Volt egyszer egy papírlemez gyár Kolozsvárott...
Fokozatosan terjedt el a
Fokozatosan terjedt el a "fehér mestersége" (I. RÉSZ)
Vissza

Volt egyszer egy papírlemez gyár Kolozsvárott...

Az általánosan elfogadott tudományos nézet szerint, a beszédképesség (nyelv) kialakulása jelentette az elsődleges feltételt az emberi civilizáció megteremtésében. Az emberi közösségek fejlődése, majd a társadalmi szervezkedések kialakulása maga után vonta a beszéd (kommunikáció/információ csere) rögzítésének szükségességét is. Így jelent meg, a tudomány mai állása szerint több ezer évvel ezelőtt, az írás.

NAGY BÉLA

Az írásbeliség kialakulása, akárcsak a beszédképesség megjelenése egy hosszú történelmi folyamat, amely több lépésben alakult ki és vezetett a világon legelterjedtebb hangjelölő írásmódhoz, azaz a betűíráshoz. Az írás rögzítéséhez az idők folyamán különböző eszközöket és anyagokat használtak, az adott korszak műszaki fejlettségének megfelelően, a kő- és agyagtábláktól kezdődően, a papiruszon át egészen az állati eredetű pergamenig. Egy, a mai szóhasználatban igen elterjedt kifejezést használva, az „adathordozók” fejlődésében az igazi áttörést a papír megjelenése hozta.

 A papír útja

 A papír is, mint megannyi más találmány (selyem, puskapor, porcelán stb.) a kínaiaknak köszönhető. A papír felfedezőjének neve, akárcsak a feltalálásának időpontja nem ismeretes, de föltehetőleg időszámításunk előtt már használták Kínában. Az írásos források szerint Krisztus születése után 105-ben, az akkor uralkodó kínai császár, Caj Lun nevű minisztere javaslatára elrendeli a papír bevezetését az addig használt jóval drágább bambusztáblák, illetve selyem helyett. A papír előállításának titkát, akárcsak a többi, igen fontos felfedezésük esetében is, féltve őrizték, ami több évszázadon keresztül sikerült is. A papírkészítés fortélya végül aztán egy buddhista szerzetesen keresztül jutott ki először Koreába majd később Japánba. Európába a papírkészítés mestersége arab közvetítéssel jutott. A 8. század közepén zajló kínai–arab háború idején az arabok kínai hadifoglyokon keresztül – a módszereket most ne firtassuk – a papírkészítés tudásának a birtokába jutottak. Az első arab papírmalom Szamarkandban épült fel 761-ben. Az arab hódítókkal együtt a papírkészítés mestersége is fokozatosan terjedt Perzsián, Közel-Keleten keresztül Egyiptomba, illetve Észak-Afrikába. Innen jutott el aztán Spanyolországba, ahol az első papírmalom Valenciában létesült 1150 körül. Magyarországon az első papírmalom Lőcsén épült fel a 16. század elején (1520-as évek).

 Hogyan készül a papír?

 A könnyűnek egyáltalán nem mondható papírkészítés vagy a fehér mestersége, a 18. század végéig elvileg nem sokat változott, annak ellenére, hogy a századok során számos újítást vezettek be, kisebb-nagyobb változtatásokat is eszközöltek. A papírkészítés módját tömörebben összefoglalni nem is lehetne, mint ahogy azt tette a német mesterdalnok Hans Sachs (1494–1576) az alábbi, Bogdán István szakíró (1922–2001) által magyarra fordított kis versikében:

Rongyot gyűjtök a malomba,

vízi kerék gyorsan hajtja,

vágott rongyom összezúzza,

és a pépet vízzel húzva,

merek ívet, filcre teszem,

a sajtóval kipréselem.

Felakasztom, kisimítom,

fehér, fényes, így eladom.

  1.  

 A merítésen alapuló papírkészítés több szakaszban, lépésben történt (szám szerint 72 a kínai módszer szerint). A folyamat a nyersanyag – az arab, illetve az európai eljárás szerint: a rongy – megválogatásával, feldarabolásával, majd több hétig tartó vízzel és mésztejjel történő rohasztásával, macerálásával (ismerős szó, nem?) kezdődött. Az így előkészített nyersanyagot a vízimalom kereke által mozgatott fakalapácsokkal összezúzták (később a kalapácsok helyett bevezették a hollandinak nevezett késes őrlőgépet), sűrű, nedves kész-pépnek nevezett masszává alakították. Maga a tulajdonképpeni papírkészítés három alapvető műveletből állt: merítő, rakosó és fektető (sajtolás) együttes munkából. Első lépésben a merítő legény a merítő szitát függőlegesen benyomta a kész-pép vízzel hígított oldatával feltöltött kádba, majd vízszintesre fordította és rostáló mozdulatokkal kiemelte, vigyázva arra, hogy a szitán fennmaradó pép a lehető legegyenletesebben szétterüljön annak teljes felületén. Az így keletkezett vékony réteget, a már majdnem papírt a rakosó a szitáról leemelte, egy filc (nemez) lapra borította és a rakosósajtóba helyezte. Ezt a műveletet 182-szer ismételték meg. Ez után lépett munkába a fektető, aki szétválasztotta a papír íveket a nemez lapoktól, majd a még nedves papírlapokat a nedvesség sajtóba fektette. Újabb rövid préselést követően a papír íveket szétválasztották és szárító köteleken napon vagy padláson megszárították. A megfelelően kifehérített nyersanyagból készített, írásra szánt papírt ezután még újabb műveleteknek vetették alá. Miután enyves vízben megmártották, és majd ismét megszárították, márványlapra helyezve mindkét oldalát simára sulykolták, csiszolták, széleit egyenesre eldolgozták.

A 19. századtól kezdve Nicolas Louis Robert (1761–1828) által 1799-ben feltalált papírgépnek köszönhetően a papírkészítés forradalmi változáson ment keresztül. A  francia feltaláló, az addig használatos keretes szitát két forgó henger között mozgó, a szíjáttételhez hasonló elven működő, végtelenített szitával helyettesítette, amelyre a szerkezet egyik végén rávitték a folyékony kész-pépet, majd a másik végéről a még nedves papírt préshengerek közé irányították. Ez az újítás lehetővé tette az addigi kézi, szakaszos papírkészítés felváltását a folyamatos, most már valóban annak is nevezhető papírgyártással. A papírgép folyamatos tökéletesítése, a rongy, mint nyersanyag fa cellulózzal való helyettesítése, a gőzzel történő szárítás és egyéb kisebb-nagyobb változtatások bevezetése lehetővé tették a termelékenység folyamatos növelését, illetve a ma használatos modern gyártási technológia kialakulását.

A kolozsvári papír­gyártás kezdetei

 Erdélyben az első papírmalom Brassóban épült fel a 16. század közepe táján. Ezt követően nemsokára Kolozsváron 1563-ban, majd tíz évvel később Nagyszebenben létesítettek papírgyártó műhelyt.

Az első kolozsvári papírmalom létrejötte Heltai Gáspár szász származású protestáns lelkész, író, műfordító, nyomdatulajdonos és egyben leleményes vállalkozó nevéhez fűződik. Kolozsvárra kerülvén, az evangélikus lelkészi tevékenysége mellett 1550-ben nyomdát alapít (Hoffgreff Györggyel közösen), ahonnan számos, többségében magyar és latin nyelvű mű (köztük saját írásai és fordításai is) kerül forgalomba. A nyomda működtetéséhez szükséges papír előállítására 1563 körül papírmalom létesítéséhez kezd, amelynek felállításához és működtetéséhez Krakkóból hozat mestereket. A papírmalom 1564-ben kezdi meg működését, és krakkói módszer alapján állít elő jó minőségű papírt. Heltai Gáspár halálát (1574?) követően kezdetben az özvegye, majd később a fia felügyeli a malom működését. Ezután bérlők működtetik egészen a 17. század elejéig-közepéig (pontosan nem lehet tudni meddig), amikor aztán valószínűleg háborús dúlások áldozatává válik.

Kincses városunk azonban nem sokáig marad papírmalom nélkül. A már annyira nélkülözhetetlenné vált értékes termék előállítására rövidesen megkezdte működését a Kolozsmonostori papírmalom néven ismertté vált papírgyártó műhely. A Malomárok – vagy ahogy akkoriban hívták: a Kis-Szamos – partján lévő papírmalom létrehozása és kezdeti működtetése a jezsuiták nevéhez fűződik. A papír előállításához szükséges felszereléseket a felenyedi papírmalomból költöztették át a kolozsmonostori templomdomb mögött felépült új épületbe. A papírmalom Nóé János, szintén felenyedi mester irányításával kezdi el működését. Igaz, hogy a fennmaradt írásos emlékeink csak 1741-ben tesznek említést a papírmalomról, de a feltételezések szerint az 1710-es évek végén már működik, így joggal állítható, hogy a kolozsvári papírgyártás folytonossága nem szakadt meg a Heltai-féle papírmalom megszűntével. A 18. század végén az időközben felújított papírmalom írópapírt, itatóst és kartonpapírt termelt. A ma már csak falaiban álló egykori papírmalom 1832-es felújításának emlékét egy, még ma is létező kőlap őrzi, amelynek latin nyelvű szövegének magyar jelentése:

„Az Erdélyi Nagyfejedelemség tanulmányi alapja számára épült 1726-ban, tataroztatott 1832-ben.”

 

A 19. század során a papírmalom folyamatos működtetését bérlők, vállalkozók biztosították (Manvilovits Emanuel görög kereskedő, Bogdánffy Gábor örmény vállalkozó, Dietrich Sámuel zsidó kereskedő és mások). A 20. század  elején a malom még működött ugyan, igaz már nem papírgyártásra használták, míg aztán a jobb sorsra érdemes egykori papírmalom műtárgyaknak tekinthető felszereléseit és eszközeit megsemmisítették, az épületet pedig raktárrá alakították át. A ma műemléknek számító, CJ-II-m-B-07293-as sorszámot viselő épület felújítására, figyelembe véve a körülményeket, sok remény nincs, és csak idő kérdése, hogy a még álló falak mikor dőlnék össze és válnak végképp felújíthatatlan romhalmazzá.

A kolozsvári papír­lemezgyártás kezdetei

 Kezdetben a papírkészítés az írásra alkalmas fehérített, enyvezett írópapírra, illetve az enyvezetlen, itatósként használt papírra korlátozódott. Később, a könyvnyomtatás és könyvkötészet megjelenésével és fokozatos elterjedésével a papírmalmok termékeinek választéka kibővül a fehérítetlen papírral, és a különböző minőségű és vastagságú papírlemezekkel. A fehérítetlen papírtermékekre aztán egyre nagyobb igény mutatkozott más szakterületek felől is, mint például a kereskedelemből vagy a különbözőbb iparágak részéről (cipőgyártás, bőröndkészítés, építőipar stb.).

A papírlemezre mutatkozó egyre fokozódó igényt felismerve, 1879-ben Bucsi Ödön elindította Kolozsváron az első, papírlemez készítésére szakosodott műhelyt. A feltehetőleg valahol a Hóstátban, a Malomárok alsó szakaszának (papírlemez előállításához nem feltétlen szükséges a tiszta víz) partján lévő kezdetleges kis papírmalom néhány hónap után, a tulajdonos halálát követően, megszűnt működni. A műhely következő tulajdonosa, Suchan Venczel sem járt több szerencsével, rövid működési idő után a malom teljesen leégett. E kezdeti, balsikeres próbálkozások után 1882-ben egy Puskás Albert nevű vállalkozó a Csermalom/Gorunului utcában beindította a Malomárok vizét hasznosító papírmalmát. Ausztriából hozatott berendezések (2 db őrlőgép, papírgép, présgép, kalander/mángorló) segítségével napi 200 kg csomagoló papírt és papírlemezt sikerült előállítania. Az alacsony önköltségnek köszönhetően a Puskás-féle malom termékei igen versenyképesnek bizonyultak a hasonló külföldi termékekkel szemben: 100 kg papírlemez ára csak 13 Ft volt, míg a külföldi 18-24 Ft-ba került.

A kolozsvári papírlemezgyártás történetében az igazi előretörést az 1887-es év hozta. Ekkor ifj. Varga (vagy Warga) Dániel kolozsvári fakereskedőnek sikerült meggyőznie a gazdag órás és ékszerkereskedő Babos Sándort a papírlemezgyártásban rejtőző, pénzügyi szempontból egyáltalán nem elhanyagolható lehetőségekről, és rávette, hogy közösen vásárolják meg Puskás Albert papírmalmát. Az új tulajdonosokról, bár az idő tájt Kolozsvár ismert polgárai voltak, jelenlegi ismereteink szerint nem sok életrajzi adat maradt az utókorra.

A társtulajdonosok

 Ifj. Varga Dániel id. Varga Dániel gazdag tímár mesternek volt a fia. A tekintélyes kolozsvári tímárnak a Széchenyi tér 42. szám (az akkor érvényben lévő számozás szerint) alatt volt háza és műhelye. Több alkalommal, mint virilis, tagja volt a város Törvényhozó Bizottságának. Fia, az ifjabb Dániel nem folytatta apja mesterségét, hanem a szintén jól jövedelmező fakereskedésbe vágott bele. Saját erdeiből kitermelt fával, keményfa szénnel kereskedett, de árult takarmányt (szénát, lucernát) is. A rendkívüli kereskedelmi érzékkel megáldott fiatalabbik Varga Dániel egyre gyarapodó vagyonát ingatlanok vásárlására fordította, amelyeket aztán búsás haszonnal később el-, vagy bérbe adta. Az Oláh ­László által szerkesztett 1899. évi Kolozsvári Czím- és lakjegyzék szerint három háza is volt (Nagy u. 17. sz., Nagyszamos u. 1. sz., Csermalom u. 23. sz.), de számos kisebb-nagyobb beépítetlen telekkel, földdel is rendelkezett a hídelvi és a kétvízközi Hóstátokban is. Akárcsak édesapja, ő is többször bekerül (1895–1905 között folyamatosan) a város Törvényhozó Bizottságába. Az ő neve is rajta van azon az okmányon, amelyet 1896. szeptember 30-án helyeztek be a később felállítandó Mátyás király szoborcsoport alapkövébe. Számos kulturális és polgári egyesület támogatója vagy tagja. Így például 1892 márciusában 100 Ft befizetett tagdíj ellenében a kolozsvári Mentő-egyesület örökös tagjává vált.

 Babos Sándor személyéről sem sok adat maradt fenn az utókor számára, annak ellenére, hogy dr. Vályi Gábor egyetemi tanár, valamint Trandafir Miklós királyi pénzügyi fogalmazó mellett ő az, aki 1886 és 1917 között több mint 30 évig virilis (Ferenczi Szilárd: Adatok a kolozsvári virilizmus történetéből). Ilyen minőségben a városi törvényhozás különböző szakbizottságainak tagja, vagy éppenséggel elnöke és számos, a város modernizálását célzó kezdeményezés részese. Így például 1894. január 7-én részt vett azon a „villamos értekezleten”, amely létrehozta a „legnépszerűbb bizottságot” Szász Domokos ev. ref. püspök elnökletével, a villamos energia termelése és felhasználása céljából, „mely fényt, kényelmet és anyagi gyarapodást fog teremteni”. 1897 októberében pedig ő is aláírta a belügyminiszterhez címzett feliratot „a Béla major melletti ideiglenes vízszerző telep engedélyezése érdekében”, a város vízellátásának kiterjesztése céljából. Neve ott szerepel a Mátyás király szobrának alapkövében elhelyezett, az utókornak címzett levélen. Gazdag ember volt, mesés vagyonát állítólag a Híd utcai házának építésekor talált értékes kinccsel alapozta meg, amelyről az Ellenzék 1898. október 4-i számában, Kincses Kolozsvár cím alatt a következőket írja:

 „...ezelőtt 12 évvel a mai Wesselényi Miklós utcában a Babos Sándor háza építése alkalmával tömérdek régi ékszert, drágakövekkel kirakott arany, ezüst nemüt találtak a jelenleg Sárga által bérelt bolt helyén. A talált kincsekből jutott a munkásoknak, palléroknak s a tulajdonosnak. A talált kincsek néhai Fináli Henrik szerint a 12. századból valók voltak.”

 Elsősorban mint óra- és ékszerkereskedő, illetve mint háztulajdonos (a Széchenyi tér 1. szám alatt 1894–1895-ben épült, ma is álló gyönyörű szecessziós palotán kívül volt még háza a Klastrom és a Híd utcában is) volt nyilvántartva. De ezen kívül a Deák Ferenc utca 22. sz. alatt Babos és társai címmel volt vaskereskedése is, amelyben vasszekrényeket, konyhafelszereléseket, festékeket, gazdasági gépeket, sőt „legjobb gyártmányú, villamos öngyújtóval ellátott benzinmotoros” cséplőgépeket is forgalmaztak.

 Új telephelyre költözik a gyár

 

A tulajdonváltást követően a gyárnak csak jóindulattal nevezhető, mindössze 8 alkalmazottat (három-három férfi és nő, illetve két inas) foglalkoztató papírmalom termelése az átszervezések és kisebb beruházások ellenére sem haladja meg az évi 60 tonnányi kész terméket, amit 70 t rongy és papírhulladék feldolgozásából állítottak elő. A kis üzemben gyártott jó minőségű papírlemezre viszont egyre nagyobb kereslet mutatkozik nemcsak a kincses városban, hanem Erdély-szerte is. A növekvő kereslet kielégítésére, a gyár kapacitását fokozatosan növelve, az 1895–97-es időszakban a papírmalom termelése elérte az évenkénti 100 t papírárut. A hangzatos Első Erdélyi Papírlemezgyár néven működő papírmalom alkalmazottainak száma ekkorra már 16 fő volt. 

 

{Tovább olvasható még 455 szó.}
A gyár további fejlesztésére a Csermalom utcai 23. szám alatti telephelyen, a Malomárok vizének alacsony vízhozama, illetve a telek aránylag szűk méretei miatt, már további lehetőség nincs. Ennek tudatában a társtulajdonosok elhatározzák a gyár elköltöztetését egy megfelelőbb helyre. Erre 1898–99-ben ker
Ha érdekli a teljes történet, legyen prémium tag vagy ha már az, 

EZ ÉRDEKELHETI
KÖZHÍR ROVAT CIKKEI
A SZABADSÁG AJÁNLJA

ROPOGÓS ROPOGÓS

Egységben az énekes és a hangszeres zene
Az osztrák „trauma”
Reformátusoké lett a Gy. Szabó ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ