Vettel idénybeli harmadik sikere

FORMA–1 Monacói Nagydíj

Vettel idénybeli harmadik sikere
Sebastian Vettel nyerte a Forma–1-es Monacói Nagydíjat vasárnap, miután mindkét Ferrari az első sorból indult – Kimi Räikkönennek ez volt pályafutása 17. pole pozíciója, miután legutóbb 128 futammal ezelőtt, a 2008-as Francia Nagydíjon indulhatott az első rajtkockából.

A rajtot jól kapták el az élen haladók, nem változott a sorrend, és baleset sem bonyolította a helyzetet. Fokozatosan távolodtak egymástól a versenyzők, az első körökben senki nem kereste igazán az előzési lehetőséget. Az élen autózók közül egyedül a hetedik helyről rajtolt Sergio Perez csúszott hátra bokszkiállás miatt, a gumicsere mellett új orrkúpot is kapott.

A negyedik helyen autózó Max Verstappen (holland, Red Bull) a 34. körben váltott új abroncsokra, haladó Valtteri Bottas (finn, Mercedes) azonnal reagálva egy körrel később követte, s vissza is jött a harmadik pozícióba, holland riválisa elé. Ezzel beindultak a kerékcserék az élbolyban. A Ferrari két pilótája közül Sebastian Vettel később jött ki az addig az élen autózó Kimi Räikkönennél, és ez a németnek kedvezett, átvette a vezetést, és a folytatásban növelni is tudta a különbséget.

Egy meglazult csatornafedél okozott defekteket a verseny utolsó harmadának elején, ám az élmezőny állásába nem szólt bele, húsz körrel a leintés előtt Vettel, Räikkönen, Ricciardo (ausztrál, Red Bull), Bottas, Verstappen, Carlos Sainz Jr. (spanyol, Toro Rosso) az első hat sorrendje.

A hatvanadik körben az alagút bejárata előtt az igazoltan hiányzó Fernando Alonsót helyettesítő brit Jensen Button (McLaren) és Pascal Wehrlein (német, Sauber) ütköztek, utóbbi autója az oldalára borulva csúszott a falnak. Mindketten feladták a viadalt, jött a biztonsági autó, így többen is érkeztek a bokszba. A safety car bentléte alatt a másik Sauber, Marcus Ericsson is falnak ütközött, így mindössze 12 kör maradt a futamból az újraindítás után. Ekkor azonban már nem változott a sorrend az élen, így Vettel győzött, és ezzel növelte előnyét a vb-pontversenyben legfőbb riválisa, a hetedikként célba érő brit Lewis Hamilton (brit, Mercedes) előtt. Hamilton egyébként a 14. helyről rajtolt, miután az időmérő második szakaszában, az utolsó mért körben baleset mögé „szorult”, és nem tudott továbbjutást érő időt autózni.

A négyszeres világbajnok Vettel idénybeli harmadik diadalát aratta; idén még nem végzett a második helynél hátrébb idén. Monte-Carlóban 2011 után másodszor nyert.

A világbajnokság két hét múlva a Kanadai Nagydíjjal folytatódik.

A pontszerzők: 1. Vettel, 2. Räikkönen, 3. Ricciardo, 4. Bottas, 5. Verstappen, 6. Sainz, 7. Hamilton, 8. Romain Grosjean (francia, Haas), 9. Felipe Massa (brazil, Williams), 10. Kevin Magnussen (dán, Haas).
A vb-pontverseny élcsoportja 6 futam után (még 14 van hátra): pilóták: 1. Vettel 129 pont, 2. Hamilton 104, 3. Bottas 75, 4. Räikkönen 67, 5. Ricciardo 52, 6. Verstappen 45, 7. Sergio Perez (mexikói, Force India) 34, 8. Sainz 25; csapatok: 1. Ferrari 196, 2. Mercedes 179, 3. Red Bull 97, 4. Force India 53, 5. Toro Rosso 29, 6. Williams 20.