Zebu-napló: És lőn ivartalanítás...

Zebu-napló: És lőn ivartalanítás...
A kisállatspecialista tanácsát követve, mindent végiggondolva s alaposan megtervezve, Zebut egy szép pénteki napra előjegyeztük Farkas dokihoz ivartalanításra. Ha netalán valami gond lenne, szombaton visszavihetjük. De hát milyen gond lehetne? Borisz egy napig alig evett, más baja nem volt. Zebunak sem lesz, hiszen ez egy könnyű kis műtét. A nyulak nem szokták piszkálni a sebet. Hétfőre már minden rendben lesz, mehetünk vígan dolgozni. No, igen, ahogy azt Móricka elképzelte...

AMBRUS RÉKA

Zebu azzal kezdte a szereplést, hogy az első nyugtató beadásakor kiugrott a kezemből, a tűvel a hóna alatt. Az altatóknál már szabályosan ráfeküdtem, nehogy elszökjön. Félkómásan teljes sikerrel alkalmazta a nyulaknak azt az érdekes anatómiai sajátosságát, hogy veszély esetén vissza tudják húzni a heréiket a hasüregükbe. Ennek következtében hol megvolt a kiműteni való szerv, hol nem, hol csak az egyik vagy a másik. Hallottam valami pocakmasszírozós módszerről, amitől újra leengedik, de fogalmam sem volt, hogyan kell csinálni. A doki viszont nemes egyszerűséggel függőleges helyzetben rázogatni kezdte, amitől engem a röhögőgörcs és a pánik pikáns egyvelege kerülgetett. A gravitáció visszahozta az elveszett szerveket, így lassan neki lehetett állni a műtétnek.

Minden flottul ment, a herék kikerültek, a páciens lélegzett. Az utolsó öltéseknél megelégelhette a bánásmódot, mert elindult az asztalon, de elkaptuk a frakkját és sikerült összevarrni. Legalább nem lesz gond az ébredéssel, hamarosan mehetünk haza – gondoltam –, mint kiderült, tévesen. Ahogy békén hagytuk, úgy aludt tovább, mint a bunda. A betegek jöttek-mentek, Zebulon meg húzta a lóbőrt. Este hétkor már kezdtem zavarba jönni, hiszen nyolckor zártak és mi még az ébredés legkisebb jelét sem mutattuk. Farkas doki a vérkeringés felgyorsítása érdekében néha kicsit megnyomorgatta-masszírozta. Ilyenkor protestálva elindult, de ahogy abbamaradt a számára nem túl kellemes bánásmód, rögtön leejtette a fejét és durmolt tovább. Fél nyolc körül aztán lassan és bizonytalanul elkezdett bóklászni az asztalon. Fellélegeztem. A nehezén túl vagyunk, gondoltam optimistán.

Otthon kibéleltem a ketrecet kutyapelenkával, hogy ne legyen gond, ha maga alá pisil. Két napig bezárva, állandó megfigyelés alatt terveztem tartani. Nem nagyon evett, de nem aggódtam, a beavatkozás előtt ugyanis kapott enni. Természetesen viselkedett, néha picit matatott a lába közt, de nem próbálta kiszedni a szálakat, így nem aggódtam. Képtelen voltam megállapítani, hogy a sebet nyalja vagy lágybélsarat vesz magához, s mivel ez utóbbi elengedhetetlen az egészséges emésztéshez, nem is próbáltam beavatkozni. Élénken élt bennem Borisz teljesen problémamentes ivartalanítása, amikor még csak össze sem varrták a herezacskókat, úgy gyógyultak maguktól.

Másnap már eszegetett a kis füles, s mivel továbbra sem tűnt fel, hogy piszkálná a sebet, nem is néztem meg, csak délután. Akkor viszont teljes pánikba estem a látványtól. A doki persze már bezárt, így telefonon zsibbasztottam az agysejtjeit s bombáztam az ominózus testrészről készült fotókkal. Kicsit begyulladt, de nem vészes – mondta, s tanácsot is kaptam, mivel kezeljem. A pioktanint ecsettel próbáltam felvinni a kapálózó bundás alfelére. De, mint ahogyan azt előre sejtettem, a kezünktől az arcunkig minden lila lett, kivéve a nyúl heréinek hűlt helye. Ezzel a beavatkozással viszont elértük, hogy Zebu megállíthatatlan érdeklődést kezdjen mutatni a lába köze iránt. Magyarán: nyalta-falta, s még talán tépte is a szálakat. Ruhácskát rögtönöztünk neki, amit pánikba esve próbált leszaggatni magáról, miközben őrülten cikázott a szobában fel-alá. Levettük s helyette kartonból készítettünk védőgallért. Ugyanannyira utálta, de mintha nem esett volna annyira pánikba. Tudtam: ez csak rövid távú megoldás lehet, mert mosakodni és lágybélsarat fogyasztani is képtelen, s az evés és ivás is nehezére esik. Márpedig ha egy nyúl stresszes és nem követheti a napi rutinját, könnyen bélleállás, majd halál lehet a vége. A gallér feltevésétől kezdve Zebu alig evett, azt is csak kézből. Inni egyáltalán nem ivott. Végül fecskendőből kezdtem kényszeretetni s -itatni, habár biztos voltam benne: még nincs baj az emésztésével, csak depressziós. Hétfőn a doki kiszedte a szálakat, nehogy azok okozták volna  a gyulladást. Szerdáig még mindenképpen gallérral kellett maradnia. Naponta háromszor kezeltük antibiotikumos sprayjel, s etettem fecskendőből, amit utált. A táp egy részét kiköpte, a vizet kicsorgatta a szája másik oldalán. Amikor ölbe vettük, dühösen morgott s csattogtatta a fogait, mint egy oroszlán. Mikor finomságokkal próbáltuk lekenyerezni, sértődötten elfordult vagy ellökte a kezünket. Ha elég kitartóak voltunk, felengedett és elropogtatott pár nassolnivalót. Innen tudtam, hogy csak haragszik, a gyomrával egyelőre nincs baj. Szerda este visszavittük a dokihoz. Gyógyult annyit, hogy levehettük a gallért, ha figyeljük a seb állapotát. Reggelre a „kínzóeszközétől” megfosztott bundás befalta az egész kajaadagját. Sajnos, amikor megvizsgáltam, kiderült, a seben is dolgozott. A gallér újra visszakerült, a sebet lekezeltük, s folytattuk a fecskendős etetést még egy napig. Ezalatt annyit gyógyult a műtét helye, hogy csütörtök este végleg lekerült róla a védőeszköz. Legalább fél órán keresztül mosakodott újra meg újra, mintha egyszerre akarná pótolni a kimaradt napokat. Pénteken már evett-ivott, szénázott gondtalanul. Nekünk pedig nagy kő esett le a szívünkről. Az ivartalanítás ugyanis nem sürgősségi beavatkozás. Nem volt muszáj megejteni vagy nem most. Ha nagyobb baja lett volna, a lelkünkön szárad, hiszen a mi kényelmünkért is történt.

S hogy végülis volt-e értelme, hatása...? Azóta Zebu nem pisil a kanapéra, s bogyók is csak a ketrecben vannak. Hogy az előző cikkben felvázolt probléma megoldódott-e, arra még nem tudom a választ, mert az etetőtálja mellett láttam húgykőfoltokat, de a „gatyája” egyelőre nem csapzott. Idővel ez is kiderül. Most azonban, mivel már nem területjelöl, teljes szabadságot élvez egész idő alatt, amíg otthon vagyunk. Sejtésem szerint boldogabb, kiteljesedettebb a szociális élete. Ennek örömére le is rágta az összes, eddig hozzáférhetetlen és levédetlen fal sarkát. Hiába, az éremnek mindig két oldala van.