VÁDAT EMELT HORVÁTH ANNA ALPOLGÁRMESTER ELLEN A DNA

VÁDAT EMELT HORVÁTH ANNA ALPOLGÁRMESTER ELLEN A DNA
Befolyással való üzérkedés és pénzmosás gyanújával bíróság elé állítja Horváth Anna kolozsvári alpolgármestert az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) - közölte ma a vádhatóság.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikusa a vádemelés után is hatósági felügyelet alatt marad: továbbra sem láthatja el alpolgármesteri teendőit, csak ügyészi engedéllyel hagyhatja el az országot és nem kommunikálhat az ügy szereplőivel.

A DNA Fodor Zsolt kolozsvári üzletember ellen is vádat emelt: őt megvesztegetéssel és pénzmosással gyanúsítják.

A DNA szerint az alpolgármester hatvan fesztiválbérletet fogadott el a júniusi választási kampányban tevékenykedő önkéntesei számára Fodor Zsolttól, cserében pedig megsürgette számára a városházán egy építési engedély kiadásához szükséges jóváhagyások kibocsátását.

Horváth Anna a sajtóból értesült a vádemelésről

„Nem hozták tudomásomra a vádirat tartalmát, de arról értesítettek, hogy az eljárás első lépéseként a bíróságon felülvizsgálják a bírósági felügyeletre vonatkozó rendelkezéseket és ezen belül az alpolgármesteri munkámtól való eltiltásom meghosszabbítását.

Az ügy bíróságra való továbbítása megnyitja annak a lehetőségét, hogy bebizonyítsam az ellenem felhozott vád képtelenségét. Továbbra sincs más lehetőségem: hinnem kell, abban, hogy az igazság érdekli őket és a törvényes eljárások betartásával be tudom bizonyítani ártatlanságomat.” írta Facebook-bejegyzésében.