Úzvölgye: kötelezettségszegési eljárás Románia ellen

Az EB a gyűlöletbeszédre vonatkozó uniós jog átültetésére szólított fel

Úzvölgye: kötelezettségszegési eljárás  Románia ellen
Az Európai Bizottság (EB) már tavaly októberben kötelezettségszegési eljárás keretében szólította fel Romániát a gyűlöletbeszéddel kapcsolatos uniós jog átültetésére – közölte keddi hírlevelében az RMDSZ. Kétszer fordultak írásbeli kérdéssel az EB-hez az RMDSZ és a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselői a 2019. júniusi úzvölgyi katonatemetőben történt erőszakos eseményeket követően.

Vincze Loránt EP-képviselő arról tájékoztatott, hogy az EB most kézhez kapott második válasza első alkalommal állapítja meg: beavatkozhat azokban az esetekben, amikor egy tagállam rendszeresen nem tartja be az uniós jogot, vagy ha a nemzeti jogszabályok nem felelnek meg az uniós jognak. Ugyanakkor azt is leszögezi: az uniós jog helytelen alkalmazásának egyedi eseteit nemzeti szinten megfelelőbben lehet kezelni.

Emlékezetes, hogy a 2019-es úzvölgyi erőszakos eseményeket követően, amelynek során a románok egy csoportja ismételten azt kiabálta, hogy „ki a magyarokkal az országból”, a kivizsgálás lefolytatása után az ügyész megalapozatlannak ítélte a keresetet. Az ügyész megállapította: a nyilatkozatok nem egy egész közösséget céloztak meg, és nem egy meghatározott kisebbségi csoportnak, például fogyatékossággal élőknek vagy szexuális kisebbségnek szóltak, ezért nem tekinthetők gyűlöletbeszédnek, még akkor sem, ha egyértelműen magyar etnikumúakat céloztak meg.

Vincze Loránt, az RMDSZ európai parlamenti képviselőjének meggyőződése, a felszólítás – amelyre az EB mostani válaszában is hivatkozik – annak köszönhető, hogy a magyar képviselők felhívták a bizottság figyelmét az úzvölgyi ügyben hozott ügyészségi döntés hibájára.

„Tavaly nyáron feltett kérdéseinkre az Európai Bizottság semmitmondó válaszokat adott arra hivatkozva, hogy a nemzeti hatóságok feladata a hátrányos megkülönböztetés, a rasszista gyűlöletbeszéd és a gyűlölet-bűncselekmények minden állítólagos esetének az alkalmazandó uniós és nemzeti jogszabályokkal összhangban történő kivizsgálása, illetve elbírálása. Ezért október 28-án két újabb kérdéssel fordultunk a bizottsághoz, ezekre most, három és fél hónap után érkezett válasz. A bizottság korábbi és mostani álláspontja között egyértelmű a szemléletváltás. Ráadásul ez tettekben is megmutatkozik, hiszen a bizottság október 30-án kötelezettségszegési eljárás keretében felszólító levelet küldött Romániának a gyűlöletbeszédre vonatkozó uniós jog nem megfelelő átültetéséről” – fogalmazott Vincze Loránt.

Helena Dalli esélyegyenlőségi biztos február 12-én keltezett leveléből kiderül: az EB október végén felszólította Romániát, hogy maradéktalanul ültesse át jogrendjébe a gyűlöletbeszéd és gyűlölet-bűncselekmény bűncselekménnyé nyilvánítására irányuló uniós jogot.

„Románia nem határozta meg megfelelően a gyűlöletbeszéd fogalmát, mivel nem nyilvánítja bűncselekménynek annak az erőszakra felbujtó formáját. Románia ezen kívül kizárólag a faji, bőrszín, vallási, származás szerinti vagy nemzeti, illetve etnikai hovatartozásuk alapján meghatározott személyek csoportjával szembeni gyűlöletre uszító gyűlöletbeszédet nyilvánította bűncselekménynek, de azt nem, amikor a gyűlöletbeszéd e csoportok valamely tagja ellen irányul” – mutatott rá az EB felszólító levele.

Mostani írt válaszában a bizottság leszögezi: a 2020  szeptemberében elfogadott rasszizmus elleni cselekvési terv alapján javasolni fogja az uniós szintű bűncselekmények listájának kiterjesztését a gyűlölet-bűncselekményekre és a gyűlöletbeszédre, függetlenül attól, hogy azok fajon, valláson, társadalmi nemen vagy szexualitáson alapulnak-e. Arra is emlékeztet, hogy az uniós jogszabályok teljes körű végrehajtásán és megerősítésén túl a cselekvési terv párbeszédet irányoz elő az érdekelt felekkel, köztük az érintett közösségeket képviselő szervezetekkel.Borítókép: Szélsőséges román nacionalisták betörnek a magyar katonai temetőbe

Archív