Zászlóüldözés
Vissza

Zászlóüldözés

Örvendetes, hogy március 15. megünneplése jelentősebb feszültségek nélkül lezajlott. Sokat haladt előre a hazai társadalom a rendszerváltozás óta ebben a tekintetben, ami üdvözlendő tény. Akik emlékeznek vagy olvastak az 1989 előtti és közvetlenül utáni, rettegéssel teli ünneplésekről, minden bizonnyal értékelik a változást. Most már elmondható, hogy a magyarság nemzeti ünnepe létjogosultságot nyert Romániában. Teljes elégedettséggel azért mégsem lehet beszélni erről a változásról, mert nem lehet figyelmen kívül hagyni a lappangó feszültségeket, amelyek fenntartásában hathatósan közrejátszanak az állami szervek. Itt főleg a Erdély-zászló kolozsvári üldöztetésére gondolok, ami ismét olyan történetté kezd bonyolódni, amely közszereplők és hatóságok rengeteg energiáját felemészti. Mondanom sem kell, teljesen fölöslegesen és értelmetlenül.

A történet látszólag zavaros, a magyar szervezetek elkezdtek egymás ellen vádaskodni, de nem ez a lényeg, hanem hogy Kolozsváron a csendőrség úgy véli: a magyarság nemzeti ünnepén – egy hatóságilag engedélyezett felvonuláson – tilos lobogtatni az Erdély-zászlót, mert az állítólag alkotmányellenes. A csendőrség képviselői a helyszínen azzal érveltek, hogy egy 1918 előtti zászlóról van szó, így az állítólag törvényellenes.

A csendőri érvelés annyira nevetséges, hogy ezt így nem lehetett fenntartani. Ezért nem csoda, hogy tegnap az intézmény módosította álláspontját, és meglehetősen cinikusan közölte: nem az Erdély-zászló lobogtatásáért bírságolták meg a kolozsvári felvonulás négy résztvevőjét, hanem azért, mert az érintettek a szervezők felszólítása ellenére sem hagyták el a felvonuló tömeget. Nyilvánvaló, hogy a hatóságok most megpróbálják összeugrasztani egymással a magyar szervezeteket, s amennyi eszük van egyeseknek az önjelölt vezetőink közül, vevők a provokációra, csak hogy szerepelhessenek egy keveset a nyilvánosság előtt.

Egyértelmű, hogy a csendőrség önkényes és szakszerűtlen fellépéséről van szó, hiszen a csendőröknek nem az a dolguk, hogy egy zászlót minősítgessenek, hanem hogy biztosítsák a felvonulók épségét és megelőzzék az esetleges rendbontásokat, amit egyébként tisztességesen meg is tettek. A csendőrség – számos más román állami intézményhez hasonlóan – rendszeresen elbukja az etnikai semlegesség vizsgáját, és képtelen racionális és törvényes döntéseket hozni, amikor nemzetiségileg érzékenynek tekintett kérdésben kell határoznia. Ezért érhető tetten lépten-nyomon a kettős mérce, ami csak megmételyezi az etnikumközi kapcsolatokat és késlelteti, hogy az érzékenynek ítélt jelképes kérdésekben is egyről a kettőre lépjünk.

Elszomorító, hogy a nacionalizmus árnyékán még 2017-ben sem tudunk átlépni Kolozsváron, mintha ennek a városnak a szellemiségét menthetetlenül megfertőzte volna az a rendszerváltozás utáni gyalázatos tizenöt év, amit már sokan letűntnek hisznek, de a reminiszcenciái még éreztetik hatásukat.

S hogy ünnephez méltóan, derűsen zárjam ezeket a sorokat, mi lenne, ha a csendőrség a román címert is alkotmányellenesnek nyilvánítaná, hiszen abban az Erdély-címer elemei is helyet kaptak. De Kolozsvár egész belvárosát is annak nyilváníthatnák, a bírósági, egyetemi épületekkel együtt, amelyek 1918 előtt épültek. Mert, ugye, a csendőri logika szerint ördögtől való, ami 1918 előttről származik. Ezek szerint az erdélyi románok történelmét is alaptörvénybe ütközőnek kellene nyilvánítani és ki kellene űzni a tananyagból.


EZ ÉRDEKELHETI
MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Újabb sikertelen észak-koreai ...
Magyarságtörténet-oktatás Erdélyben: ...
Elemző: a kormány kockázati tényezőt ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ