AMBRUS RÉKA
Hogy s hogy nem, tavaly megnyulasodott Tamásnak a volt sógornője, s mielőtt elmerült az internet szakbugyraiban, tőlünk kért tanácsot. Rákérdeztem, hol panzióztatja a fülest. Kiderült, hogy tavaly a nagytatát költöztették be erre a célra, de az idéntől már ők is elég tanácstalanok. Próbáljuk ki a nyulas csereakciót – egyeztünk meg: ők Zebut, mi Foltit nyaraltatjuk szükség esetén. Szerencsére mindkettőnknek elég nagy a lakása ahhoz, hogy gond nélkül elválasztva, külön szobában tartsuk a szőrösöket.
Igen, jól olvasták: külön. Ismeretlen nyulak ugyanis komoly sérüléseket okozhatnak egymásnak a területért s a dominanciáért vívott harcban. Ha két bundás családtagot szeretnénk, akkor is hosszú időt és rengeteg türelmet kell szánni az összeszoktatásra. Sőt, vannnak nyuszik, akik sosem szoknak össze. S bár a nyuszipárosok nagyon aranyosak és szociálisan teljesebb életet élnek mint magányos társaik, nekünk még nem volt bátorságunk társat szerezni Zebu számára.
Folti egy év körüli szépséges klein rex leányzó. Hófehér bundáját barna foltok tarkítják a hátán és a szeme körül. Súlyra körülbelül kétszerese a mi úrfinknak. Egyelőre ivaros, így természete a harcos amazonokéra emlékeztet. Megfogni kizárólag a család kislányának engedi magát, a többiektől csak kósza, lopott simogatásokat fogad el, ha kedve tartja. Pont úgy hörög és morog, mint a mi bundásunk, ha valami nem tetszik neki, és oda-oda is kap nyomatékosítás végett.
A gyerekek nagyon örültek Zebunak. Pici fülecskéi, kerek törpefeje és genetikailag csökkentett méretei szinte játéknyúlnak tüntették fel a háziasszony mellett. „Azért nem olyan kedves... morog, néha harap és markolászni is csak Tamásnak engedi magát” – próbáltam figyelmeztetni a családot, miután tájékoztattam őket az összes többi tudnivalóról. „Ne aggódjak – nyugtatgattak – jó helyen lesz.” Csak felváltva engedik ki őket, a várható területjelölő bogyó- és pisitengert szorgalmasan és zokszó nélkül törölgetik.
Eképpen megnyugodva el is indultunk Ausztriába sízni. A kölcsön gazdik minden nap szorgalmasan küldték a fotókat s a filmecskéket szemünk fényéről. Én ugyan nem aggódtam túlzottan, de ha néha elmaradt a híradás, Tamás rögtön követelte. Míg aztán egy nap olyan fotót kaptunk, amelyen Zebu békésen ül a kislány ölében, hagyja magát simogatni, dögönyözni. „Na, itt a konkurencia! ” – figyelmeztettem enyhe malíciával a páromat. „Eddig a te nyulad volt, most már a Csilláé is.” Nem tudom, felébredt-e a féltékenység Tamásban vagy sem, de annak mindenképpen örültünk, hogy otthonosan érzi magát a füles.
Folti nagyon izgatott volt tőle. Egy légtérben is tartózkodtak néhányszor: Zebu ketrecben, a háziasszony kiengedve. Az úrfit nem nagyon érdekelte a hölgy. Eleinte feléje sem fordult, aztán megszaglászta, de a viselkedése nem változott (kivéve a területjelölést, mert miután a leányt bezárták s Zebut kiengedték, természetesen jól össze kellett pisilni s bogyózni mindent). Miután a gazdik napokig semmilyen agresszív viselkedési mintát nem véltek felfedezni a két nyuszi között, egy nap nyitva hagyták Zebu ketrecét, amikor Folti szabadon volt. A mi úrfink még ki se tette a lábát, mikor a szemfüles menyecske bepattant a ketrecébe, mindent végigszagolt, majd úgy otthagyta a köpni-nyelni sem tudó bundásunkat, mint Szent Pál az oláhokat. Aztán becsukták a ketrecet biztos, ami biztos alapon. Másnap, az előbbi eseten felbuzdulva, megismételték a kísérletet. Ezúttal Zebu lett a kezdeményező. Seperc alatt kiugrott a ketrecből. De a tűzrőlpattant háziasszony sem volt rest: úgy iramodott utána, mintha legalábbis a törököket kellene kiűzni a szent hazából. Szerencsére a családfő résen volt s rávetette magát Foltira, szerezve ezzel néhány szép karmolást és harapást. Nyulaink szerencsére épen megúszták, a kísérletezést pedig beszüntették.
Mindezekről a kalandokról a visszaérkezésünkkor számoltak be. Érdekesnek tartották, hogy Folti nem bántotta Zebut a ketrecében, míg az ki nem lépett a területére. Vagyis jöhet a vendég, ha meghúzza magát – gondolhatta a háziasszony.
Kíváncsian várom Foltit hozzánk. Vajon akkor hogy viselkedik? Harcos amazon marad vagy elismeri, hogy a terület Zebué? S a mi nyulunk mennyire fog örülni a betolakodónak? Mert, bár nagyon társas típus, igen fejlett tulajdonjogi érzéke van. Valahol mélyen szeretnék neki egy társat, akivel összebújva fekhet, s nyulas viselkedésmintákat gyakorolhat naphosszat. Másrészt félek, hogy sosem szoknának össze. Ezért is várom Foltit, hátha Zebunak a viselkedése ad majd valami támpontot a társas összeszoktatás sikerét tekintve.
