Váradi villám

Villámvignetták

Váradi villám
Váradra úgy érkeztünk megint, mint akik meg fogják váltani a világot, bár gondolom, néhányan illúziótlanabbul azért, belül mindenképpen. Egyszer már hallottuk ezt, akkor sem sikerült.

Mindenesetre albérletbe költöztünk hárman, illetve négyen, mert Mihály Laci is ott szállt meg olykor. Én a legbelső szobát választottam, Zsiga a legnagyobbat, ezért aztán folyton néznie kellett az akkor indult Big Brothert meg a Való Világot.

Készültek a próbaszámok, pörgött a lelkesedés. Pestre utaztunk lapszámbemutatóra, olyan korán keltünk, hogy Zsiga azt mondta, „most a hűtőben is elaludnék”. A Kossuth klubban improvizatív szövegemmel megsértettem a főszerkesztőt, ezt azonban nem láttam be rögtön, mert ott ismertem meg Bodor Pált.

A Riport viszonylag hamar lett nem az, amiben bíztunk. Ennek oka talán az erdélyi világ kicsisége, és a lehetőségektől való öntudatlan elzárkózás. Most, harminc évvel a felszabadulás után sem alakult ki az a mecénás réteg, amely függetlenné varázsolhatná a médiát, és nem jutott eszünkbe külföldi alapítványokhoz vagy pláne magánszemélyekhez fordulni. 

Kisebb léptékben ugyan, és lelkesedési szüzességem elvesztése dacára mégis majdnem ugyanazt éltem meg, mint a Krónikánál: izgatottságot, szervezést, reményeket, bulikat. Váradból nem sokat láttam, bezárkóztam a társaságba. De sokat és szívesen őriztem meg belőle, évente többször visszajárok azóta is, és egyre jobban tetszik. 

Elégedetlenségem nőtt, a családtól való elszakítottságom, melyben korántsem voltam ártatlan, szintén, az egyetemmel kapcsolatos bűntudatom is, míg végül Dávid Gyula a Polishoz hívott, és én váltottam.

Akkor tapasztaltam meg újra, mennyire gyermeteg vagyok. Nem éppen szó nélkül, mindenesetre villámgyorsan búcsúztam és jöttem el.