Wittner Mária 1956-ról – Kolozsváron

Wittner Mária, egykori halálraítélt, az 1956-os forradalom egyik legismertebb alakja tartott előadást forradalmi élményeiről, politikáról és a keresztény értékrend válságáról. A rendezvényre a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a Kincses Kolozsvár Társaság szervezésében került sor kedden Kolozsváron. Az előadást Gergely Balázs, a Kincses Kolozsvár Társaság elnöke vezette fel. Elmondta: az idén a forradalom emlékévének szentelt, mintegy 40 kolozsvári esemény közül Wittner Mária előadása az utolsó rendezvények egyike. A meghívottal H. Szabó Gyula, a Kriterion Kiadó igazgatója beszélgetett.

A közel másfél órás beszélgetés – amely elsősorban Wittner Mária személyes visszaemlékezéseiről szólt – első részében a 21 évesen halálra, majd életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt forradalmár a Karmeliták Rendházában töltött éveiről és az ott tanult erkölcsről, értékrendről, csapatszellemről beszélt. Elmondta: a Karmelitáknál megtanulta, hogy a szabadság az emberi lét legszentebb, ösztönös vágya, a fogadalmak, eskük szent és sérthetetlen dolgok. Az ott uralkodó szellemiség, valamint az 1956-ra már a köztudatban is megérett szabadságvágy vezérelte őt és a többi pesti fiatalt is. H. Szabó Gyula azon kérdésére, hogy miért érezte fontosnak, hogy utcára menjen és részt vegyen az eseményeken, Wittner hangsúlyozta: ez ösztönös érzés, hívás volt, amely a kor fiataljaiban elevenen élt már évek óta.

Előadásának második felében halálraítélt társairól beszélt, akikkel 200 napon át raboskodott együtt a halál biztos árnyékában. A siralomház érzékletes bemutatását a rabőrök csendjével és mamuszban lépkedő viselkedésével mintázta. H. Szabó Gyula kérdésére válaszolva kitért a kivégzett Bakos Gyuláné Salabert Erzsébet leányának rejtélyes sorsára, akinek dossziéját csak 1989-ben kezdték el újra kutatni és az ügy mai napig lezáratlan. Wittner Mária hosszasan beszélt Tóth Ilona (1932–1957) rehabilitációjának történetéről is. A szigorló orvosként és a SOTE kiváló hallgatójaként ismert fiatal nő pere az 1956-os forradalom azon kevés nyilvános ítélethirdetése volt, amelyen bárki részt vehetett. Wittner szerint ennek szimbolikus jelentősége is volt: így alázták meg a forradalomban részt vevő orvostársadalmat, nőket és fiatalokat egyaránt. Tóth Ilonáról – nagyrészt Wittner és társai közbenjárására – azóta történelmi dokumentumfilm is készült. Szobra a SOTE főépülete előtt áll 2001 óta, míg szülőházát 2016-ban múzeummá alakították. Sorsáról színjáték és rockopera is készült. A hányattatott sorsú fiatal medikáról már 1989-ben kötet készült Svédországban, amelyet azóta sem fordítottak le magyar nyelvre. Wittner Mária elmondta: számára Tóth Ilona rehabilitációja az 1956-os zászlón tátongó üres lyuk szimbolizálta „nemzeti seb” begyógyulásának kezdetét jelenti. Beszélt arról is: számára már a siralomházban is egy- értelmű volt, hogy nem hallgathat és kivégzett társainak emlékét, a velük megélt pillanatokat és az igazságtételükért folytatott harcot „életre-ítéltként” kell majd továbbvigye.

Előadása végén a forradalmár kissé eltért a dialógus-partner kérdéseitől és a keresztény értékrend válságáról, az 1956-os forradalom 50. évfordulójának botrányairól valamint a kortárs magyarországi társadalom problémáiról és új mitológiáiról is beszélt.