Verses tavaszunk Kolozsváron, az összevissza városban
Vissza

Verses tavaszunk Kolozsváron, az összevissza városban

Csak végigbuszoztam a város nyugati sarkából az unitárius püspöki palotáig, az elektromos motorban észrevétlenül elzümmögtünk néhány évszázad mellett, hol északon, hol délen fenyegetőzött az ég, s kicsiben jutott az olykor kiábrándító 21. századi kolozsvári mindennapokból néhány csendes jelenet a szombat délutáni elviselhető gyérségben. Aztán be a hűvös pince vastag kövei közé, ahol a taps nem kel visszhang-szárnyra, hanem a boltívek alatt ott pattog rögtön a fülekben. S ahol a város 100 évéről ígért regélni sajátos szépirodalmi forgatókönyv szerint versben és saját komponálású dalban Laczkó Vass Róbert színművész és Szép András zongorista a Kolozsvár-filmünkhöz.

Az előadóművészet is különleges szerzet. Nem adja, nem adhatja magát mindenkinek teljesen egyformán, mert nemcsak azon múlik, hogy mi és hogyan hangzik el a színpadon, hanem gazdagítja mindaz a sokféleség, amit a nézőtéren üldögélők magukkal hoznak, folyamatosan magukban hordoznak. A Laczkó Vass Róbert egykori földrajztanárának, a fehér hajú szikármagas férfiúnak, „aki utánam jött Kolozsvárra”, mint mondá hajdani diákja, például annyi mindent, hogy még mielőtt a bőkezű tapsrend véget ért volna, az első sorból ölelésre tárt karokkal hajdanvolt tanítványához lépve mondott köszönetet. Nincs ebben semmi rendhagyó, ugyebár... Elrévedő tekinteteket, „el vagyok ájulva” jellegű prózaibb csendes-elragadtatott élményeket szerzett a közönségnek Laczkó Vass Róbert saját „Kolozsvár-filmje”, amelynek különleges hangulatához nagyban hozzájárul Szép András, akinek ujjai úgy lépegetnek a zongora billentyűin, mintha érintés nélkül bírná szólásra azokat.

Láthattuk a sétatér lócáit, meg ahogyan alváshoz készülődik a Farkas utca, a harsány idők kötelező hurráoptimizmusában épült Köztársaság mozit, ahol népét föntről most Vitéz Mihály, a vajda hívja hadba: hai mă' hai!, s ahol egy csütörtökön azt mondták: a térre most lemehetsz, de légy itthon ebédre, és mi maradt abból a csütörtökből... Fekete-piros táncot jártunk a 60-70-es évek telefonpalotájának és a Malomároknak a járdaszögletén csütörtök és vasárnap délután, éreztük a békét a Béke téren, s láttuk Imre Erzsit, a színésznőt a csónak rossz oldalán végzetesen belepottyanni a Szamosba a Sárga csikó némafilm forgatásán 1913-ban. No meg Kelemen Lajost, amint az úristennel pöröl, mert azon túl, hogy őmagasságossága átlibbentett néhány 20. századi iratot a 16. századba, ráadásul újfent eltüntette a zsebóráját, amely a tudós mellényzsebében végül megtaláltatik. Nincs ebben semmi rendhagyó.

Láttuk a sétateret is meg az ideiglenes folyót, s amint a Janovics Jenő filmszínházban bemutatóra vált jegyet a polgár. S meggyőződhettünk hol elérzékenyülve, hol nosztalgiázva, hol nevetve arról, hogy annyi minden van nekünk! Példa okáért: főterünk. A főtéren szobor van, a lelkünk a szoborban. Aztán átmentünk illusztrációba, Megyünk a Szamos-parton, mint sétáló kolozsváriak, Állunk a Fellegvár tetején, térdig panorámában, piros háztetőkre nézünk, a kép nem mutatja, amit mi látunk: a kertben lángoló csalánt, sok-sok lerontott régi házunk. Hogyan lehet kibírnunk mindent? Kérdik a legjobb akarattal és a legjobb fényképezőgépekkel. És nincs ebben semmi rendhagyó. Csak a végére szépen meg kellett éreznünk, hogy tényleg olyan ez a város, amilyen nem lehet. És megkaptuk mindannyian a magunk sajátos Kolozsvár-filmjét erről az összevissza városról.

Szép András (Fotó: Biró istván)

Alig néhány héttel ezelőtt, az Ady-estjükön is tanúi lehettünk annak, milyen egyedi hangulatot képes teremteni a Laczkó Vass Róbert-Szép András előadópáros: ezúttal is fülbemászó, hol súlyos, hol kacagó dallamokat és különleges verseket kaphattunk, amelyeket teljesen más holt betűként olvasni – talán rájuk sem bukkannánk – vagy ily módon elénk tárva megélni. A kincses város utóbbi 100 esztendejének szubjektív krónikája Erdély fővárosának bűvkörében alkotó költők verseiből idézett: Áprily Lajos, Bajor Andor, Balla Zsófia, Dsida Jenő, Egyed Emese, Kányádi Sándor, Király László, Kun Árpád, Lászlóffy Csaba, Molnos Lajos, Orbán János Dénes, Papp Attila Zsolt, Szálinger Balázs, Szántai János, Szilágyi Domokos, Szőcs Géza.

A műfaj kedvelői legyenek résen, lépten-nyomon kényeztethetik magukat kedvükre való produkciókkal, az utóbbi időben ugyanis igazán sok verses előadásban lehetett részünk Kolozsváron. A teljesség igénye nélkül említhetjük például a magyar zeneszerzők és magyar költők műveiből összeállított dalestet, a magyar operában és a Vallásszabadság Házában is bemutatott Szerelmes álmokat, ahol zongorán Horváth Edit játszik, közreműködnek: Antal Lívia, Egyed Apollónia, Kántor Melinda, Köpeczi Sándor és Laczkó Vass Róbert. Szintén a Vallásszabadság házában láthattuk Kántor Melinda Éjszakaszelídítő című versestjét Lőnhárt Melinda versei alapján, Bogdán Zsolt Függök ezen a zord élet-párkányon című Ady-estjét és Marosán Csaba Bomlott cimbalom című műsorát Arany János ismeretlen arcáról. S mert Adyból tényleg semmi sem lehet sok, áprilisban Kolozsváron járt Hobo is a maga Ady-előadásával. Május közepén Bogdán Zsoltot és a Kaláka együttest láthatjuk majd a sétatéri színpadon Kányádival, és máris készülhetünk egy újabb ínyencségre: Laczkó Róbert–Szép András tervezett Kányádi-estjére is. Valóban, annyi minden van nekünk!

Laczkó Vass Róbert egykori tanárával (Fotó: Biró István)


EZ ÉRDEKELHETI
KULTSZÍNTÉR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Negyedszázada pezsgő kulturális élet ...
Közvitán a dadus-pótlék
Csökkent a hazatérni akaró román ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ