Zorba balett az élet ünnepléséről – szabadtéren is

Zorba balett az élet ünnepléséről – szabadtéren is
Merész vállalkozásba kezdett a kolozsvári Román Opera: országos premierként mutatja be pénteken (18.30 órától) Lorca Massine koreográfiájában a Zorba balettet, amelynek ősbemutatója 1988-ban volt a híres Veronai Arénában. Az eltelt közel három évtizedben Massine koreográfiáját több mint ötezerszer adták elő.

– Számomra a színház olyan, mint a templom. Ha színházban vagyok, teljesen elfeledkezem magamról, és teljesen mindegy, hogy ez a színház New Yorkban vagy Kolozsváron van. A színházban mindig jól érzem magam: a színház az életem, a családom – ismertette művészi hitvallását Lorca Massine az operában tartott sajtótájékoztatón.

– Amikor a darab koreográfiáján gondolkodtam, megpróbáltak lebeszélni. Azt mondták, hogy a film túl híres, és egy balettprodukció azt nem tudja lekörözni. Én azonban kitartottam, mert szerintem a mű az élet ünnepléséről szól. A darab témája az élet győzelme, amit nap mint nap megélünk. Nekem például nagyon sokat segített, hogy túléljem az élet nehéz pillanatait – ismertette elgondolásait Lorca Massine, aki hetvenedik életévén felül korát meghazudtoló fiatalos szuggesztivitással kápráztatta el a sajtót.

Egy-egy produkció színre vitelekor Massine számára az egyszerűség és a transzparencia az uralkodó elem, ugyanakkor a leglényegesebb az, hogy a tánc ne csak a társadalom elitjéhez, hanem mindenkihez szóljon, továbbá teremtődjön meg a „kapcsolat” a közönség és a darab között. Az elmúlt harminc évben nem változtatta meg radikálisan a Zorba balett koreográfiáját, mindössze kisebb változásokat eszközölt.

Adrian Morar karmestertől megtudhattuk: a zenére egyaránt jellemző a görög népzenei ihletettség és a modern hangvétel, ugyanakkor „egyszerű és zseniális” zene.

Iulia Merca operaénekes, aki a darabban Marina hangját „kölcsönzi”, elmondta: ezzel a szereppel „kilépett a komfortzónájából”, de nagyon tetszett neki a mű.

A címszerepeket táncoló Dan Haja (Zorba), Mircea Munteanu (John) és Andreea Jura (Marina) egyaránt úgy vélekedtek: számukra életre szóló élmény és megtiszteltetés Lorca Massine-nal és asszisztensével, Anna Kryzskow-val dolgozni.

Valentin Codoiu díszlet- és jelmeztervező a rá jellemző szerénységgel ismerte be: (vélhetőleg a koreográfus kérésére) a produkció díszletei és kosztümjei az előző Zorba-balettekből ihletődtek.

A pénteki bemutató után a darab még megtekinthető május 28-án, vasárnap este fél 7-től, illetve június 7-én, szerdán fél 7-től, de július 2-án, vasárnap este fél 10-től a Főtéren szabadtéri előadásban is bemutatják.