Arra próbálok koncentrálni, hogy mi az utolsó felidézhető kép bennem magamról: az öltözőszekrényem a humán gyógyszergyárban; ott kellett enni mindig az öltözőben. Szendvicseket pakoltam fel magamnak, általában Zalai felvágottal. És a nyálkahártyámba ivódott egy borzalmas íz, volt egy folyosó, ahonnan oszló emberi hússzag áramlott ki. És az a szag beleette magát a nyálkahártyámba; és ha ettem, mindig azt a retteneteset éreztem, ahogy most is, amikor felidézem az egészet. Eszembe jut a felirat az öltözőszekrényeken: humán gyógyszer és oltóanyagkutató zrt, Kőbánya, és a hűtőház a sörgyár pincéiben, ami akkora, hogy a teherautók két sávban járnak benne, és a belmagasság, mint egy templomban.
Rákeresnék a neten a határértékekre, de nem találom a telefonom. Körbenézek, és nem tudom, hol vagyok. A falon óra, hangosan ketyeg; 7 óra 43 perc; kinézek az ablakon, de nem tudom eldönteni, reggel van-e, vagy este. Kicsi az ablak, alig szűrődik be fény rajta, amit látok, egy betonfal. Lichthof lehet, gondolom. Kimegyek az ajtón, hosszú a folyosó, sehol egy lélek. Több hasonló szoba van az én szobám mellett, bekopogok az egyikbe, semmi válasz. Lenyomom a kilincset, zárva. Rohanok a másik ajtóhoz; hoppá, most látom, hogy kilóg belőlem egy infúzió. Kirántom, a kanült is óvatosan, nem fáj. Visszamegyek, és iszom a vízből. Folyadékbevitel, pipa. Ösztönösen megérzem, hogy jobb, ha nem hangoskodom, nem hívom fel magamra a figyelmet.
Szomorúan veszem tudomásul, hogy a telefonom nélkül alig létezem. Nem tudom megnézni se azt, hogy hol vagyok, és azt se, hogy a külvilágban mi történik éppen. Nem esek pánikba, erősen koncentrálok.
Fogom az üveg vizet, és ami maradt, kiöntöm az ablakon. A csobbanásból rájövök, hogy nem lehetek túl magasan; körülbelül a második emeleten. Ettől jobb kedvem lesz. Fogom az üres palackot és felmászom az ablakba, hogy majd lemásszak. Vérzik a kezem, mégse sikerült jól kihúznom a kanült. Felállok a párkányra, ugrásra készen. Nem nézek le, tériszonyom van. Ehelyett felfelé nézek, és elrugaszkodom.
A következő pillanatban fekszem a füvön, szememen napszemüveg, de így is beletűz a nap. Valaki arcomhoz hajol, leveszi a szemüvegem, és rámnéz. Saját szemem néz vissza rám, és kezembe nyom egy üveg vizet.
