Uzvölgyi katonatemető - Kelemen Hunor: Provokációról van szó!

Uzvölgyi katonatemető - Kelemen Hunor: Provokációról van szó!
"Vandalizmus, barbár cselekedet betörni a temetőbe, megtámadni az ott imádkozókat, kitörni a kerítést, a kaput, kitépni a kereszteket a földből, kővel dobálni s közben azt mondani, hogy jöttél megemlékezni a hőseidről, akik voltaképpen egy 10-12 kilométerrel odébb levő, elfelejtett temetőben nyugszanak" - mondta Kelemen.

Az RMDSZ elnöke úgy véli, egyértelműen provokációról volt szó, amelyet néhány civil szervezet, papok, tartalékos katonák, volt európai parlamenti képviselők szerveztek meg.

"Elfogadhatatlan, ami történt. Konstruktív párbeszédre van szükség. Románia tegnap megmutatta az igazi arcát. Modellértékű kisebbségvédelem? Ez a 2019-es Románia igazi arca" - fogalmazott a szövetségi elnök, hozzátéve, hogy az RMDSZ kérte az eseményeket előidézők felelősségre vonását.

Kelemen Hunor szerint az RMDSZ minden nemzetközi fórumon szóvá teszi majd a történteket. "Nem állunk meg itt, megteszünk minden politikai és jogi lépést, a nemzetközi fórumokhoz fordulunk, bemutatjuk az ott készült fotókat, videófelvételeket, hogy lássa a világ, egy ilyen rendkívül kényes helyzetben miként viselkedik a többség egy kisebbséggel" - tette hozzá.

A szövetségi elnök úgy véli, a csendőröknek sokkal határozottabban kellett volna fellépniük. "Nem léptek közbe, pedig sokkal határozottabban kellett volna hogy fellépjenek a csendőrök is, a kormány is és minden más illetékes intézmény. Két lehetőség van szerintem: vagy nem akartak - és ez esetben komoly problémával állunk szemben -, vagy akartak, de nem tudtak, ami azt jelenti, hogy gyengék az intézmények, gyenge a kormány, tehát mennie kell" - mutatott rá Kelemen. 

Cucos tábornok keze is benne van… 

Szerdán az online médiában kisfilmek sora jelent meg. Ezeken jól láthatók azok a futballhuligánoknak kinéző fiatalok, akik belülről kitépik a székely kapu szárnyait, majd egyikük a kapuról leszakított deszkával megpróbálja kiütni egy operatőr kezéből a kamerát. Mozgóképek örökítették meg azt is, amint a kerítésre belülről felmászó huligánok zászlórúddal ütlegelik és köpdösik a békésen tiltakozó székelyeket. 

Egyes román portálok azt is hozzátették, hogy a sírkertet megrongáló, a kaput kitépő, a magyarokat gyalázó, erőszakosan viselkedő fiatalok az Új Jobboldal nevű, szélsőséges szervezet tagjai voltak

A Podul.ro portál pénteken azt is közölte, hogy a csütörtöki úzvölgyi incidens helyszínén tartózkodott Sebastian Gheorghe Cucos ezredes, a csendőrség parancsnokhelyettese, Carmen Dan belügyminiszter bizalmasa is. Az Uh.ro portál szerint a civil ruhás Cucos vezette fel a temető elé vonuló román tüntetőket, és miután a huligánok betörték a kaput, ő tessékelte be az ortodox papokat az emlékműszentelő ceremóniára. 

Több román lap arra emlékeztetett, hogy korábban felmerült annak a gyanúja, hogy a román diaszpóra 2018 augusztus 10-én tartott bukaresti tüntetésén Cucos provokátorai irányításával jelentek meg a téren azok a futballhuligánok, akik erőszakos cselekedetei indokolttá tették a tömegoszlatást.