Visszakerülhet a zsidó hitközség elveszett pinkásza

Visszakerülhet a zsidó hitközség elveszett pinkásza
Amint arról már beszámoltunk, idén februárban egy New York-i aukciós ház honlapján megjelent, hogy árverésre bocsátják a Kolozsvári Zsidó Hitközség tulajdonát képező XIX. századi pinkászt, azaz feljegyzéseket tartalmazó kézzel írott dokumentumot. Ahogy értesült a tervezett árverésről, a Kolozsvári Zsidó Hitközség nemzetközi segítséget kért az értékes kézirat visszaszerzése érdekében. Ennek köszönhetően a kézirat lekerült az árverésre bocsátandó tárgyak közül, a World Jewish Restitution Organization magára vállalta a felbecsülhetetlen értékű kézirat, illetve más, kelet-európai, zsidó jellegű dokumentumok visszaszerzését.

Az Amerikai Egyesült Államok Igazságügyi Ügyosztálya és az USA Főügyészi Hivatala megerősítette a kolozsvári zsidók reményét, hogy visszaszerezhetik XIX. századi temetkezési jegyzéküket. Jacquelyn Kasulis, New York Keleti Tartományának ideiglenes ügyésze és Peter Fitzhugh, a Nemzetbiztonsági Ügynökség ügynöke bejelentette: lefoglaltak 17, elhalálozással kapcsolatos kéziratot és pinkászt, amelyek a romániai, magyarországi, ukrajnai és szlovákiai zsidó hitközségek tulajdonát képezték valamikor. A zsidó hitközségek tulajdonát képező kéziratoknak a Holokauszt idején veszett nyoma, majd egy Brooklyn-i aukciós háznál tűntek fel, amely eladásra kínálta ezeket.

„A Holokauszt idején törvénytelenül elkobzott pergamenek és kéziratok felbecsülhetetlen értékű történelmi információkat tartalmaznak, amelyek a Holokauszt előtti zsidó családok leszármazottjainak tulajdonát képezik. Az amerikai hatóság reméli, hogy a dokumentumok lefoglalása hozzájárul Kelet-Európa Holokauszt előtti történetének újraírásához” – nyilatkozta Jacquelyn Kasulis ideiglenes ügyész.

„A Holokauszt, azaz az emberiség legsötétebb időszakában Romániából, Magyarországról, Ukrajnából, Szlovákiából elrabolt kéziratok visszaszerzése átfogó vizsgálat csúcspontját képezi. Az a kiváltság ért minket, hogy tagjai lehettünk egy olyan csapatnak, amely képes visszaadni ezeket az ereklyéket jogos tulajdonosaiknak” – nyilatkozta Fitzhugh ügynök.

A 2021 februárjában elvégzett vizsgálat kiderítette: a kéziratokat és a jegyzékeket olyanok vitték el, akiknek nem voltak erre jogosultak sem a Holokauszt előtt, sem utána. Mivel nem létezik olyan irat, amely igazolná, hogy a kéziratokat az érintett közösségek túlélői adták volna át, nincs törvényes alapja a kéziratok az Amerikai Egyesült Államokba kerülésének.

Az üggyel továbbra is foglalkoznak az ügyészek, a vizsgálatot a Nemzetbiztonsági Ügynökség ügynökei vezetik. A kolozsvári zsidó hitközség tagjai ezért reménykednek, hogy a Pinkas Klali Chevra Kadisha Klausenburg mihamarabb visszatérhet Kolozsvárra, és megtekinthető lesz a nemrég felújított Ferenc József/Horea úti Zsidó Deportáltak zsinagógájában.