Üzent az ENSZ az anyanyelv nemzetközi napján

Üzent az ENSZ az anyanyelv nemzetközi napján
„A nyelv meghatározóan fontos kapcsolatunk a múltunkkal, a legfontosabb összekötő elem az azonos kultúrájú személyek között, a legkézenfekvőbb eszköz, amellyel kommunikálhatunk, és megoszthatjuk tudásunkat, emlékezetünket és történelmünket” – mondta Fernand de Varennes, az ENSZ kisebbségi jogokra szakosodott emberi jogi szakértője február 21-én, az anyanyelv nemzetközi napján, valamint abból az alkalomból is, hogy az ENSZ 2019-et az őshonos nyelvek nemzetközi évének kiáltotta ki.

A kisebbségügyi különmegbízott rámutatott: „A nyelvi jogok kérdése gyakran fontos emberi jogi ügyekre is kiterjed mind a nemzeti kisebbségek, mind az őshonos lakosok esetében, túlmutat a pusztán nyelvi és kulturális vonatkozásokon”. Mint kifejtette, a nyelv egyben hatalom is, így az anyanyelvű oktatás és állami közigazgatás hiánya előidézheti a nemzeti kisebbségi vagy őshonos lakosok társadalmi kirekesztését, megvetését.

A világ nyelvei alkotta örökségünk gazdagságának és szépségének ünnepe részeként fontos eltávolodni attól az ideológiától, hogy az egyes országok és társadalmak egynyelvűek, hiszen ez a gondolat más nyelvek rovására megy, és súlyos ellentétben áll a nemzeti kisebbségek és őshonos lakosok nyelvi jogaival. Az anyanyelv nemzetközi napja így egy kiváló alkalom arra, hogy rivaldafénybe helyezzük és ünnepeljük a kulturális és a nyelvi sokszínűséget, illetve arra is, hogy elismerjük és megvédjük a nemzeti kisebbségek és őshonos lakosok nyelvi jogait. – olvasható Fernand de Varennes üzenetében.