Zenei óriás, a ritka zsenik egyike volt Kocsis Zoltán

Zenei óriás, a ritka zsenik egyike volt Kocsis Zoltán
„Kocsis Zoltán zenei óriás volt, a ritka zsenik egyike. Hatása egész generációjára felmérhetetlen” – írta a Facebookon közzétett méltatásában a vasárnap elhunyt zongoraművészről Fischer Iván Kossuth-díjas karmester, a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) zeneigazgatója. A kétszeres Kossuth-díjas, Corvin-lánccal kitüntetett zongoraművész, karmester, zeneszerző, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar főzeneigazgatója életének 65. évében hunyt el. 1983-ban Fischer Ivánnal együtt alapította meg a Budapesti Fesztiválzenekart, 1987 óta karmesterként is fellépett. 1992-ben a BFZ művészeti vezetője, majd első vendégkarmestere, szólistája és kamarazenésze lett. Bartók Béla zongorára és zenekarra írt műveinek Fischer Ivánnal és a fesztiválzenekarral készült felvételeiért Edison-díjat kapott. A kormány, a főváros, a Zeneakadémia és Pécs városa is saját halottjának tekinti Kocsis Zoltánt.

 „Az örökérvényűségre kell törekedni, nem a véglegességre. Arra, hogy az adott pillanatban a lehető legőszintébben és leghitelesebben átadhassuk a közönség számára azt az élményt, amely a művel való első találkozáskor és a darabbal foglalkozás során folyamatosan ér bennünket” – nyilatkozta az egyik interjúban Kocsis Zoltán. Úgy vélte, a szavak elvesztették súlyukat, csak tettekkel lehet példát mutatni, hogy azután erőnktől és tehetségünktől függően icipicit igazíthassunk a világon.

Karrierje 1970-ben indult, amikor megnyerte a Magyar Rádió országos Beethoven-zongoraversenyét, a zenei életbe Ránki Dezsővel együtt robbantak be. 1973-ban egyszerre végeztek a főiskolán, mindketten itt lettek tanársegédek, majd adjunktusok, 1979-től pedig docensek. A két fiatal zongoraművész 1973-ban egyszerre kapott Liszt Ferenc-díjat, öt évvel később Kossuth-díjat, 1984-ben érdemes művész címet, 1988-ban Bartók Béla-Pásztory Ditta-díjat, és 1990-ben lettek kiváló művészek. Pályájuk párhuzamos szakaszában több közös, ritkaságszámba menő lemezfelvételt készítettek, köztük Mozart összes zongoraszonátáját négy kézre, valamint Mozart, Ravel és Brahms kétzongorás darabjait.

1983-ban Fischer Ivánnal megalapította a Budapesti Fesztiválzenekart, 1987 óta karmesterként is fellépett. 1992-ben a BFZ művészeti vezetője, majd első vendégkarmestere, szólistája és kamarazenésze lett. Bartók Béla zongorára és zenekarra írt műveinek Fischer Ivánnal és a Fesztiválzenekarral készült felvételeiért Edison-díjat kapott, Debussy lemezéért Gramophon-díjat és az Év hangszeres felvétele díját nyerte el. 1997 óta a Nemzeti Filharmonikus Zenekar főzeneigazgatója volt. 2012-ben súlyos, életmentő műtéten esett át. 

Kocsis Zoltánban az ösztönös zsenit és az enciklopédikus muzsikust vesztette el a világ, az Opera társulatát lesújtotta a hír – írta Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója. Megtiszteltetésnek nevezte, hogy két ízben énekelhetett Kocsis Zoltán vezényletével, aki az utóbbi években kiemelten figyelt Richard Strauss-bemutatóikra, még kedves levelet is írt.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) leszögezte: mélyről jövő hitelesség, zeneművek tolmácsolásához csak a legnagyobbakra jellemző tudás és alázat tette Kocsis Zoltánt a magyar kultúra kivételes alakjává. „A Nemzeti Filharmonikusok főzeneigazgatójaként, zeneszerzőként és zongoraművészként a klasszikus és kortárs magyar zeneirodalmat egyaránt gazdagította. Már életében óriás volt. Halálával pótolhatatlan veszteség érte a magyar kultúrát, a kortárs zenetörténetet” – olvasható az Emmi méltatásában. 

 „Tudja az ember, hogy az élet véges, és tudjuk azt is, hogy minden halál felfoghatatlan. De vannak, akikről azt gondoljuk, örökké élnek. Akik olyan vitalitással végzik munkájukat, olyan elementáris kisugárzással léteznek, hogy úgy érezzük, nem foghat rajtuk a halál. Kocsis Zoltán ilyen ember volt” – írta méltatásában Vigh Andrea, a Zeneakadémia rektora. Tegnap este, a Zeneakadémián tartott bensőséges hangulatú megemlékezésen hangsúlyozta: „univerzalitása zenei ízlésében is megnyilvánult. Repertoárját meghatározta két hangszere – a zongora, illetve a szimfonikus zenekar –, de nincs az utóbbi négyszáz évnek olyan jelentős zeneszerzője vagy stílusa, amelyben ne mozgott volna otthonosan. Bartók volt számára a legfontosabb”. Hozzáfűzte: szinte pontosan annyi időt élt, mint Bartók Béla.

Sokként érte Kocsis Zoltán halála a Nemzeti Filharmonikusokat. A zenekar ma tér vissza tízkoncertes ázsiai turnéjáról, amelyet eredetileg a zenekarvezetővel és Kobajasi Kenicsiróval terveztek, de Kocsis Zoltán orvosai tanácsára már nem tartott velük. A művész a betegségét hihetetlen energiával és tartással viselte, de ő sem tudott leplezni bizonyos bajokat – mondta Kovács Géza, majd hozzátette: az utóbbi hónapokban már nagyon látszott, hogy nehezére esik a mozgás. Egyre gyengébb volt és a legutolsó koncertjein már alig bírt színpadra lépni. Át is nézték az évadot három héttel ezelőtt, elhagyva sok-sok koncertet, de néhányhoz ragaszkodott volna.

Mint kiderült, hazaérkezésük után nem sokkal összeül a zenekar vezetősége és megbeszélik, hogyan tovább. Kiemelte: sok nagyszerű muzsikus van, de azt a komplexitást, amit Kocsis Zoltán megtestesített, egyikük sem képes teljesíteni. Úgy fogalmazott: nagy valószínűséggel nem a jelenlegi rendszer működik majd tovább, de találnak megoldást, „mert az aranykorszak, ami Kocsis Zoltán pálcája alatt a zenekarra ráköszöntött művészi tekintetben, arra kötelezi őket, hogy ugyanígy folytassák”.