Tavaly szeptemberben kelt írásomban – amely azóta az Exit könyvkiadónál megjelent Erdélyi Régészet című kötetemben is olvasható – hangsúlyoztam, hogy Verespatak Románia mitikus tükre: ha valami baj van Verespatakkal, az az ország lelki állapotának, „politikai egyensúlyának” állapotát tükrözi. Az egymást váltogató PSD kormányok kultúrpolitikája egyértelművé tette, hogy bár a centenárium évét ünneplik, ez a politikai csoportosulás soha nem fogja saját érdekeit és gazdasági kapcsolatrendszerét feladni az ország legalapvetőbb és legikonikusabb kulturális és természeti örökségéért sem. Verespatak – amelynek régészeti jelentőségét egyébként bátran hasonlíthatjuk Pompeiihez – idén májusban a szakértői látogatás során zöld utat kapott arra, hogy a 2016 végén leadott UNESCO jelölési dokumentáció pozitív elbírálásban részesüljön. A Verespatakot meglátogató szakértői gárdának sem volt tiszta azonban a helyszín jogi státusza és a román állam jelenleg is folyó pere a Rosia Montana Gold Corporation nevű kanadai mamutvállalattal. Ez a per és a 2016 végén beadott jelölési dosszié jogi státuszának bizonytalan mivolta volt a legfőbb indok arra, hogy a lassan egy évtizede folyó jelölési folyamatot leállítsák. Románia azzal, hogy leállította Verespatak jelölési procedúráját, esélyt sem adott arra, hogy június 24. és július 8. között Bahreinben (Manamában) az UNESCO nemzetközi döntőbírái – amelyek között ott találjuk az Erdélyhez több projektjével is kötődő Visy Zsolt régészt is – pozitívan dönthessenek az ügyben, amelyre az ország fele vágyott. Románia az elmúlt években már másodjára válik nevetség tárgyává az UNESCO Bizottsága előtt: hasonlóan járt el a csíksomlyói búcsú világörökségi helyszínné nyilvánításának visszavonásakor. Ezzel alighanem precedens nélküli országgá vált. Igaz, szinte minden évben van néhány ország, amely világörökségi jelöléseit visszavonja, tavaly például a bahreini Dilmun sírok, az olaszországi Sila Nemzeti Park, Szöul város történelmi városfalainak vagy a moldáviai Orheiul Vechi Régészeti Park jelölését vonta vissza a kezdeményező.
Átláthatatlan, önös, politikai, de még inkább gazdasági érdekek miatt ez a kormány a lehető leglátványosabb módon mutatta meg, hogy kulturális öröksége, az elmúlt 100 évben átörökölt gyönyörű tájai, történelmi hagyatéka semmit sem jelent valójában. Azáltal, hogy Verespatak ügyébe ismét, látványosan belerúgott, a PSD kormány - közvetve ugyan, de számomra egyértelműen - kijelentette: a centenáriumi projekt egy álca, egy hamis, sok pénz elnyelő, de üres farsang, ahol a valódi értékekre fittyet hánynak. A kormány ezzel a döntéssel azt is elmondta, hogy Verespatak ügye – amely az 1989 utáni Románia legtisztább és legnagyobb civil mozgalma, a „szép és fiatal” generáció („tineri frumosi si liberi”) hegyeket mozgató ügye volt – semmit sem jelent ennek a kormánynak. Románia jelenlegi vezetői elhitték azt, amit a kortárs kapitalista autoriter államvezetők a világ minden táján elhisznek: bármit megtehetnek. Ezek tényleg bármit megtehetnek. Erkölcsi, morális felelősségvállalás, kollektív öntudat és önös érdekeken felül álló, romantikus, utópikus eszmék legkisebb csirája nélkül úgy áldozzák fel egy ország kulturális és természetvédelmi örökségét és fiatal generációjának célját, jövőjét, ahogy ők akarják. Hatalmukkal nemcsak visszaélő, de azzal szinte játszadozó emberek vezetik az országot.
Verespatak jövője most ismét bizonytalan. A helyzet egyelőre átláthatatlan, hiszen Románia most még csak megállította a jelölési folyamatot, de nem vonta teljességgel vissza azt. Érdekes lesz még a június végén zajló bahreini UNESCO találkozó is, amelyen bizonyosan szó lesz Verespatak ügyéről. Az, hogy milyen jövő vár az ország talán legfontosabb régészeti és természetvédelmi régiójára, ugyanolyan bizonytalan lett, mint a Romániában élő generációk sorsa, akiknek nagy része naponta teszi fel a kérdést: menni, vagy maradni.
