Dohnányi Ernő (1877–1960) Szimfonikus percek című művét eredetileg a Ruralia Hungarica című színpadi művének kiegészítéseként képzelte el. A mű azonban zenekari változatban szólalt meg először 1933-ban Budapesten, amikor a Filharmóniai Társaság Zenekarának 80. születésnapját három magyar zeneszerző műveinek – Dohnányi Szimfonikus percek, Bartók Öt zenekari kíséretes népdalfeldolgozás és Kodály Galántai táncok – ősbemutatójával ünnepelték. A sikeres premiert követően Tóth Aladár így írt: „Melyik nemzet tud ma egyszerre három ilyen géniuszt felmutatni? … nemcsak a szellemet szórakoztatja, de felüdíti a lelket is. Lebilincsel és felszabadít.”
Dohnányi öttételes zenekari művében különböző karakterek váltakoznak. Vidám, pergő a Capriccio, amelynek gazdag hangszerelése és virtuozitása Richard Strauss zenéjére emlékeztet. A kései romantika, valamint Bartók és Kodály népzenei fogantatású éjjeli zenéinek szellemében fogant a szélesen ívelő, dallamközpontú Rapszódia, komoly játékot űz a gyors sodrású, táncos Scherzo. A Tema con variazioni alaptémája egy 16. századi dallam, variációit szomorkás magyaros melodika öleli körül. A „perceket” száguldó, vidám, népies hangvételű finálé, Brahms Magyar táncaira emlékeztető Rondo zárja.
Jean Sibelius (1865–1957) d-moll Hegedűversenyét Joachim József tanítványának, Vecsey Ferencnek ajánlotta. A versenymű mélyen szenvedélyes, romantikus zeneszövetét technikailag virtuóz passzázsok tarkítják, miközben előadójának az érzelmi hullámzások okozta szétdaraboltság veszélyével is meg kell küzdenie. Vlad Răceu nagyszerű előadó, kiváló hegedűművész, akinek mindez a nehézség nem okozott fejtörést. Meleg, puha tónusú hegedűjátékát mindvégig biztos intonáció, szenvedélyes virtuozitás, a drámai pillanatok mélysége, „éneklő” líraiság, jól felépített érzelmi csúcspontok jellemezték. Mondhatnám, méltó utóda a hegedűvirtuóz Vecsey Ferencnek, akinek művészetét annak idején Tóth Aladár így jellemezte: „hegedűjének tónusa férfias, telt, tiszta zengésében, rendkívüli hajlékonyságában a legszebb hegedűtónusokkal versenyez. Technikája szinte felülmúlhatatlan.” Vlad Răceu a közönség elismerő tapsát Ysaÿe 5. Szólószonátájának Danse Rustique című tételével köszönte meg.
Antonin Dvořák (1841–1904) talán legismertebb műve a IX. Újvilág-szimfónia, amelyet amerikai tartózkodása alatt komponált. Az első tételben a zeneszerző nagyvárosi impressziói kelnek életre romantikus szenvedéllyel, magasztos lendülettel. A második és harmadik tételt – amelyet Longfellow Ének Hiawatháról című indián tárgyú költeménye inspirált – az élet és halál motívuma lengi be. A lassú tétel bánatos angolkürtszólója – ezen az estén Török Réka érzésteli, hibátlan előadásában – egy erdei indián temetést elevenít meg, miközben a gondolatok visszaröppennek az ifjúságra, a boldog szerelemre, a menyegző örömpillanataira, az esküvői násztánc vidámságára. Az utolsó tételben felcsendülnek a hazai tájak dallamai, s habár a cseh folklór jelenléte a szülőföld iránti honvágyra utal, a finálé végkicsengése mégsem fájdalmas, hanem a hazatérés gondolatában reménykedő-bizakodó zeneszerző örömét magasztalja fel. A cseh zeneszerző számára Amerika, az „Újvilág” egyben egy új (zenei) világot is jelentett, amelyben a cseh nemzeti jelleg mellett számos műve az indián és néger folklór szépségeinek ízeit hordozza.
Lélekmelegítő, szép este volt! Jankó Zsolt vezényletével a zenekar jó formában muzsikált, a hangulatok és színek gazdag palettájával örömperceket szerezve a zenét szerető közönségnek.
(Borítókép: Vlad Răceu, a zenekar egyik kiváló hegedűse, ez alkalommal szólistaként állt a színpadra. Fotó: Filharmónia/Facebook)
