Védekezik a kolozsvári repülőtér vezetősége

Védekezik a kolozsvári repülőtér vezetősége
A szerkesztőségünkbe eljuttatott csütörtöki közleményben a Kolozsvári Nemzetközi Repülőtér képviselői az érvényben levő jogszabályokra hivatkozva pontosítanak az intézmény körül kialakult helyzettel kapcsolatban.

Elsősorban leszögezik: a 2011. november 30-án elfogadott 109-es számú sürgősségi kormányrendelet értelmében elválasztották a gyámhatóság (ebben az esetben a Kolozs Megyei Tanács), az állami közmű (Kolozsvári Nemzetközi Repülőtér) és a vállalat vezetőségének a hatáskörét. A dokumentum szerint a gyámhatóságnak nincs beleszólási joga az állami közmű operatív vezetésébe.

A repülőtér vezetősége szerint a szeptember 22-én elfogadott megyei tanácsi határozat értelmében október 17-én a repülőtér operatív vezetését az új vezetőtanács veszi át, a jelenlegi verézrigazgató, David Ciceo pedig hatáskör nélkül marad. „Történik ez mindaz ellenére, hogy a vezetőtanács tagjainak a közművel kötött szerződése másról szól” – olvasható a közleményben.

Továbbá a repülőtér vezetősége azt kifogásolja, hogy az említett sürgősségi kormányrendelet előírásai ellenére a gyámhatóság beleszól a közmű működésébe.

A Ciceo által vezetett közmű továbbá azzal sem ért egyet, hogy az október 9-én elfogadott megyei tanácsi határozat értelmében egy ideiglenes vezérigazgató vezetné a repülőteret, ez viszont csak akkor lehetséges, ha a jelenlegi vezetői tisztség megüresedik. „Ez a jelenlegi helyzetben nem alkalmazható” – mutatnak rá a dokumentumban.

Kiemelik: az elmúlt években a repülőtér kiemelkedő eredményeket ért el, az 1996-ban csupán egy légitársaság szolgálta ki az utasokat, jelenleg 10 céggel van szerződésük, és a tavalyi 1,8 millió utashoz képest idén elérik a 3 milliót.