Vendéglátás és lekvárfőzés közt ünnepelték a csipkebogyót
Kalotaszentkirályi lekvárfesztivál hagyományosan és innovációval
Kalotaszentkirályi lekvárfesztivál hagyományosan és innovációval
Vissza

Vendéglátás és lekvárfőzés közt ünnepelték a csipkebogyót

Szívélyes vendéglátás, kedves emberek, ízlésesen díszített sátrak, népviseletbe öltözött asszonyok és férfiak, akik sürögnek-forognak az üst körül – talán minden ideérkező turistának ez a legelső benyomása, amikor becsöppen a Csipkebogyó fesztivál forgatagába. Gyönyörködnek a kalotaszegi varrottasokban, festett kancsókban, díszpárnákban, amelyek a sátrak ütött-kopott falait eltakarva megteremtik a kalotaszegi tisztaszoba fenséges légkörét. Közben széles mosollyal fogadják el a felkínált finom falatokat, a csalhatatlan ötven százalékos párlatokat, és igyekeznek minőségi ellenőrként precízen végigjárni a sátrakat, hogy a legfinomabb lekvárokkal, szörpökkel, likőrökkel lepjék meg az otthon maradottakat. Vajon elgondolkodnak legalább egy pillanat erejéig azon, hogy mennyi, sokszor hónapokkal ezelőtt elkezdett fáradságos munka van belefőzve a szépen felcímkézett üvegek tartalmába?

Csípős szombat reggel. A kémények lomhán ontják magukból a füstöt versenyezve a legnagyobb teljesítményért, ám tagadhatatlanul elsöprő fölénnyel aratnak sikert azok a szerencsések, akik a vendégházak tetején gubbasztanak, hiszen ilyenkor gazdáik nem sajnálják a tűzrevalót. A mély csendet odabent a háziasszony sopánkodása töri meg, aki álmából felriadva kétségbeesetten szembesül szomorú helyzetével: már nyolc óra és neki félkor kellett volna felszolgálnia a reggelit. Egy percet sem hezitál, gyorsan felpattan, és beizzítva a gépezetet, már ég is keze alatt a munka. Akármennyire is ostorozza önmagát, a szervezete egyszerűen úgy döntött, hogy most fogja visszalopni a múlt hetekben lespórolt pihenést.

Csipkefőzés plazmatévével

Mindeközben férfiak lelkes hada asztallapokat, padokat cipelget már reggel 7 óta, egy-egy szakértő pedig a hűvös levegő ellenére homlokáról izzadtságcseppeket letörölve próbálja feleleveníteni a sátor csöveinek összeillesztési művészetét. Elégedetten mérik végig munkájuk eredményét, majd jutalomként egy kis muníció felhörpintésével lepik meg jócskán igénybe vett szervezetüket. Sietve megérkeznek az asszonyok is, akik a reggeliztetés lejártával csapot-papot hagyva maguk után felkapták portékáikat, szépen előkészített varrottasaikat és egy jó nagy lélegzetvétellel duracell-üzemmódra váltottak.

A sátrak már állnak, felkerül a hagyományos dekoráció, ám néhány csapat ismét előrukkolt valami újdonsággal. A szentkirályi szotyogóknál például hatalmas plazmaképernyő töri meg a rusztikus elemek összhangját, aminek rendeltetése nem más, mint a falu környékéről, a természeti adottságokról készült filmecskék levetítése. Az ötletgazdától, Balogh Tibortól hamarosan megtudom, hogy nemsokára majd az interneten is megnézhetjük a felvételeket. A jobboldali sátor igencsak jelentős részét szalmabálák foglalják el, őszi terményekkel és vadrózsaágakkal körberakva, tarka-barka falevelekkel teleszórva az őszi rét illatával töltik be a teret. Hamar kiderül, hogy ennek is ő volt a megálmodója, és szerinte a csapatok kreativitásukkal motiválni tudják egymást a fejlődésre. Azt is elárulja, hogy ő még csak harmadik éve kapcsolódott be a csapat szervezkedésébe, ám ilyen rövid idő is elég volt ahhoz, hogy szembesüljön a fesztivál rohamos fejlődésével, az érdeklődők táborának állandó növekedésével. Szerinte mindenképp nagy potenciál van a rendezvényben, hiszen rengeteg turistát megmozgat és a falu hírnevét is öregbíti.

Mindeközben a tűz már lobog is a helyszínen felállított kemencékben, a népviseletbe öltözött asszonyok pedig előveszik köténykéiket, felhúzzák sárga gumikesztyűiket, és belevetik magukat a munkába: törik a csipkét, nyomkodják át a szűrön, majd a szitán átcsorgó sűrű szotyogót öntik bele az üstbe. Néhány visszajáró turista szinte kívülről ismeri a folyamatot, az újonnan érkezettek pedig csak ámulnak a soha nem látott technika minden apró mozzanatán. A hangulatot még inkább fokozza a sarkon feltűnő Csongrádi Fúvószenekar menetelése, a trombita, a fuvola és a klarinét harmonikus összjátéka.

Automatizált lekvárfőző gép Csipkebokoréknál

A Csipkebokor csapatának sátránál érdekes felfedezést tehet az érdeklődő: a megszokott helyett a gőzölgő szotyogót nem asszonyok kavargatják, hanem egy forradalmasított gépezet, amely gázpalackkal működik. A kivitelező, Okos Rigó János büszkén mutatja meg alkotását, elmagyarázva annak működését, miszerint a fent rögzített keverőlapátot egy motor hajtja egyenletesen, így nem kell attól tartani, hogy a lekvár odakap az üst alján. A dombi menyecskék pihenés közben portékájukat kínálgatják a vevőknek, kérdésemre pedig szembesítenek vele, hogy a fesztiválra való előkészületek számukra minden évben már 2-3 hónappal ezelőtt elkezdődnek, amikor beérik az áfonya a lekvár és a szörp elkészítéséhez, vagy elérkezik a vinetta, a paprika szezonja a zakuszka megfőzéséhez. Azt is megsúgják, hogy igencsak emberpróbáló feladat bekapcsolódni a rendezvénybe, hiszen amellett, hogy itt teljes erőbedobással helyt kell állniuk, otthon is időben el kell készülni a tennivalókkal, rendbe kell szedni a házat, és főzni kell a fesztiválra érkező vendégeknek.

Forradalmasította a csipkefőzést ez a gépezet (A képeket Kismihály Erzsébet készítette)

A Csipkevarázs sátra előtt pártás lány kínálgatja a finomságokat. Minden évben találkozik visszatérő vendégekkel, ezúttal is néhányan már idejöttek hozzá, ismerősként köszöntötték, megdicsérték, és elmesélték, hogy tavaly már találkoztak, s még képet is készítettek vele. Természetesen ennyi ember közül nehéz mindenkit számon tartani, mégis jó érzéssel töltik el ezek a tapasztalatok. Vele is próbálunk néhány statisztikai adatot kisilabizálni, aminek az lesz az eredménye, hogy idén sokkal több süti fogyott, mint tavaly.

Közösségformáló ez a nap

Sétálgatva olyan helyiektől is érdeklődöm, akik nem foglalkoznak turizmussal, mégis akarva-akaratlan részeseivé válnak a rendezvénynek. Egyikük elmondja, hogy nagyon vagánynak tartja a fesztivált, hiszen a helyieket is próbálják bevonni különböző programokkal, amelyekre ő szívesen eljár, majd kissé szomorúan hozzáteszi: „Sajnos, mégsem érdeklődnek elegen, a legtöbben ilyenkor is dolgoznak, nincs idejük kijönni, a tegnap esti előadáson is csak néhányan voltunk, a vendégeket leszámítva.” Idős nénikékkel is összefutok a tömegben, akik mosolyogva mesélik el, hogy az előbb találkoztak, és örülnek, hogy végre ilyen jót tudtak beszélgetni. A gyerekeket fagyival a kezükben szólítom le, időközben ugyanis egész kellemes lett a hőmérséklet. Tőlük megtudom, hogy bújócskaversenyen vettek részt, ahol előnnyel indultak az egyetemistákkal szemben, hiszen sokkal jobban el tudtak rejtőzni, mint vetélytársaik, így eredményként a dobogó második fokára állhattak fel.

Közben az utolsó sátorhoz is megérkezem, ahol a Csipkerózsa csapatának legfiatalabb tagjai fogadnak. Ők is készültek valami újjal, s mutatják is a fonott kosarakat, amelyeket szalmával töltöttek meg és mindenféle őszi terméssel (sütőtökkel, almával, szőlővel, csipkebogyóval) tettek hangulatosabbá. Oldalt egy hordót is felfedezek, amelyben valamikor finom házi bor készülhetett, most viszont újrahasznosítva tökéletesen kiegészítette a sátor összképét. Varga Emőke elégedettségét fejezi ki a fesztivállal kapcsolatban, ugyanis szerinte nagyon jó közösségformáló ereje van, hiszen ilyenkor igazi csapatként tudnak együttműködni. A férfiaktól megtudom, hogy ők is kiveszik részüket a munkából, hiszen a reggeli előkészületek lejártával gondoskodnak a kínálgatásról, az elfogyott áruk pótlásáról, fahordásról, vízhordásról.

Van aki már azelőtt eladta a csipkeízet, mielőtt kifőtt volna

 

Az elárusítók sátrai között találkozom olyanokkal, akik a kezdetek óta visszatérő arcok a fesztiválon. A sárvásári Pálfi Csaba saját kezűleg faragott portékáit kínálja a résztvevőknek, akik szerinte is rengetegen vannak, ám ahogyan fogalmaz, nekik vásárlókra, mintsem érdeklődőkre lenne szükségük. Szerinte nagyon sokat számít, hogy csak egynapos rendezvényről van szó, így a vásárlóknak nincs sok idejük gondolkodni, esetleg másnap visszatérni.

– Sokkal nehezebb eladni a terméket, mint előállítani – állapítja meg kis gondolkodás után, majd elmondja, hogy eddig legtöbben a játékok és fakanalak iránt érdeklődtek. Miközben beszélgetünk, 10-15 perc is eltelik, mégis egy kezemen meg tudnám számolni az érdeklődőket: vannak, akik csak odapillantanak, mások közelebb jönnek, megforgatják kezükben a kiszemelt tárgyat, majd üres kézzel távoznak. A mester szerint sokkal könnyebb volt, amíg csak 5-6 elárusító jött ki az eseményre, hiszen most annyian vannak, hogy megoszlik a vásárlók hada. A következő sátornál ugyancsak ismerős arcokkal találkozom, a körösfőiek viszont jobb hírrel szolgálnak. Számukra minden évben megéri kijönni, hiszen rengeteg a vásárló, olyannyira, hogy nincs is nagyon idejük beszélgetni velem, hiszen pont a csúcsforgalomban vetődtem hozzájuk. Annyit még éppen elmondanak, hogy a legjobban a meleg ruházat fogy, meleg papucsot vettek a legtöbben. Tovább sétálva megpillantom a rengeteg útszélen parkoló autót, amelyhez eddig a helyiek sem voltak hozzászokva. Egyikük el is panaszolja, hogy már csak egy sávon tudnak közlekedni, ezért a mai napra inkább félreteszik saját járművüket.

A levegőt édeskés illat tölti be, „kifőtt a csipkeíz”, állapítom meg, majd amikor visszaérek a sátrakhoz, a fürge asszonyságok valóban már öntik is ki az egyedien felcímkézett üvegekbe a forró lekvárt. Előző években gyakran megesett, hogy nem mindenkinek sikerült helyben eladnia a kemény munka gyümölcsét, idén viszont a legtöbb csapat elégedetten zárja a napot. Vannak, akik már azelőtt eladták a csipkeízet, mielőtt kifőtt volna, így nem kellett azon fájjon a fejük, hogy ki fogja megvenni ezt a sok lekvárt.

A munka lejártával lassan kezd kiürülni az utca, az érdeklődők távoznak megrakott szatyraikkal, a helyiek pedig egy utolsó szusszal nekiugranak a szedelődzködésnek. – Végre lejárt – csípek el néhány hangfoszlányt, s a fáradt karok kezdik elbontani a sátrak tartóoszlopait. Sokuk arcáról a fáradtság jelei mellett viszont elégedettséget sikerül leolvasnom, hiszen a sok készülődés, a kevés alvás ellenére is élvezni tudták a mai napot, helyt tudtak állni, és fejben talán már a jövő évi Csipkefesztivált tervezik.


EZ ÉRDEKELHETI
KÖZHÍR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Kelemen Hunor a bizalmatlansági ...
Csíky Boldizsár és Orbán György ...
Viszonylatok

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ