Vasvári kerékpáros túra, vasakaratúaknak, élni akaróknak
Sohasem túl késő új életet kezdeni
Sohasem túl késő új életet kezdeni
Vissza

Vasvári kerékpáros túra, vasakaratúaknak, élni akaróknak

Szombat reggel alig fél 7, Monostor, köd. Az egyik szervezővel a tervezettnél jóval korábban, elsőként érkezünk a 17. Vasvári Pál Kerékpáros Emlék- és Teljesítménytúra kolozsvári előrajtjának helyszínére, és amikor 15 perc múlva még mindig sehol senki (7-kor rajt!), azon kezdek gondolkozni, hogy a feliratkozottak közül hányan fogják lemondani a túrát a péntek esti jókora eső és a szombati előrejelzésben szereplő záporok miatt. Aztán feltűnik az első kerékpár… Szászfenesen, a körforgalom után már látszik egy kis kék folt az égből, Gyaluban, a hivatalos rajtnál már hétágra süt a nap – és a nagy kartondobozból elfogy minden sorszám. Majd rendre elkezdenek eltűnni a biciklik is: irány a Funtineli tető. A tekerők között vannak éppen 14 évesek és majdnem 70-esek, összeszokott, nagyhangon pajzánkodó barátok és félénk újoncok. Vannak, akik a mókáért és úgy öt sörért jöttek, s vannak, akik saját határaikat feszegetni.

Micsoda bringák! – álmélkodom a földön heverő kerékpárok láttán, miközben a résztvevők az indulási csomagért állnak sorban, majd ismét elcsodálkozom: még jóformán el sem kezdődött a túra, máris javítanak vagy két-három szuperbiciklit. De aztán mindenki végez és elindul, köztük a János Zsigmond Unitárius Kollégium néhány „bicatúrása”, a magát Unicum Lovagoknak tituláló haveri társaság, a szintén poénkodó, öltözetükkel is profi kerékpáros csapat látszatát keltő Codespringesek („Na, induljunk már, amióta itt vagyunk, a Tour de Francon már letekertek volna vagy 100 km-t!”), a magányos farkasok és a családos túrázók is. S mi is, utolsóként a túraszolgálatos Szikszai Attila vezette kísérőkocsiban.

A kolozsvári előrajt helyszíne

A gyalui gátnál sokan megállnak gyönyörködni a tájban vagy fényképeződni, mi azonban megyünk tovább, s nem sokkal odébb máris egy oldalra dőlt bicikli: ereszkedik a hátsó kerék. Előkerül az autóból a pumpa, csakhogy nem talál a szeleppel. Van adapter is – de valaki elvette még Gyaluban, s odaadta Branea Robinak, a főszervezőnek. De hát ő még nincs sehol, utolsóként indult, hogy biztosítsa, zárja a sort. Közben megállapítjuk: pont a szelep mellett ereszt a gumi. Marad a kerékpár tulajdonosának a kis kézi pumpája – jónéhányszor kell majd „szórakoznia” a célig ezzel a kerékkel…

Az első ellenőrzőpontnál egy velünk azonos irányba haladó Salvamont-Salvespeo feliratú autó áll meg mellettünk: a hegyimentős figyelmeztet, szóljunk a bicikliseknek, mert vannak, akik egymás mellett haladnak, ami most nem a legjobb. A tetőn ugyanis ünnepség van, s aztán egyes környékbeliek kissé spiccesen, nagy sebességgel jöhetnek majd lefelé, s nem lesz idő félreállni…

„Mindenkinek szóljatok erről, mondjátok meg, hogy legyenek figyelmesek” – hagyja meg Szikszai Attila a havasnagyfalui elágazásnál lévő első ellenőrzőpont pontbíróinak, majd visszaindulunk, lássuk, nem szorul-e valaki segítségre. Közben az út menti illegális szemétlerakatokon bosszankodunk, s azt beszéljük, remélhetőleg nem lesz gond a tetőn, amikor az Avram Iancu ünnepélyre összegyűltek és az ott lévő ellenőrzőponthoz érkező bringások – egyesek már feltűzték a túra igen szép, kokárdás jelvényét – útja keresztezi egymást…

Jól megérdemelt pihenő a Funtineli-tetőn

A Funtineli-tetőn azonban szerencsére még nincs igazi fesztiválhangulat: egyelőre a sátrakat húzzák fel, a kocsikból (sok közöttük a bolgár rendszámú) az árut pakolják le. Ugyanott néhány süldő és egy jó nagy koca mit sem zavartatva magát kutat eldobott ételmaradék után, az erdőszélen pedig gyönyörű lovak legelnek, néha lezárva az egész úttestet…

Aztán kezdenek érkezni az első kerékpárosok, akiknek bizony volt mit tekerniük idáig: az első és a második ellenőrzőpont között 816 m a szintemelkedés, és ez akkor is sok – olyan 5%-os folyamatos emelkedő –, ha a szakasztáv több mint 18 km volt. Sokan – főleg a fiatalabbak, az első túrások – le is szálltak egy-egy különösen nehéz szakaszon, de hát erre van lehetőség, hiszen ez nem verseny, még ha mérik is a részidőket.

A jókora szendvics elfogyasztása és a jól megérdemelt pihenés után már sokkal könnyebb a feladat: 303 méteres szintereszkedéssel kell eljutni a jósikafalvi (Bélesi) tóhoz. Időnként egy-egy bicikli után „eredünk”, és bemérjük a sebességét: a bátrabbak 50 km/h felettivel repesztik…

Ereszkedés a Bélesi tóhoz

A tónál már javában zajlik a körösfői Rákóczi Kultúregylet által az elesett 48-as forradalmárok, köztük Vasvári Pál tiszteletére szervezett megemlékezés, a koszorúkat is már bedobták a vízbe. De azért a Himnuszt, meg a Székely himnuszt is együtt énekeljük a körösfőiekkel és magyarországi vendégeikkel, és eleresztjük a fülünk mellett a szemközti partról érkező „Hai România”, „Deşteaptă-te, române” átkiabálásokat...

A negyedik ellenőrzőpontnál, a Bánffyhunyadi Kudor-portán mennyei áldás fogadja a túrázókat, akiknek egy része – akik nem húztak biciklisnadrágot – már igencsak fájlalja a hátsóját: málna és bodzaszörp, de mindenekfelett: fánk, baracklekvárral. Pillanatok alatt elfogy… Sokan benéznek a Kudor család magánkiállítására is, mások – ismét – biciklit javítanak az udvaron.

Innen már semmiség beérni Körösfőre, ahol a célban tartott pihenő után az elégedett csapat egy része máris hazaindult a szervezők által biztosított kisbusszal. Egy kisebb csoport pedig, mintha nem lett volna elég a megtett 100 km, szintén haza, de biciklin... Ja, ráadásul kerülővel, Jegenye felé…

Így is szép számban maradnak túrázók, hogy aztán Péntek László, a már említett kultúregylet elnöke felkonferálja az „ünnepélyes” bevonulást: nagy taps közepette érkezik meg a maradék csapat – természetesen kerékpáron – a Vasvári-kopjafánál a Vasvári Emléknapok keretében tartott koszorúzási ünnepségre. Emléktúra kipipálva…

Fiatalodik a mezőny

Branea Robival, aki 2015-ben vette át a Vasvári Pál Kerékpáros Emlék- és Teljesítménytúra szervezését, már a túra utáni napon beszélek: épp elég volt neki szombatra a szervezés, és az, hogy közben maga is teljesítette a távot. Mint mondja, kicsit csalódott. Mert több résztvevőre számított, hiszen nagyon idejében indult a nevezés, a túra honlapja pedig már háromnyelvű…

De hamar áttérünk a pozitívumokra. Mert idén ugyan „csak” 74-en indultak, de korábban csak 15–20 résztvevő volt. 2014-ben jegyezték az addigi maximumot, 25-öt. 2015-ben már 41-en voltak, 2016-ban 82-en!

Szilágyi P. András, az idei korrekorder mindegyik Vasvári-túrán ott volt

Statisztikai adatoknál maradva, az idei indulók között 68 férfi és 6 nő volt, korosztály szerinti lebontásban pedig a 30–40 éves korcsoport vitte a pálmát (21 személy). 17-en voltak a 14–20 évesek, 3–3-an 50–60, illetve 60–70 évesek. A részvételek számát tekintve Szilágyi P. András a rekorder, ő mindegyik túrán részt vett, és 69 évével egyben az idei túra legidősebb résztvevője volt – a legfiatalabbja pedig éppen az ő unokája, Szilágyi P. Márk (14). A 74 résztvevőből 36-an voltak, akik első ízben álltak rajthoz a túrán; 4 család is indult. Az indulók közül csak 62-en voltak Kolozsváriak, 5-en az EKE Kolozsvár 1891 tagjai.

Végül, ami a főszervező szerint a legörvendetesebb, hogy sikerül egyre több fiatalt bevonni: a résztvevők átlagéletkora idén 33 év volt, vagyis 2015-höz képest 5 évvel csökkent.

Aki Körösfőről indult…

Az őszes hajú Váradi Sándorra már majdnem az elején figyeltem fel. „Előrajt volt?” – kérdezte tőle a gyalui rajtnál a pontbíró. „Hát nem, én Körösfőről jöttem biciklivel” – érkezett a válasz szerényen, szinte bocsánatkérően, amiért nem ment el Kolozsvárig…

Körösfőn aztán nem véletlenül őt kerestem meg a célban.

„Elég későn kezdtem ezt a sportot…” – mosolyogja el magát, majd meglepődve tudom meg: ő nem is körösfői, mint számítottam, hanem szatmári. 

„Ezelőtt 12 évvel eldöntöttem, hogy megváltoztatom az életem… 35 kilót fogytam… Háromszor műtöttek veseproblémával, mind a két vesémet. Ekkor határoztam el. Egy reklám ragadott meg a magyar tévében, egy gyerek mondta benne, hogy a sport kiűz a halálból…” – magyarázza, s a történetnek még nincs vége. Megtudom: tavaly is műtötték, melanomával. „Ha két-három hét múlva megyek csak orvoshoz, lehet, már nem vagyok itt… Örülök, hogy ilyen helyekre el tudok jönni, és nagyon örülök, hogy ennyi magyart találtam Kolozsvárt” – mondja már ismét mosolyogva, és hozzáteszi: az ő falujában, Szatmárnémetitől 16 km-re, a lakosság 95%-a magyar.

Váradi Sándor életét megváltoztatta a sport  

Meséli: a feleségével gyakran járnak gyalogtúrázni Körösrévre, Borsára, Nagybánya környékére, olyan 10–16 kilométereket tesznek meg. De volt hosszabb túra is: Borsán eltévedtek, mert valaki elforgatta az irányjelző táblákat, akkor 26 km-esre sikeredett a túra… Az idén Csucsán vettek részt egy EKE-túrán, az nagyon tetszett nekik, azóta követik Facebookon a kolozsvári EKE programjait. „Nálunk is van túrázási lehetőség, de mi szeretjük a hegyeket, az viszont nálunk nincs…” – teszi hozzá, én pedig tovább faggatom. Mint mondja, semmiképp nem akart elkésni a rajtról, merthogy a szervezők külön kérték a pontosságot, ezért Körösfőről reggel 5 óra 5 perckor indult. De olyan jól haladt, hogy egy órával hamarabb érkezett a gyalui rajt helyszínére. Egyébként maratonfutáson is vett már részt. S hogy milyen volt a számára első Vasvári-túra? „A Funtineli tető előtt azt hittem, már soha nem érünk oda. Akkor azt mondtam, többet nem jövök. De ha Isten megsegít, akkor most így utólag mégis azt mondom, hogy jövök jövőre is…”

Bicatúrás főpróba is volt

A János Zsigmond Unitárius Kollégium néhány diákja is rajthoz állt a Vasvári 100-on, ami nem meglepő, hiszen nekik aztán igazán van „kerékpáros múltjuk”. A tíz induló közül nagyjából fele-fele arányban voltak olyanok, akik korábban már részt vettek a JZSUK nagy népszerűségnek és ismertségnek örvendő, immár hagyományos bicatúráján, illetve akik idén indulnak azon először – utóbbiak közül néhányan a vacsora utáni csocsózás végeztével vidáman dumálva várták, hogy induljon Kolozsvárra a bringásokat hazaszállító busz. Mint mondták, nem volt nagyon nehéz a túra, az autósok is nagyon rendben voltak, mert nem jöttek túl közel, illetve nem dudáltak a csapatra. Egyébként pedig, tette hozzá egyikük, vasárnap is mennek túrázni, ezúttal az iskola szervezésében, felkészülésképp az idei bicatúrára…

Vasárnap is mennek...

Számukra ez volt az első Vasvári-túra, ám az indulók között sokan voltak a „visszatérő” kerékpárosok. Ilyen Boér Imre is, aki már maga sem tudja, hogy a mostani a 8. vagy a 9. Vasvári-túrája volt. Érdeklődésemre kiemelte, az utóbbi 3 évben nagy fejlődés észlelhető a túra szervezésében. S hogy mi a siker, azaz a túra teljesítésének titka? Jó karban kell legyen a bicikli… „Gumidefektet nem lehet előrelátni, de a többi mind a biciklis bűne…”


EZ ÉRDEKELHETI
ÉLETMÓD ROVAT CIKKEI
A SZABADSÁG AJÁNLJA

ROPOGÓS ROPOGÓS

Nem adták ki az igazságszolgáltatásnak ...
Az orvosok és a pedagógusok 35. ...
Plumb: az ellenfelek azt akarják, a PSD ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ