Utazási érintőkártyát kapnak a Babes–Bolyai diákjai
Vissza

Utazási érintőkártyát kapnak a Babes–Bolyai diákjai

Ingyenes és kedvezményes bérleteket tartalmazó érintőkártyákat bocsát ki hétfőtől május végéig a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem diákjai számára a Kolozsvári Közszállítási Vállalat. Az új utazási igazolványok június elsejétől lépnek érvénybe, helyettesítve a papíralapú bérleteket.

Az ingyen bérleteket többé nem kell havonta érvényesíteni, csak minden egyetemi év elején szükséges aktualizálni, a kedvezményes bérleteket továbbra is havonta lehet kiváltani. Az ingyenes bérletek esetében az első érintőkártya ingyenes, a kedvezményes bérlet esetében az érintőkártya ára 5,5 lej. A kártya 3 évig érvényes. Az érintőkártyák típusai: A Kártya, City Card Student, Euro<26, ISIC, Omnipass, StudCard.

Május végéig hétfőtől vasárnapig, naponta 11 és 19 óra között lehet kiváltani az érintőkártyás bérleteket az alábbi helyeken: Economica 1 bentlakás (Szopori/Teodor Mihali utca 58. sz., földszint, a közgadaságtudományi egyetem FSEGA mellett); Sport21 bentlakás (Feketepalló/Pandurilor utca 7., földszint, a Iuliu Hatieganu parkban), illetve hétfőtől péntekig 11–19 óra között az egyetemi bentlakások (Kőkert/Hasdeu) kantinjában (1. emelet, az asztalterembe vezető bejáratnál).

Állandó jelleggel kiválthatók az érintőkártyás bérletek az alábbi helyeken: bérletiroda a Magyar/1989 December 21 utca 79A (H–P 7.30–15.30) és a Május 1 téren (H–P 6–22), valamint a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal lakótelepi irodáiban (Álmos/Al. Vlahuta 46-47., Pasteur 60., Liebcknecht tér 7-8., Szamosfalvi/Traian Vuia 41., Bazsarózsa/Ion Mester 10.) hétfőtől szerdáig 8–16, csütörtökön 8–17.30, pénteken 8–14.30 óra között, valamint a Mócok/Motilor útja 7. szám alatti hivatalban hétköznap 8.30-tól csütörtökön 18.30, a hét többi napján 16.30 óráig.


EZ ÉRDEKELHETI
KÖZHÍR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Cosmin Contra idegenlégiósai
Holtan találták meg a Dâmboviţa megyei ...
Továbbra is Csomortányi István az EMNP ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ