Vasvári idén sem hagyja lazsálni a bringásokat

Vasvári idén sem hagyja lazsálni a bringásokat
Az EKE – Kolozsvár 1891 csapata teljes gőzzel dolgozik azon, hogy a június 29-i Vasvári Pál Kerékpáros Emlék- és Teljesítménytúra minden adrenalinfüggő résztvevő számára emlékezetes kalandot nyújtson.

Újdonságokból idén is bőven kijut: az előrajt helyszíne megváltozik, így a 100 km-es távra jelentkezők a Kolozsvári Rádió elől indulnak, emellett új ellenőrzőpontot is beiktatnak Kalotaszentkirály-Zentelkén, a 18 éven aluliakat pedig busszal szállítják Bánffyhunyadról Körösfőig, hogy mindenki épségben érjen célba.

Ha te is szenvedélyes kerékpáros vagy, aki elvből (na meg környezetvédelmi meggondolásból) jobb szeretsz két keréken eltekerni munkába/iskolába/egyetemre, akkor a Vasvári neked való erőpróba. A résztvevők száma 2018-ban már 90-re rúgott, így ha idén meg akarjuk dönteni a rekordunkat, rád és minden bringás ismerősödre szükségünk lesz.

Két túraváltozatot kínálunk: a Vasvári 100 a Kolozsvári Rádió (Donát út 160.) épülete elől indul szombat reggel 7:00–7:30 között, a táv hossza 99,69 km, teljes szintemelkedés 1705 m, teljes szintereszkedés pedig 1473 m. A Vasvári 85 Gyaluban a Fântânele és Hidegszamos felé vezető 107P út melletti kis térről indul 7:30–8:30 között, innen pedig a bringások 85,68 km-t tesznek meg Körösfőig 1514 m szintemelkedéssel és 1331 m ereszkedéssel. A szintidő az első túra esetén 10 óra, a 85-ösöknek 9 óra alatt kell teljesíteniük a távot, 17:30-ig pedig mindenkinek meg kell érkeznie Körösfőre. A túra végig aszfaltúton halad, ezért a 14 éven aluliak sajnos nem vehetnek részt, nekik még várniuk kell a nagy kalandra.

Mivel a rendezvényt elsősorban Vasvári Pál emlékére szervezett emléktúrának tekintjük, és csak másodsorban nevezzük teljesítménytúrának, a túra során két alkalommal is megemlékezünk: először a jósikafalvi tó partján, majd a körösfői kopjafánál. A túra folyamán különböző energiapótlókkal és finomságokkal biztatjuk a fáradt izmokat, a célban pedig meleg vacsora is várja a kerékpárosokat. Visszaszállítást is biztosítunk mindazoknak, akik erre igényt tartanak, személy- és kerékpárszállítást egyaránt.

A jelentkezési határidőt meghosszabbítottuk, így regisztrálni június 25-én, kedden 14 óráig lehetséges a túra weboldalán: teljesitmenyturak.ekekolozsvar.ro/vasvaribringa/nevezes. Kérünk, regisztráció előtt figyelmesen olvasd végig a túrafeltételeket, hogy megelőzzünk minden lehetséges félreértést.

Elő a kerékpárokkal és találkozzunk június 29-én, hogy együtt feszegethessük határainkat!