Zajlik a bánffyhunyadi Ravasz László Emlékház felújítása

A Kalotaszegi Magyar Napok egyik helyszíne volt az ingatlan

Zajlik a bánffyhunyadi Ravasz László Emlékház felújítása
Tatarozási és felújítási munkálatok folynak a bánffyhunyadi Ravasz László Emlékházban. A helyi magyar házként is nyilvántartott épület teljeskörű felújításra és modernizálásra szorul. Az egyházi tulajdonban lévő ingatlan felújításának támogatása a helyi RMDSZ-es tanácsosok egyik kiemelt célkitűzése volt a 2016-os választásokkor.

„Júliusban sikerült befejezni a tetőszerkezet cserét, illetve megerősítettük a ház alapját is, és az első emeleti teraszt is sikerült befedni. A munkálatokat magyarországi pályázati támogatásból finanszíroztuk. A munkát folytatjuk, új pályázati lehetőségek után kutatunk ugyanis szükséges a víz- és csatornahálózat kiépítése és a fűtés bevezetése is annak érdekében, hogy még több eseményt szervezhessünk a magyar házban” – mondta el Buzás-Fekete Mária, Bánffyhunyad alpolgármestere, helyi RMDSZ elnök. Buzás hozzátette: 2016-ban az egyházi vezetőség közösen a helyi RMDSZ-el döntött úgy, hogy szükség van a ház felújítására, így a presbitérium jóváhagyta a különböző pályázati lehetőségek feltérképezését. Az első pályázatokat a megyei RMDSZ segítségével sikerült megírni, és ennek köszönhetően sikerült más forrásokat is bevonzani.

„A magyar házat előadásokra, bemutatókra és kiállításokra használtuk. A tavaly már a Kalotaszegi Magyar Napok helyszínéül szolgált és idén is sikerült kiállítást szervezni benne. Sajnos a ház elég rossz állapotban van, ezért nem igazán tudjuk kihasználni, de a tervek szerint a felújítást követően közösségi házként működik majd, és természetesen a Ravasz László emlékszobát továbbra is fenntartjuk” –tájékoztatott Jakab Mihály református lelkész.