Változások a tordai focicsapatnál

Változások a tordai focicsapatnál
Annak ellenére, hogy a Tordai Üveg Aranyos a III. ligába jutásért kiírt selejtező miatt később fejezte be a tavalyi évadot, e hét elején újból találkoztak az Aranyos-parti együttes labdarúgói.

ERKEDI CSABA

Sok az újdonság az újonc harmadosztályú alakulat háza táján. Először is, változás történt a kispadon. A gárda új edzője a kolozsvári Costică Olariu, aki utoljára a közben megszűnt Zilahi FC trénere volt. Azelőtt még edzőként a dési és nemeszsuki Egyesülésnél is működött. A feljutást biztosító Artur Podar tréner ezentúl mint másodedző szerepel. A csapat új technikai igazgatója a Kolozsvári U FC-nél is megfordult Stelian Gherman. Egyelőre nincs sok újdonság a játékoskeretben, de az új edző már több új labdarúgót kiszemelt, akik leigazolásáról még tárgyalnak a klub vezetői. Meg nem erősített hírek szerint, a tavalyi bajnokságban még a IV. ligában szereplő együttesből nem kevesebb mint négy focista a Szamosújvárnémeti Sashoz igazol.

Az Üveg Aranyos első hivatalos mérkőzését már augusztus 1-jén lejátssza a Román Kupában, de addig is több előkészületi találkozón fog szerepelni környékbeli csapatokkal.