AMBRUS RÉKA
Történt ugyanis, hogy fentebb említett füles barátunk, talán területjelölés címén – gondoltam én – hagyott némi pisinyomokat a kedvenc pihenőhelyein, szerte a szobában. Eleinte törölgettem szorgosan, bár tudtam, Sziszüphosz sziklagörgetése értelmes munka ehhez képest. Amit ugyanis eltüntettem egyik nap, másnapra újratermett (mint Manole mester legendájában, csak fordítva). Így folyt ez hetekig, amíg észrevettem, hogy Zebu belső combján és a farka körül összeállt a szőr. Kissé szagos is volt a drágám, de még nem aggódtam. Aztán egy nap egészen a talpáig át volt nedvesedve a szőr, s ekkor már megszólaltak az én fejemben is a vészcsengők: ez a nyúl magára pisil, és nem takarítja. Mi lehet a baj? Nem veszi észre? Gyenge a „nyomás”? Veseprobléma? Húgyúti fertőzés? Vagy tényleg csak területet jelöl? De hát mit keres a produktum a bundáján? Szokásait górcső alá véve az tűnt fel, hogy pont ott találok nyomokat, ahol aludni szokott. Álmában csurrantana be?A viselkedésében semmi változást nem észleltem. Evett, ivott, játszott, labdát kergetett és udvarolt tovább lelkesen. Végső tanácstalanságomban feltettem az alfelének a képét egy tenyésztői csoportba. Hátha valami általam nem ismert ivaros viselkedésről lehet szó, s majd a szakik megnyugtatnak. Többéves tapasztalattal rendelkező nyulasok küldtek vele sürgősen orvoshoz (s gondolatban talán melegebb égtájakra is, amiért még nem voltunk dokinál). Mivel csak öt nap múlva kaptunk időpontot, ez alatt az idő alatt még többet s még alaposabban figyeltem szívszorongva a pácienst. Látszólag továbbra sem volt baja, de nyomokat azért találtam a szobában.Eljött a nagy nap, s a fantáziám is meglódult, amikor kiderült, hogy a járvány miatt nem kísérhetem be a klinikára, csak a teraszon várhatom meg. Ki tudja, mit csinálnak vele? – borzongtam bele saját borúlátásomba. Szürreális, nyomasztó élmény volt, mivel a Borisz halálát megelőző vizsgálatra emlékeztetett. Leadtuk a nyulat a recepción, leültünk Tamással a teraszra, a doki néni kijött, elmondtuk, mi a probléma, ő pedig közölte, hogy ultrahangos vizsgálatot fog végezni, s eltűnt. Mi pedig vártunk, vártunk, vártunk és aggódtunk. Biztos elaltatják a vizsgálathoz ezt a mozgékony vadmalacot – pörgettem tovább a „filmemet” –, hiszen otthon alig tudjuk megfogni. Nem engedi ő a pocakborotválást s az alfertály-bökdösést. Mi van, ha nem ébred fel? Mi van, ha valami genetikai elváltozást találnak? Mi van, ha félrekezelik?Mint röpke fél óra után kiderült, hiába aggódtam. Nem altatták. Sőt mi több, semmilyen elváltozást nem találtak, a fertőzést pedig a kora és a tartási körülményei miatt kizárták. Viszont melegen ajánlották az ivartalanítást, bár pont ilyen problémával, mint a miénk, nem találkoztak még. Sebaj, ha nincs egykilós (mi ugyanis ezt a bűvös testsúlyt vártuk a beavatkozással), lehet, nem is lesz. Szép, arányos, egészséges felnőtt nyúl, mehet a szike alá.Ezeket hallva s némiképp megnyugodva, másnap el is vittük Zebut „házidokijához” az esedékes oltásra. Még mindig azon morfondíroztam, hogyan tudták borotválni s ultrahangozni bódítás nélkül, amikor kiderült: a mi nyulunk csak otthon hisztis, az orvosi rendelőben egy földre szállt kisangyal. Az oltás alatt egy mukkanás sem volt, sőt a pociját is megfogdoshatta mind a doki néni, mind én.Hazajöttünk, lemostuk a combját (természetesen a szokásos felháborodott hiszti kíséretében), s azóta várunk, figyelünk. Tény, hogy továbbra is magára csurrant néha. Más baja azonban nincs. Vizsgáljuk a lába között, nehogy bepálljon. Várjuk, hogy megjöjjön a bátorságunk az ivartalanításhoz. S addig is tovább töröljük a pisinyomokat.
Borítókép: Mama szeret. Ha bepisilek, akkor is
