Von der Leyen a női jelöltet választotta főbiztosnak

Von der Leyen a női jelöltet  választotta főbiztosnak
A két megnevezett román jelölt közül Adina Văleant választotta az Európai Bizottság (EB) megválasztott elnöke, neki szánja a közlekedési biztosi portfóliót az új brüsszeli testületben – közölte Ursula von der Leyen szóvivője.

Bár erre nem tértek ki a tájékoztatásban, ez azt jelenti, hogy a magyar Várhelyi Olivér kaphatja a szomszédság- és bővítéspolitikai tárcát, amelyet eredetileg is elődjének, az Európai Parlament (EP) illetékes szakbizottságában elutasított Trócsányi Lászlónak kínáltak fel.

A hétfőn hivatalba lépett új kormány két – egy férfi és egy női – jelöltet nevezett meg, Adina Văleant és Siegfried Mureşant, miután az EP-ben első körben a magyar és a francia mellett a leváltott Dăncilă-kormány jelöltjét is elutasították.

Von der Leyen szóvivője elmondta, hogy mindkét jelölt formális interjún vett részt a nap folyamán, és mindketten „jól teljesítettek.” A megválasztott bizottsági elnök a nemi kiegyensúlyozottság betartására törekedett. Szakértők szerint ez feltehetőleg fontos szerepet játszott a döntésében, különösképp az után, hogy az EP szociáldemokrata frakciója közölte: kizárólag a női jelöltet támogatnák.

Az 51 éves Adina Vălean tapasztalt politikusnak számít, jelenleg az ipari és energiaügyi EP-bizottságot vezeti. Így már megkezdődhetne az európai parlamenti jóváhagyási folyamat, a helyzetet azonban tovább bonyolítja, hogy von der Leyen szerdán hivatalos felkérést küldött a kiválásra készülő Egyesült Királyság kormányfőjének, azt kérve, hogy nevezzen meg jelöltet, ugyanis ez jogi kötelessége a Brexit halasztása miatt, még ha korábban ez ellen is foglalt is állást.

Az Ursula von der Leyen vezette EB november elején lépett volna hivatalba, azonban ezt el kellett halasztani. A jelenlegi cél december elseje, bár vannak, akik szerint ez sem lesz tartható. A csúszás miatt Jean-Claude Juncker mostani elnök és a biztosi testület jelenlegi tagjai maradnak a posztjukon ügyvivőkként.