Zalatna, ahol nem hátrálnak meg

XVI. Szent István-napi találkozó: zarándoklat a megmaradtakhoz

Zalatna, ahol nem hátrálnak meg
Erdély történetének egyik legtragikusabb színhelyén, Zalatnán ünnepelte Augusztus 20-át Fehér megye magyarsága, egyházi és politikai vezetők jelenlétében.“Mi itt nem vagyunk a meghátrálás emberei”- hangsúlyozta SzászCsaba, a 27 református lelket számláló közösség lelkipásztora.

Zsúfolásig megtelt a tömbházak közé szorított, szépen felújított kis református templom augusztus 20-án, a vendégek közül is sokan kinn a padon hallgatták a kihangosított istentiszteletet. A szervező Dr. Szász Pál Egyesület négy különjáratot indított erre az alkalomra, természetesen több magángépkocsi, sőt kisbuszok is felsorakoztak, így mintegy 350 személy gyűlt egybe a jeles eseményre, köztük magyarországi, vajdasági és amerikai magánszemélyek.

Az emlékezés hit, hűség és hatalom

Az ünnepség magva, hagyományos módon, az ökumenikus istentisztelet volt, amelyen két gyulafehérvári lelkész szolgált.

Gudor Kund Botond református esperes, a gyülekezet egykori lelkipásztora, a Babilonban szenvedő zsidóság életkörülményeit idéző bibliai szöveggel példázta egy fogságban levő nemzet tragédiáját, kiemelve: a 37. Zsoltár az ellenszere mindenfajta felejtésnek. Létfontosságú, hogy emlékezzünk arra, amit Szent István hagyott ránk, hiszen az emlékezés hit, hűség és hatalom, amely megtanít arra, hogy ne pazaroljuk el túlélési lehetőségeinket.

Hurgoi János római-katolikus plébános, érseki titkár kihangsúlyozta: augusztus 20-a egy olyan embert tár elénk, aki tudta, mit kell tenni országáért, hiszen házat és hazát kősziklára épített. Augusztus 20-a annak a magyarságnak az ünnepe, amely tudja, mit kell tenni a fennmaradásáért.

Az igehirdetéseket ünnepi köszöntőbeszédek követték. Ladányi Árpád Csaba, a Fehér megyei RMDSZ elnöke rávilágított: „Hisszük, hogy a Fehér megyei magyaroknak van jövőjük itt, és a fiatalok is megőrzik magyarságukat. Erősek és elkötelezettek vagyunk, mert együtt vagyunk.”

Ifj. Ladányi Sándor abrudbányai református lelkipásztor Szent István személyiségéről, az általa alkotott törvények fontosságáról tartott rövid értekezletet, kiemelve: első magyar királyunk az egyetlen szent, amelyet az ortodox egyház is soraiba fogadott, mégpedig 2000 augusztus 20-án, tetteinek hatása tehát ezer esztendő után is példamutató, kereszténysége  egyetemes.

A település templomát 1367-ben említik

A továbbiakban Szász Csaba zalatnai református lelkipásztor ismertette az egyházközség  történetét. Megtudhattuk, hogy az arany- és nemesfém- bányászatáról híres település - amelyet magyar királyok és erdélyi fejedelmek pártfogoltak - templomáról 1367-ből való a legkorábbi adat, jelenleg fennálló református temploma 1717-ben épült. A zömmel magyar tulajdonban levő történelmi városmag jelentős részét az 1960-as években rombolták le. Ezt követően méltatta Holányi Julianna festőművész tusrajz kiállítását, azt a Fehér megyei mélyszórvány-templomokat ábrázoló gyűjteményt, amelyet évente bemutatnak az augusztus 20-i vándorünnepségen. A 2003-ban elkezdett tematikát idén a zalatnai templom tusrajza gyarapította, melynek eredetijét az egyházközségnek adományozták, a Dr. Szász Pál Egyesület pedig nyomtatott füzetek által népszerűsíti a továbbiakban is a munkákat. Az ünnepség zárópontja a Fehér megyei RMDSZ Szent István Napi vándorzászlójának átadása volt, melyet a tompaházai képviselet vett át.

Az istentiszteleten felhangzott Szent István éneke, fellépett a Nagyenyedi Református Egyházközség kórusa -  Basa Anna-Mária kántor vezényletével magyar zeneszerzők műveit adták elő -, a felenyedi Balika Ida pedig szavalatával járult hozzá a fennkölt ünnepi műsorhoz.

Az ünnepséget a templom körüli zöldövezetben megszervezett szeretetvendégség követte. Idén, a Családok évében, a Dr. Szász Pál  Egyesület gyermekprogramot is szervezett: a Máltai Szeretetszolgálat játszóbusza kigördült a helyszínre, kedves önkéntesek pedig órákig eljátszottak a gyerekekkel.

Áldozatos múlt

Az egész zalatnai látogatás egyfajta zarándoklat hatását keltette. „ Nem a meddő, hanem a megóvó emlékezés” jegyében, ahogyan Gudor Botond esperes fogalmazott. Pedig a Zsidóhegy és Magura övezte egykori bányavárosban lenne mit siratni bőven. Mint ismeretes, 1848. október 24-én Ompolygyepű határában mészárolták le a románok a menekülő zalatnai polgárokat, mintegy 800 személyt. Petru Dobra kincstári díjnok, akkor tribun, Zalatnára üzenve követelte a nemzeti zászló levételét, a nemzetőrség fegyvereinek átadását. A helyi román lakosság segítségével beözönlő mócok a kincstári erdők fölosztását, kocsmajogot és a bányapénztár átadását követelték, közben a város fölgyújtására szalmacsóvákat készítettek.

Zalatna megfogyatkozott magyar közössége hisz a jövőben

A Nemegyei János bányatanácsos vezette 250 fős magyar nemzetőrség szembeszállt a 6–7000 fő románnal, de a túlerő miatt elhatározták, hogy a családtagjaikkal együtt Gyulafehérvárra menekülnek. Körülbelül 1000  magyar lakos  kivonult Zalatnáról, a települést a románok kirabolták majd fölgyújtották. A menekülőket a hegyeken át megelőzték, az utat elzárták. A nők ellenezték az ellenállást, ezért Nemegyei szerződést kötött, hogy fegyvereiket átadják, de azok Gyulafehérvárra kísérik őket. Mintegy 200 magyar visszaindult Zalatnára, 800 főt, a románok foglyoknak tekintve, Preszáka (Ompolygyepű) falu határában egy tarlóra tereltek. Az éjféltájt megérkezett Dobra utasítására kirabolták őket, majd megkezdték mészárlásukat; volt aki 20–30 sebet kapott. Ioan Urs pap azon álhírével, hogy a gyilkosságokat a császáriak megtiltották, megmentett körülbelül 150 magyart. A preszákai mezőn 645 fő, köztük 186 asszony és gyermek lemészárolt teteme maradt.

A gyulafehérváriak látták, amint az Ompoly vize piros volt az áldozatok vérétől. Az előző napi vérengzéssel együtt az áldozatok száma 1400-ra volt tehető. 50 év múlva a halottakat kiásták és három sírhalom alá temették. Emléküket Ompolygyepűn, az országút melletti 10 méter magas obeliszk őrzi PAX felirattal. Ezt az emlékművet Lukács Béla állíttatta, akit román dajkája mentett meg. Lukács Béla Zalatna leghíresebb szülötte, politikus, író, későbbi kereskedelmi miniszter, a Gyulafehérvár-Zalatna keskenyvasút illetve a Zalatna-Nagyalmás-Szászváros út megépítője. 1904-ben szobrot állítottak emlékére, amelyet 1940-ben összetörtek. Szülőháza ma is ismeretes.

Zalatna híres személyiségei

Zalatna egyébként további személyiségekkel is büszkélkedhetik. Itt szolgált Gruzda János református lelkész, a „tél festője”, aki vendégül látta a magyar irodalom jeleseit. A református parókián munkáiból állandó kiállítás tekinthető meg.

Itt született továbbá Lukács László politikus, miniszterelnök, a Nemzeti Munkáspárt vezére, Ferenczi Sándor geológus, régész, egyetemi tanár, Alliquander Ödön magyar bányamérnök, egyetemi tanár ... és a sor korántsem teljes.

A tömbházlakásoktól, málladozó gyáraktól és kéményektől – a kommunizmus idején történő iparosítás felkiáltójeleitől – elrontott városka alig sejteti, milyen, anyagiakban és szellemiekben egyaránt gazdag település létezett itt egykoron. Az évente kitermelt 200 kiló arany és ugyanannyi ezüst, hogy csak a legfontosabb bányászati termékeket említsük, magával hozta a város fejlődését. Szebbnél szebb hivatali és nemesi paloták, díszes polgári épületek alkották a belvárost, lakói pedig sokat áldoztak a kultúrára, egyházra, iskolára. Mindebből mára már nem maradt szinte semmi. Az augusztus 20-i utunk alkalmával örömmel állapíthattuk meg, hogy a régi, Erdély egyik legismertebb kőfaragó iskolájának patinás épületét épp restaurálják. Csepp a tengerben, de egy ilyen tragikus sorsú városban, mint Zalatna, minden egyes megmaradt kő, emléktárgy vagy magyar lélek a fényes múltunk beszédes relikviája.