Veszélyes közigazgatási átszervezés kilátásban

Veszélyes közigazgatási  átszervezés kilátásban
A közigazgatási átszervezés első, bújtatott lépését képezheti az a sürgősségi kormányrendelet, amelyet hallgatólagosan fogadott el a héten a parlament felsőháza – hívta fel a figyelmet az RMDSZ közigazgatási szakpolitikusa, Cseke Attila. A tervezet a városok melletti kistelepülések finanszírozását is előírja, pályázati forrásokból.

Az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője elmondta: a tervezet értelmében közszállításra, közüzemesítésre, hulladékelszállításra és útépítésre pályázhatnak a városokhoz, valamint a megyeszékhelyekhez közigazgatásilag tartozó falvak. Ennek a pályázati lehetőségnek a megteremtését évek óta szorgalmazzuk, hiszen ezekre a rurális környezetekre eddig csak kis mértékben lehetett pályázni, ezért az RMDSZ támogatja ezt az intézkedést, mondta el a szenátor.Ugyanakkor a sürgősségi rendelet „okos falvak” nevű pályázati lehetőséget kínál, de ebben az esetben a szövetség a finanszírozási lehetőség kibővítését kéri minden kistelepülés számára. A tervezet ugyanis azt írja elő, hogy csak a várostól legtöbb 30 perce lévő települések pályázhatnak, de csak abban az esetben, amennyiben az elmúlt három évben népesedésgyarapodást tudnak felmutatni. A népesedésgyarapodás azonban csak azokra a falvakra jellemző, ahová a nagyvárosokban lakók kiköltöztek – mutatott rá a frakcióvezető, ezért számos erdélyi község elesne a támogatástól. Jelen formájában az „okos falvak” program nem felzárkóztatja a vidéki településeket, hanem koncentrálja a fejlődést a nagyvárosok köré. Azért is érthetetlen ez a népességnövekedési kritérium, mert a városok hasonló „okos városok” programjában ez nem szerepel.A szövetség nem kapott megnyugtató választ azzal kapcsolatosan sem, hogy miért kell új megnevezésű koncepciókat bevinni a finanszírozások lehívási feltételei közé. A javasolt “működő városi övezet” elnevezés nagyon hasonlít arra a Cioloș-kormány 2016-os kísérletére, amikor „működő városi környezet” és „falusi pólusok” vagy szuperközségek létrehozásával szervezték volna át az ország közigazgatási térképét, s szüntettek volna meg településeket."Az RMDSZ nem támogatja a falvak kiüresedését célzó intézkedéseket. Azt kértük, a szenátus tűzze napirendre a sürgősségi kormányrendeletet jóváhagyó tervezetet, hogy annak hibáit javítani tudjuk. Sajnos, ez nem történt meg, így a tervezet eredeti formájában kerül át a képviselőház asztalára, ahol az RMDSZ fenntartja módosító javaslatait”– mondta a frakcióvezető.A közigazgatási szakpolitikus elmondta: bár a sürgősségi kormányrendeletnek vannak támogatandó rendelkezései is, átláthatatlanul kivitelezett közigazgatási átszervezéshez vezethet. “Ilyen jellegű módosításokról csak széleskörű parlamenti vita útján kellene dönteni, nem hallgatólagosan elfogadott sürgősségi kormányrendeletekkel”- összegezte.