ZIZ – terveznek és reménykednek

ZIZ – terveznek és reménykednek
A napokban Márkos Tamás egy fotóriport erejéig ellátogatott a március 6-án megnyitott ZIZ – művészeti és szociális tér székhelyére, amely nem sokkal a március eleji megnyitó után kénytelen volt szüneteltetni a tevékenységét a járvány okozta helyzet miatt.

Az elmúlt időszak természetesen a ZIZ-t is keményen érintette, mondta Köllő Csongor, hiszen, miután oly sokat dolgoztak azon, hogy beindulhasson a hely, a megnyitó után gyakorlatilag egy héttel elővigyázatosságból lemondták első nyilvános rendezvényeiket, néhány napra rá pedig bezárták az új székhelyet.  „Fizikailag nemrég tértünk vissza az épületbe, és most már gőzerővel dolgozunk azon, hogy a még hátramaradt javításokat és egyéb munkálatokat befejezzük, és azon is, hogy az időközben eltelt szinte 3 hónap sok elmaradt izgalmas projektjéből minél többet átmentsünk későbbre, illetve újakat próbáljunk kitalálni, szervezni. Arról, hogy mikor és milyen formában indulhatnak útjukra a nyilvános események a ZIZ-ben, még mindig nem tudunk sokat, de bizakodóan tekintünk a jövőbe. Ami rajtunk múlik, azt igyekszünk megtenni, töretlen optimizmussal”, nyilatkozta Köllő Csongor, a Shoshin Színházi Egyesület társalapítója.