VÍVÁSBAN OLIMPIAI ARANYÉREM MAGYARORSZÁGNAK, EZÜST ROMÁNIÁNAK

VÍVÁSBAN OLIMPIAI ARANYÉREM MAGYARORSZÁGNAK, EZÜST ROMÁNIÁNAK
Megszületett a magyar és a román küldöttség első érme a tokiói olimpián: Szilágyi Áron harmadszorra is bajnok tudott lenni férfi kard egyéniben, Ana Maria Popescu a döntőben vesztett női párbajtőrben.

Akárcsak 2012-ben, Londonban és öt éve Rio de Janeiróban, a tokiói olimpián is Szilágyi Áron nyerte a férfi kardozók egyéni versenyét, és a triplázással sporttörténelmi tettet hajtott végre.A Budapesti Vasas vívója egész nap bámulatos teljesítményt nyújtott, a helyi idő szerint esti döntőben pedig parádés vívással 15–7-re múlta felül az olasz Luigi Samelét.Szilágyi Áronon kívül eddig négy nagyszerű elődjének – Fuchs Jenőnek, Kárpáti Rudolfnak, a szovjet Viktor Krovopuszkovnak és a francia Jean-Francois Lamournak – sikerült megvédenie a címét férfi kardban, de egyéniben a triplázás eddig még senkinek nem jött össze. Sőt, a férfiaknál a többi fegyvernemben sem akadt még olyan, aki ugyanabban a szakágban háromszor győzött volna az egyéni versenyben.Szilágyi a venezuelai José Quintero és az iráni Mojtaba Abedini 15–7-es legyőzésével kezdett szombaton, majd a negyeddöntőben az ugyancsak iráni Ali Pakdamant verte 15–6-ra („megbosszulva” Szatmári Andrást, akit az ázsiai a 32 között meglepetésre 15–12-re legyőzött), a legjobb négy között pedig a grúz/georgiai Szandro Bazadzét nagy – főleg pszichikai – küzdelemben, 15–13-ra. Samele a kínai Jing-ming Hszü elleni 15–12-es siker után az iráni Mohammad Rahbarit 15–7-re, honfitársát, Enrico Berrét pedig 15–10-re verte (utóbbi a szám román indulóját, az első ötkarikás szereplését jegyző Iulian Teodosiut verte a nyolcaddöntőben 15–12-re; Rareş Dumitrescu tanítványa, a 26 éves szloboziai kardozó, a Bukaresti Dinamó sportolója az első körben az üzbég Serzod Mamutovot búcsúztatta 15–11-gyel, a második fordulóban pedig meglepetésre a harmadik kiemelt olasz Luca Curatolit verte 15–13-ra, 5–10-ről fordítva meg az állást). Az elődöntőben Samele a dél-koreai Kim Jung Hvan ellen 6–12-ről fordított 15–12-re. Az olasz csapat tagjaként olimpiai bronzérmes és többszörös világbajnoki ezüstérmes volt, egyéniben azonban eddig nem volt kiemelkedő eredménye.A nap utolsó mérkőzését a világranglistán negyedik Szilágyi kezdte jobban, pillanatok alatt 3–0-ra elhúzott, s bár a rivális ekkor szépített, a magyar vívó könnyedén adta az újabb tusokat, és 7–1-es vezetésre tett szert. Samele ekkor feléledt, sikerült 7–5-re szépítenie, de a pihenő előtti utolsó találat ismét Szilágyié volt (8–5). A szünet után újabb egylámpás magyar találatok következtek, miközben a lelátóról felváltva harsant fel a „Gyerünk, Áron!” és a „Forza, Luigi!” biztatás. Az olasz 12–5-nél aztán megpróbált ismét bravúrt bemutatni, de ezúttal csak két találatra futotta az erejéből, egyenlíteni és fordítani nem tudott.Szilágyi a győztes tus bevitele után diadalittasan emelte magasba a karját, és előbb összeölelkezett edzőjével, Decsi Andrással, majd egy magyar zászlót a feje fölé emelve ünnepelt, miközben a maroknyi magyar tábor éltette.„Rengeteg kétségem volt a nap előtt, az éjszaka közepén két órát fenn voltam, a reggelinél pedig elfelejtettem meginni a szokásos kávémat. Elég furcsa állapotban érkeztem a csarnokba, de aztán előbb-utóbb minden a helyére került. A kávémat is megittam, az első ellenfelemen is túljutottam, és utána egyre jobban ment a vívás” – nyilatkozott a magyar újságírók gyűrűjében a régi-új olimpiai bajnok.„Azt még fel kell fognom, hogy mit csináltam ma, hogy háromszoros olimpiai bajnok lettem egyéniben. Nem gondolom, hogy én vagyok a sportág legnagyobb legendája, de természetesen nagyon büszke vagyok arra, amit ma, illetve az elmúlt kilenc évben elértem” – fogalmazott.Szilágyi hozzátette: vannak még címek, amiket még meg lehet szerezni, de ezzel egyelőre most nem foglalkozik, hanem megünnepli a legfrissebbet.Markovits László, a Vasas SC elnöke a klub közleményében kiemelte, Szilágyi újabb olimpiai aranyérme „hallatlan boldogság és büszkeség” az egész Vasas család számára. „Áron elképesztő teljesítményt nyújtott, nagyon jó volt látni, hogy minden szempontból mennyire egyben van. Az első asszójától kezdve érezhető volt, hogy képes lehet a csodára, a történelmi siker elérésére” – nyilatkozta a sportvezető. Kijelentette, azért is különösen büszkék Szilágyira, mert kilenc évesen a Vasasban kezdte a vívást, a klub színeiben lett olimpiai bajnok, világklasszis kardvívó, emellett pedig egy ideje már szakosztályelnökként is számíthatnak rá. „Minden tekintetben azt az értékrendet képviseli, amit mi fontosnak tartunk a Vasas családon belül. Az pedig, hogy Tokióban is vasasos sportoló nyerte a magyar küldöttség első aranyérmét, visszaidézi számomra a csodás riói napokat. Kívánom, hogy adjon ez a siker lendületet valamennyi magyar sportolónak” – tette hozzá Markovits László.
A 31 éves, immár háromszoros olimpiai bajnok versenyző a magyar vívósport 38. ötkarikás aranyérmét, egyben a tokiói magyar küldöttség első dobogós helyét szerezte meg.
Eredmények:A 64 között: • Iulian Teodosiu–Serzod Mamutov (üzbég) 15–11.A 32 között: • Szilágyi Áron–José Quintero (venezuelai) 15–7 • Max Hartung (német)–Decsi Tamás 15–8 • Ali Pakdaman (iráni)–Szatmári András 15–12 • Teodosiu–Luca Curatoli (olasz) 15–13.A 16 között: • Szilágyi–Mojtaba Abedini (iráni) 15–7 • Enrico Berré (olasz)–Teodosiu 15–12.Negyeddöntő: • Szilágyi–Pakdaman 15–6 • Szandro Bazadze (grúz/georgiai)–Oh Szang Uk (dél-koreai) 15–13 • Kim Jung Hvan (dél-koreai)–Kamil Ibragimov (orosz) 15–14 • Luigi Samele (olasz)–Berré 15–10.Elődöntő: • Szilágyi–Bazadze 15–13 • Samele-Kim 15–12.Bronzmérkőzés: • Kim–Bazadze 15–11.Döntő: Szilágyi–Samele 15–7.A végeredmény, férfi kard, egyéni: 1. SZILÁGYI ÁRON (MAGYARORSZÁG), 2. Luigi Samele (Olaszország), 3. Kim Jung Hvan (Koreai Köztársaság), …, 16. IULIAN TEODOSIU, ..., 21. SZATMÁRI ANDRÁS, ..., 29. DECSI TAMÁS.

*

Női párbajtőrben Románia képviselője, a 37 esztendős Ana Maria Brânză Popescu magabiztosan kezdett, a tizenhatoddöntőben a szingapúri Kiria Tikanah Abdul Rahmant verte 15–10-re, a nyolcaddöntőben kiváló vívással a dél-koreai Szong Szerát győzte le 15–5-re, míg a negyeddöntőben taktikus vívással a 2013-as egyéni világbajnokot, az észt Julia Beljajevát verte 15–8-ra – Popescu pályafutása során másodszorra jutott olimpián egyéniben elődöntőbe.A döntőért ismét észt ellenfél következett, a 2018-as Európa-bajnok Katrina Lehis, aki az elődöntőig lengyel és két olasz vívót búcsúztatott, köztük a 2018-as világbajnok Mara Navarriát és a riói olimpián ezüstérmes Rossela Fiamingót (utóbbit 15–7-re verte). A két sportoló jól ismerte egymást, eddig hétszer találkoztak, ötször a román lány nyert, legutóbb, 2020-ban viszont Lehis. Popescu 15–11-re legyőzte Lehist az elődöntőben, és készülhetett a fináléra, ahol a negyedik kiemelt kínai Szun Ji Ven következett.A Bukaresti Steaua vívója, Popescu és a riói olimpián bronzérmes drámai csatája végig szoros, kiélezett csata után aranytussal dőlt el. Bár a döntő első perce támadás nélkül telt el (sárga lapot kaptak érte), a világranglista első és második kiemelt Popescu szerezte az első pontokat, ám az első szünetig ellenfele fordított, Szun Ji Ven 3–2-re vezetett. A második három percben is szorosan zajlott a csata, az előnyt végül Popescu visszaszerezte, tuselőnynél, 7–6-nál jöhetett az újabb szünet. Az utolsó játékrészben Szun ismét fordított, majd egy percnyi passzív vívás után piros lapot mutatott fel a játékvezető mindkettőjüknek. Tizenkét másodperccel a vége előtt Szun bevitt egy tust, Popescu pedig támadásba lendült és 3 másodperccel a vége előtt sikerült 10–10-re mentenie a meccset. Jöhetett a ráadás és az aranytus, a világranglista 3. kínai kellett támadjon és ez sikeresnek is bizonyult, bevitte az aranyérmet jelentő vágást. Popescu 2008-ban Pekingben egyéniben ezüstérmes volt, míg Rióban csapatban aranyérmes. Szun Ji Ven második olimpiáján szerepelt, Rióban egyéniben bronz-, míg csapatban ezüstérmes volt.Ez a román küldöttség első érme, vívásban pedig összességében a 17. medál (4 arany, 6 ezüst, 7 bronz).Eredmények:A 32 között:  Ana Maria Brânză PopescuKiria Tikanah Abdul Rahman (szingapúri) 15–10.A 16 között: Popescu–Szong Szera (dél-koreai) 15–5.Negyeddöntő: Popescu–Julija Beljajeva (észt) 15–8, Katrina Lehis (észt)–Rosella Fiamingo (olasz) 15–7, Szun Ji-ven (kínai)–Federica Isola (olasz) 11–10, Ajzanat Murtazajeva (orosz olimpiai bizottság)–Vivian Man Wai Kong (hongkongi) 15–10.Elődöntő: PopescuKatrina Lehis (észt) 15–11 és Szun–Murtazajeva 12–8.Bronzmérkőzés: Lehis–Murtazajeva 15–8.Döntő: Szun–Popescu 11–10 – aranytussal.

A végeredmény, női párbajtőr, egyéni: 1. Szun Ji-ven (kínai), 2. ANA MARIA BRÂNZĂ POPESCU (ROMÁNIA), 3. Katrina Lehis (észt).