a Lateráni Bazilikában őrzött felfoghatatlan szépségű kincsek: az Anyafarkas etruszk szobra, Marcus Aurelius lovasszobra, Constantinus császár bronz és márvány feje. A múzeumot is érdemes megnézni még az első nap, igaz, erre 3-4 órát kell szánni, de csakis egy kiadós ebéd és egy egy eurós, mesefinom espresso után.
A nap ezzel (Forum Romanum, Palatinus, Colosseum, Musei Capitolini) gyakorlatilag véget is ért, a hátralévőkben érdemes elsétálni a Velence térről a Rotonda térig, ahol az ókori Róma legcsodálatosabb épülete, a Pantheon található. Az épület 19 óra után zár, tehát ideális legalább fél órával zárás előtt már ott lenni. Az Agrippa bronz feliratát eredetiben megőrző, a legnagyobb bronz római ajtóval rendelkező épület kupolája a világ legnagyobb cementium (római beton) kupolája, „minden kupola anyja”, a római építészet és mérnöki innováció etalonja. Ez inspirálta a firenzei dóm és a római Szent Péter bazilika kupoláját is, de számos másolata volt már az ókorban is. Míg az ókorban „minden istennek temploma volt”, ma az olasz nemzeti identitás „panteonja”, benne a XIX. század végén létrejött Olasz Királyság atyjának, II. Viktor Emánuelnek sírjával.
A Pantheon kupolája
A Pantheon után érdemes megkeresni a Frigidarium vagy Della Palma fagyizókat, majd azt követően a Navona téren megcsodálni az esti forgatagot és Bernini csodálatos, és nem kevésbé ironikus, az egyháznak „beintő” szobrát. Vacsorázni igencsak ajánlott mellékutcákban, kevésbé főtéri helyeken, például a Navona Notte vendéglőben. Ezt követően – ha még van erő a lábakban – sétálni lehet a Tiberis partján, megcsodálni az Angyalvár kivilágított épületét, felkeresni Giordano Bruno szobrát a Campo del Fiori-n vagy jobb híján fél órát szánni arra, hogy a legjobb buszt megtaláljuk, ami hazavisz minket a hosszú első nap után.
Sétáink közben érdemes az olasz üzletek, narancs és kávéillatú kávézók, gyönyörű belső udvarok és szökőkutak szépségén elmerengni, hiszen ez adja meg valójában a „helyi”, az igazi Róma arcát és hangulatát.
