Veszélyes másság…?
Vissza

Veszélyes másság…?

Jóllehet hivatalos retorikájuk szerint lépten-nyomon azt hangoztatják, hogy normalizálni, azaz megfelelő mederbe szeretnék terelni az etnikumközi kapcsolatokat Hargita, Kovászna és Maros megyében, valójában a székelyföldi románok civil szervezeteinek fóruma nem tesz egyebet, mint folyamatosan a feszültséget szítja a magyar és román lakosság között. Mindemellett pedig állandó jelleggel azt a látszatot próbálja kelteni, illetve tudatosítani a közvéleményben, hogy a Székelyföldön számbeli kisebbségben élő románok milyen mostoha, veszélyeztetett körülmények között élnek, és milyen borzalmas, szörnyű elnyomásnak vannak kitéve a többségi magyar ajkú lakosság részéről.

Hogy ennek az áldatlan állapotnak véget vessenek, újfent több kitételt tartalmazó követeléscsomagot intéztek Románia kormányához, parlamentjéhez és az elnöki hivatalhoz a Hargita megyei Marosfőn múlt héten 27. alkalommal megszervezett nyári egyetemen, amelyet ők maguk a Romániában, illetve az ország határain kívül élő, veszélyeztetettnek tekintett román közösségek fórumaként tartanak számon.

Mindenekelőtt azt kérik, hogy ügyeikkel foglalkozó kormányhivatalt hozzanak létre, amelynek feladata az lenne, hogy megvédje a románok jogait és kulturális identitását, s megakadályozza etnikai alapú hátrányos megkülönböztetésüket a térségben. Ugyanakkor követelik, hogy kulturális programjaik, egyházi és civil egyesületeik, kiadványaik állami finanszírozásban részesüljenek, valamint alanyi jogon parlamenti képviseletet biztosítsanak számukra. Természetesen az autonómia kérdése sem maradhatott ki a „panaszlajstromból”: arra kérték a pártokat, fogadjanak el egy olyan paktumot, „amelyben ünnepélyesen kijelentik, soha nem fogadják el az etnikai alapú területi autonómiát Romániában”. Ugyanakkor Klaus Iohannis államfőtől azt követelik, sürgősen vigye a Legfelsőbb Védelmi Tanács elé „a nemzetbiztonságot érintő Kovászna, Hargita és Maros megyei problémákat”, és határozzon a szükséges intézkedésekről. Közvetett módon a magyar kormánynak is üzentek: felszólították a román állami szerveket, hogy határozottan utasítsák el a budapesti kormány „abnormális” beavatkozását a térség és az ország belügyeibe. A kettős állampolgárság intézményébe is belekötöttek: szlovák mintára megakadályoznák, hogy a kettős állampolgárok – értelemszerűen a magyar állampolgársággal is rendelkező magyar közösség tagjai – tisztségeket tölthessenek be a helyi és a központi közigazgatásban.

Nos, tömören ezek lennének a követelések, amelyek a civil fórum vezetői szerint jobbá tehetnék a székelyföldi román közösség helyzetét és életkörülményeit. Ezekkel csupán az a baj, hogy a megfogalmazott kérések zöme mindenekelőtt nem az itt élő román közösségről, hanem főleg a magyarokról szól. Elsősorban azt szajkózzák, hogy a Kovászna, Hargita és Maros megye – értelemszerűen Székelyföld magyar lakossága – milyen nemzetbiztonsági problémát jelent az ország számára. A marosfői fórumozók ahelyett, hogy arra tettek volna elsősorban konkrét javaslatokat, miként lehetne a térségben élő román és magyar közösséget egymáshoz közelíteni, hogyan lehetne leépíteni a bizalmatlanságot, az egymásról alkotott előítéleteket, megtalálni azokat a lehetséges emberi, kulturális, gazdasági stb. közös pontokat, amelyek mentén a régióban élő többség és kisebbség számára egyaránt élhetőbb világot teremthetnének, ez alkalommal is a konfliktus- és feszültségkeltés síkjára terelték az ügyet.

Másrészt kíváncsi lennék arra, hogy a civil fórum résztvevői mindenkire, azaz minden nemzeti közösségre nézve hasonlóan értelmezik-e a kisebbség fogalmát és az őket megillető jogokat? És vajon ugyanilyen természetesnek tartanák például azt, ha a román többségű vidékeken bármelyik, számbeli kisebbségben élő nemzeti közösség, például a magyarok is követelnék az ügyeikkel foglalkozó kormányhivatal létrehozását és egyéb, őket megillető jogok tiszteletben tartását? Attól tartok azonban, hogy jelen esetben nem erről van szó, és egy sajátos kisebbség-fogalom értelmezéssel állunk szemben, amelyben hatványozottan a kettős mérce érvényesül, és amit mi, magyarok a saját bőrünkön számtalanszor megtapasztalhattunk.  

Családi kötelékekre való tekintettel elég gyakran utazunk Székelyföldre, és az itteni román– magyar egymás mellett élés megannyi pozitív példáját láthattuk, tapasztalhattuk meg, s több olyan román emberrel találkoztunk, sőt, állunk velük szinte napi kapcsolatban, akik a magyar tömbben úgy őrzik román nyelvüket, kultúrájukat, szokásaikat, ünnep- és mindennapjaikat, hogy azzal együtt a magyarokét is tudomásul veszik, és elfogadják. Tehát nem kizárólagosságban élnek és nem a falak építésében gondolkodnak. Csakhogy ők nem résztvevői és nem szószólói az ilyen fórumoknak.

Természetesen mindkét fél részéről sokakban vannak egymás iránt érzett jó meg rossz beidegződések, de ezeket nem úgy lehet, és főleg nem úgy kell kezelni, ahogyan azt a szóban forgó civil fórum képviselői akarják és elképzelik. Úgy tűnik, sőt, biztos vagyok benne, hogy a többség-kisebbség viszonyban az emberek szintjén viszonylag normálisan működik a kapcsolatrendszer, az élhető egymás mellett élés, ami még jobb és még élhetőbb lenne, ha egyes „erre szakosodott” szervezetek, politikai pártok nem keltenék folyamatosan a feszültséget, s nem igyekeznének egymásnak feszíteni az embereket, a nemzeti közösségeket, ezzel legitimálva létüket. Reménykedjünk abban, hogy az effajta retorikák és törekvések többnyire süket fülekre találnak, s hogy eljön egyszer az idő – ha már Isten ugyanarra a földre, egymás mellé teremtett –, amikor a másság elfogadása felé nyitók lesznek többen, sokkal többen.    


EZ ÉRDEKELHETI
MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Meghalt Sára Sándor, a nemzet művésze
Oscar-díj – Franciaország a ...
CineFest – A Monos nyerte a ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ