Vízilabda Eb: Kikapott a spanyoloktól, negyedik a női válogatott

Vízilabda Eb: Kikapott a spanyoloktól, negyedik a női válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott címvédőként a negyedik helyen végzett a Barcelonában zajló Európa-bajnokságon, Bíró Attila együttese a pénteki bronzmérkőzésen 12–6-ra kikapott Spanyolországtól.

Fotó: Keszthelyi Rita (jobbra) és a spanyol Helena Lloret a bronzmeccsen (MTI/Illyés Tibor)

A magyar női válogatott története hatodik Eb-bronzára hajtott, míg a spanyol a 2008-ban hazai környezetben (Málagában) megszerzett ezüst, valamint a 2014-es arany mellett most tehette teljessé éremgyűjteményét. A két csapat már a torna nyitónapján is összecsapott egymással, a spanyolok akkor magabiztos, 13–9-es győzelmet arattak.

A ráúszást követőn néhány másodpercet kellett csak várni csak az első spanyol emberelőnyre, amelyet Pena az utolsó pillanatban be is lőtt. Még nem telt el két perc a találkozóból, amikor Szücs már a második kiállítását kapta, ezt Anna Espar értékesítette. Az első magyar előnyt villámgyorsan játszotta meg a csapat, Gyöngyössy tökéletesen kapta a labdát, de a spanyol kapusba bombázott. A spanyolok tanítanivalóan vittek végig egy három a kettő-elleni szituációt, ezzel az első negyed felénél hatalmas előnybe kerültek. A vb-ezüstérmes azonos létszámban is úgy passzolgatott, mintha eggyel több játékosa lett volna, négygólosra növelte előnyét, végül magyar részről Szilágyi megtörte a gólcsendet. Az ötödik spanyol gólban kicsit Gangl is benne volt, majd Keszthelyi emberelőnyös próbálkozása halt el a blokkban, így 5–1 lett a vége.

A második negyed elején a spanyol lövők rendre rossz megoldásokat választottak, a magyarok azonban nem tudtak szépíteni ezalatt a rövidzárlat alatt. A spanyolok végül gyönyörűen értékesítettek egy előnyt, majd a fehér sapkás magyarok a sokadik fórjukból szerezték meg a második góljukat. Emberhátrányban kétszer is gyönyörűen blokkoltak a magyarok, majd Szilágyi ötméteresből csökkenthette volna a hátrányt, de a felső lécre bombázott. A magyar játékos szinte rögtön javított, nyolc másodperccel a nagyszünet előtt talált a kapuba (6–3).

Egy kihagyott előnnyel és egy elrontott ziccerrel kezdték a magyarok a harmadik felvonást, így „magától jött” a hetedik spanyol találat. Ez a forgatókönyv a következő percben megismétlődött, majd Keszthelyi kiállítása alatt a kilencedik spanyol gól lezárta a játékrészt.

Az Eb utolsó negyedében – amelynek hétgólos hátrányban vágott neki a magyar válogatott –  Tóth volt a kapuban, s a gólkirálynői címre hajtó Ortiz pillanatok alatt felavatta. Keszthelyi emberelőnyből talált be, de a spanyol választ nem váratott sokat magára. A magyar csapatkapitány még egy szabaddobást értékesített, majd Illés lőtte ki a jobb alsót, ez volt az Eb utolsó magyar gólja.

A magyar női válogatott 2010 óta először tér haza érem nélkül a kontinensviadalról.

Eredmény: nők, bronzmérkőzés: Spanyolország–Magyarország 12–6 (5–1, 1–2, 4–0, 2–3), a magyar gólszerzők: Szilágyi és Keszthelyi 2–2, Garda és Illés 1–1.

Ötödször aranyérmes a holland női csapat: hollandia válogatottja nyerte a Barcelonában zajló vízilabda Európa-bajnokság női tornáját. A pénteki fináléban az elődöntőben a magyarokat egyetlen góllal legyőző hollandok 6–4-re (2–1, 2–2, 1–0, 1–1) nyertek a görög csapat ellen. A holland női válogatott története során ötödször, 1993 óta először lett a kontinens legjobbja.

A rovat cikkei

A magyar labdarúgó-válogatott szombaton 0–0-s döntetlent játszott Montenegró vendégeként Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen. Marco Rossi szövetségi kapitány csapata a pontosztozkodással – jobb gólkülönbségének köszönhetően – megőrizte második helyét a csoportban Montenegró előtt, amely eggyel több mérkőzést játszott. A nemzeti együttes négy találkozó után is nyeretlen Montenegróval szemben, viszont idegenben a harmadik meccsen először nem kapott ki.
Sport