Útinapló Irala szigetéről (3.)

Tajtungban, a Csendes-óceán partján időztünk a tájfun miatt

Útinapló Irala szigetéről (3.)
Tajpejben töltött utolsó napunkon sem unatkoztunk. Meglátogattunk egy japán bevásárlóközpontot (Sogo), amely sok mindenben eltér egy hazai hasonlótól. Szerencsénkre épp nyitáskor érkeztünk, így lehetőségünk adódott megtapasztalni a tajvani pontosságot, hiszen másodpercre pontosan nyílt ki az ajtó. Továbbá, lenyűgözött bennünket az ott dolgozók lelkessége és rituáléjuk: például van egy liftes hölgy, aki köszönti a vásárlókat, és kezeli a liftet, jelezve minden emeletet.

BOROS EDINA, PRINCZ BARBARA, TANKÓ TÍMEA-MÓNIKA

    A tajvani elárusítók  (ide sorolva a pincéreket, taxisokat is) számára ismeretlen a borravaló fogalma, ezért mindig pontosan előkészítik a visszajárót. A pénzcserét egyébként  különböző tiszteletet kifejező mozdulatok jellemzik.

    Ezen  a napon sem maradt el az új ízek megismerése. Egy helyi kávézóban telepedtünk le, ahol jellegzetes italok mellett egy durján nevű büdös gyümölcsöt is fogyasztottunk. Ezt egy újságíró úgy jellemezte, hogy olyan, mintha epret ennénk a vécéből (nem tévedett sokat). Durján fogyasztása közben Benedek tanár úrral rövid nyelvészeti szemináriumot tartottunk: meséltünk a magyar nyelv egyediségéről szavakat boncolgatva, és a kínai nyelv nehézségéről (ami abból adódik, hogy egyazon szónak 4 különböző jelentése is lehet attól függően, hogy hová tesszük a hangsúlyt).

   Másnap hajnalban, mivel a tájfun miatt nem indultak repülők, vonattal Tajtung városába indultunk.  Tajtung Tajvan dél-keleti részén fekszik, ez az a hely, ahonnan a legkönnyebb megközelíteni Irala szigetét.  Ezt a közelséget már akkor is éreztük, amikor egy helyi taxiba ülve a sofőr yami (iralai) nyelven szólt hozzánk, és egy yami kisüzlettel egybekötött kávézóba vitt minket. Ám innen sem indult hajó vagy repülő Iralára a tájfun miatt, így egy napot Tajtungban tölthettünk. Mivel ez egy kikötőváros, haladéktalanul a Csendes-óceán felé vettük az irányt, ahol kagylógyűjtögetés közben néha nálunk is magasabb hullámok leptek meg bennünket. 

   Este már türelmetlenül feküdtünk le és arra gondoltunk, hogy vajon másnap lesz-e repülő, hajó, tutaj vagy bármi, amivel végre odaérhetünk  a tényleges úticélunkhoz, a már sokat említett Irala szigetére.

Találkozás egy yamival Tajtungban

Yami szimbólummal díszített taxi

Yami szelfi

Tajtung utcái

A Csendes-óceán

Háttérben a nem annyira csendes óceán

Vacsora helyi különlegességekből

Sogo áruházban a fogadtatás

Elköszönés

Durján gyümölcs

Korábban beszámoltunk róla, hogy a BBTE pszichológia szakos diákjai Benedek Dezső antropológus, az amerikai Gerogiai Egyetem professzora jóvoltából a távoli Irala szigetére utazhatnak tanulmányútra. Élményeikről folyamatosan olvashatnak a Szabadságban.