Vészgombbal ellátott okos karkötőket Szaniszló időseinek

Sapientiás diákok nyerték az MCC Smart City Challenge 2021 versenyt

Vészgombbal ellátott okos karkötőket Szaniszló időseinek
A Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem három diákjából álló Innovative Future nevű csapata első helyezést ért el a Mathias Corvinus Collegium (MCC) által Smart City Challenge 2021 elnevezésű nemzetközi versenyen. Ilyés Kingát (Jog, IV. év), Oláh Eriket (Nemzetközi kapcsolatok és európai tanulmányok szak, III. év) és Siklodi Lillát (Környezettudomány szak, II. év) a projektjükről, annak gyakorlatba ültetésének lehetőségéről, illetve az elnyert pénz felhasználásáról kérdeztük.

Az Innovative Future csapat tagjai elmondták, a versenyről a Kolozsvári Hallgatói Önkormányzat által kiküldött körlevélből értesültek, amit a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának minden hallgatója megkapott. Azért neveztek be, mert a versenyfelhívás érdekesnek és innovatívnak tűnt, mindhármuknak felkeltette az érdeklődését, kihívást láttak benne.

– Tekintettel arra, hogy csapatunkat a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának három különböző tudományterületről érkező diákja alkotta, más-más nézőponttal és ötletekkel álltunk a fejlesztési tervhez. A környezettudomány, jog, illetve nemzetközi kapcsolatok és európai tanulmányok szakokat képviselve törekedtünk arra, hogy egy komplex projektet dolgozzunk ki, amely mindhárom szakterület specifikusságait tartalmazza, optimális kormányzati tervet hozva létre – válaszolták a Szabadságnak a diákok. Elmondták: tervezetük megírásakor, valamint bemutatásakor alkalmuk volt bebizonyítani, hogy a téma több szempontból is megközelíthető. – Lilla rávilágított az okos falu környezetre gyakorolt számos pozitív hatására, Erik nemzetközi kitekintésből mutatott rá az okos falu modell gyakorlatba ültetésének szükségességére, Kinga pedig jogi nézőpontból vizsgálta a témát. Nagyon jó élmény volt együtt dolgozni, és kifejezetten előnyös volt, hogy csapatunkat három különböző szakon tanuló diák alkotta – vélekednek a felsőfokú oktatási intézmény diákjai. Hozzátették: nagy megtiszteltetés volt számukra, hogy külhoni magyarokként képviselhették egyetemüket az MCC-DJP Smart Village Challange döntőjében.

Egy Szatmár megyei községet szemelte ki. Miért?Javaslatuk egy Szatmár megyei község, Szaniszló „okossá tételéről” szólt. A smart city/village témakör egyaránt érintett jogi, politikai, kapcsolattartási és környezeti problémákat, ezért bíztak abban, hogy csapatuk bizonyítani tudja rátermettségét egy ilyen volumenű program megtervezésével. – Eriknek személyes kötődése van a Szatmár megyei Szaniszló községhez, hiszen szülei innen származnak. Tervezetünk sikere annak is köszönhető, hogy egy létező település problémáira ad választ. Ezekre okos falu (smart village) csomagot fejlesztettünk ki, innovatív megoldásokkal. Három szempontból –politikai, gazdasági és turisztikai; környezeti, egészségügyi közelítettük meg a témát – közölték lapunkkal a diákok.

Kitértek arra is, hogy a tervezet megírásakor a közösség igényeire összpontosítottak, ezeket alapján fogalmazták meg célkitűzéseket. – Projektünk javasolja a község LED-es fény- és mozgásérzékelős közvilágítással való ellátását, a tömegközlekedés lehetőségének megteremtését, falura szabott alkalmazás kidolgozását, a napelemes energiahatékony áramellátás bevezetését, a szelektív hulladékgyűjtési infrastruktúra megteremtését, mobil orvosi rendelő használatát, valamint vészgombbal ellátott okos karkötők biztosítását az idős személyek számára – részletezték innovatív projektjüket a sapienetiás diákok.Elképzelésük szerint az okos falu csomag célkitűzéseinek kivitelezése 5 évet venne igénybe, és 6,74 millió lejes (1,3 millió eurós) költségvetésből lehetne megvalósítani.

Bár nem elsősorban a díjért neveztek be, és nem számítottak a győzelemre, a diákok elmondták, a nyereményt valószínűleg valamilyen okos rendszerre költik. – Reméljük, hogy ötleteink elég inspirálóak voltak ahhoz, hogy például a Digitális Jólét Program néhányat gyakorlatba ültessen. Bízunk benne, hogy a közeljövőben mi is, egyénileg vagy csapatban, közelebb kerülünk ennek a megtapasztalásához. Mindenképp szeretnénk tervünket továbbfejleszteni, és tenni azért, hogy ez ne csak elméleti síkon maradjon. A kormányzati terv célja a faluból városba történő, egyre jelentősebb migráció megfékezése – erre az általunk kidogozott terv nyújtana megoldást. Reméljük, hogy projektünk életbe léptetése hozzájárulhat a városok központi, úgymond mágnes jellegének csökkentéséhez, hiszen a falvak digitális fejlesztése lehetőségeket teremt a jobb életkörülményekre. És a migráció megfékezésével a túlnépesedett, a természeti környezetet nagymértekben szennyező városok elkerülhetőek lennének – fogalmaztak a csapattagok.

(Borítókép: A nyertes csapat tagjai: Siklodi Lilla, Ilyés Kinga és Oláh Erik. Fotó: http://kv.sapientia.ro/hu)