Wimbledon: Babos kikapott Wozniackitól

Wimbledon: Babos kikapott Wozniackitól
Babos Tímea három szettben kikapott az ötödik helyen kiemelt dán Caroline Wozniackitól a wimbledoni teniszbajnokság első fordulójában.

A világranglistán 42. magyar játékos hatodszor szerepelt a londoni Grand Slam-torna főtábláján, és nagy bravúrra lett volna szüksége ahhoz, hogy beállítsa eddigi legjobbját, a második fordulóba jutást. Ellenfele ugyanis hatodik a WTA-rangsorban – 2010 és 2012 között 67 héten át első is volt –, és ötször vívott nyolcaddöntőt a Church Roadon. Eddig 25 WTA-versenyt nyert egyesben, 2009-ben és 2014-ben döntős volt a US Openen, idén finálét játszott Dohában, Dubajban, Miamiban és múlt szombaton Eastbourne-ben, emellett az Australian Openen a harmadik fordulóig, a Roland Garroson pedig a negyeddöntőig jutott.

A 24 éves magyar játékos – aki párosban kétszer is döntőzött az All England Clubban – először találkozott lengyel származású ellenfelével.

A keddi meccsen a 26 esztendős Wozniacki 3:2-nél vette el Babos adogatását, s bár a magyar játékos 4:4-nél egyenlített, a 38 perces első játszma mégis a dáné lett, mivel a következő két játékot megnyerte.

A második szett legelején Babos rögtön brékelni tudott, s ezt az előnyét végigvitte az egész játszmában, így 35 perc elteltével egyenlített.

A záró felvonás elején Babos ismét brékkel kezdett, ám ezt követően ellenfele egyértelmű fölénybe került, sorozatban hat gémet nyert, így lezárta az összecsapást. A soproni teniszező egymást követő nyolcadik versenyén búcsúzott az első fordulóban egyesben.

Babos párosban is érdekelt Wimbledonban, a cseh Andrea Hlavackovával alkotott duójukat a negyedik helyen emelték ki, első ellenfelük a hazai közönség előtt szereplő Katie Boulter és Katie Swan.

Mivel hétfőn a szabadkártyás Fucsovics Márton kikapott a luxemburgi Gilles Müllertől, egyesben nincs már versenyben magyar játékos Wimbledonban. A juniorok szombaton kezdődő küzdelmeiben a januári Australian Opent megnyerő Piros Zsombor lép majd pályára.

Amint korábban röviden jeleztük, 29 esztendős Monica Niculescu (51. a világranglistán) búcsúzott Wimbledontól, Sorana Cârstea viszont túljutott az első akadályon. Az egy évvel fiatalabb szlovák Magdalena Rybariková (87.) 78 perc játék után két szettben nyert, a román lánynak csak felvillanásai voltak (2:0-ra vezetett az elején, majd brékkel 1:0-ra a második játszma kezdésekor), végül 6:4, 6:1 arányban veszített. Niculescu 35 ezer angol fontos csekkel és 10 világranglistaponttal vigasztalódhat.

A 27 esztendős Cârstea fordulatos, nagy csatát vívott a két évvel fiatalabb, 23. kiemelt Kiki Bertensszel (aki a WTA-rangsorban jelenleg a 24. helyet foglalja el), végül két szoros játszmában sikerült legyűrnie holland ellenfelét. A végeredmény 7:6 (4), 7:5 volt a román lány javára. Cârstea eddigi jutalma 57 ezer angol font és 70 WTA-pont, következő ellenfele a 32 éves amerikai Bethanie Mattek-Sands lesz, aki 1:6, 6:2, 6:3 arányban legyőzte a lengyel Magda Linettet. Simona Halep (2. kiemelt), Irina-Camelia Begu és Ana Bogdan után a negyedik román versenyző, aki a második fordulóba jutott.

Eredmények a torna honlapja alapján, nők, 1. forduló (a 64 közé jutásért): Wozniacki (dán, 5.)–Babos 6:4, 4:6, 6:1; Rybariková (szlovák)–Niculescu 6:4, 6:1; Cârstea–Bertens (holland 23.) 7:6 (4) 7:5),

A második menet viszont a végállomást jelentette egyesben a 28 éves Begu számára, a világranglista 64. helyezettje óriási csatát vívott, de alulmaradt a 27. favorit horvát tini, a mindössze 19 esztendős Ana Konjuh (29. a világrangsorban) ellenében. Konjuh 136 percnyi küzdelem után 6:7 (3), 6:2, 3:6 arányban nyert, Begu 65 165 eurós csekkel és 70 világranglistaponttal vigasztalódhat. Mindkét versenyző hat ászt ütött, a román lány ugyanennyi dupla hibát, Konjuh pedig kettővel többet vétett. Begu 5:3 arányban vezetett az első játszmában, de nem sikerült behúznia az első szettet. A román teniszező párosban is érdekelt, Cârstea oldalán játszik.

Továbbjutott a második körbe a kilencedik favorit Monica Niculescu és tajvai Hao-Ching Chan kettőse, a román érdekeltségű párharcban 104 perc alatt 6:4, 3:6, 6:1 arányban diadalmaskodott a Raluca-Ioana Olaru és a paraguayi Veronica Cepede Royg kettőse ellen. Olaruék 3:0-ra és 4:3-ra vezettek az első szettben, azután viszont Niculescuék nyerték az első menetet, majd később a meccset. A győztesek jutalma 16 500 angol font és 130 WTA-pont, következő ellenfelük az Ipek Soylu, Varatchaya Wongteanchai (török, thaiföldi)–Mandy Minella, Anastasija Sevastova (luxemburgi, lett) párharc győztese lesz.

Folytatja mélyrepülését a Jean-Julien Rojer, Horia Tecău (holland, román) kettős, amely már az első fordulóban kiesett. A 2015-ben bajnok és jelenleg 9. kiemelt kettős sorozatban második évben nem jut túl az első körön, 164 percet küzdöttek, de aztán három rövidítésben végződött játszmában 7:6 (4), 7:6 (4),7:6 (4) arányban kikaptak az ausztrál Thanasi Kokkinakis, Jordan Thompson duóból. Tecăuék 10 750 angol fontot kapnak a részvételért.

Kitiltották Ilie Năstasét Wimbledonból, fényképét kiosztották a biztonsági őröknek

A wimbledoni tenisztorna szervezői Ilie Năstasét ábrázoló fényképeket osztottak ki a versenyen szolgálatot teljesítő biztonságiaknak, hogy a volt világelsőt feltartóztathassák, ha be akarna jönni a mérkőzésekre – tájékoztat a The Telegraph. A hetvenesztendős Ilie Năstase ellen vizsgálatot folytat a Nemzetközi Teniszszövetség (ITF), a Románia és Nagy-Britannia közötti Fed-kupamérkőzésen történt botrány miatt. Az ITF előzetesen felfüggesztette Năstase tagságát, és minden jogot megvont tőle a vizsgálat végeztéig.

A Fed-kupa csapatkapitányát április 23-án függesztették fel előzetesen, így már nincs bejárása az ITF rendezvényeire, beleértve a Fed-kupát is, miután egy mamaiai meccs ideje alatt összetűzésbe keveredett Konta Johanna teniszezővel, illetve Anne Keothavonggal, Nagy-Britannia csapatának kapitányával.

A Románia–Nagy-Britannia mérkőzés előtt egyébként, egy sajtótájékoztatón, Ilie Năstase Serena Williams amerikai teniszcsillag születendő gyermekére is megjegyzést tett, mondván: „Lássuk, milyen színe lesz a gyereknek... tejcsokoládé?”.

A wimbledoni és Roland Garros-i versenyek szervezői ezeket követően jelentették be, hogy Năstasét nem engedik be a 2017-es Grand Slam-tornákra.

Wimbledonban Năstase egyéniben kétszer játszott döntőt, 1972-ben és 1976-ban, majd kétszer nyert párosban, egyszer 1972-ben Rosemary Casals, majd 1973-ban Jimmy Connors oldalán.