Utalásokkal, jelekkel, szelíd képi világgal kikövezett út a lelki összeomlásig

A Kolozsvári Állami Magyar Színház Édes Anna című előadásáról

Utalásokkal, jelekkel, szelíd képi világgal kikövezett út a lelki összeomlásig
Szerény, félénk, visszafogott lénye és neve ellenére – gyilkos. Cselekedete Kosztolányi regényében sokak szerint pszichológiailag nem indokolt, alakja nincs kellően kidolgozva, a szemérmes befelé fordulástól a gyilkosságig vezető lelki útja nincs megfelelően alátámasztva. Története elsősorban arról szól: lehet-e, illetve hogyan lehet az érzékeny, befelé forduló embert annyira kikészíteni, hogy valósággal kiboruljon, önmaga ellentétévé váljon, s olyasmit kövessen el, amit saját legbensőbb énje sem helyeselne míg a kontroll megvan, míg ő maga egyben van. Lehet-e az embert a végsőkig kifordítani önmagából, önmaga ellen fordítani módszeres pszichikai zaklatással?

A szociális helyzet, az igazságtalanság, a cselédtéma Kosztolányit egész pályája során foglalkoztatta, a társadalmi kiszolgáltatottság megviselte lelkileg, valóságos lelkiismeretfurdalást okozott benne. Nem véletlenül tanulták nemzedékek az iskolában, hogy Moviszter Miklós, a háziorvos Kosztolányi véleményének szócsöve, a humanizmus és a normalitás szellemi megtestesítője, a regényben az egyetlen, aki megérti Édes Annát, tettének hátterét. A regény egyik előzményének tekinthető Molnár Ferenc Liliom című darabja, illetve az 1909-es bemutatóról írt Kosztolányi-kritika. 1921-ben a szerző Egy pohár víz címmel írt karcolatot, amelyben előrevetíti a cselédekről folytatott, későbbi regényében megjelenő vitát.

Az Édes Anna 1926-ban íródott, de csak 2020 őszén jelent meg az első olyan kiadása, amely a kritikai szöveget közli, javítja, helyreállítja a politikai cenzúra törlései nyomán bekövetkezett szövegromlást. A regényt először a Nyugat 19. évfolyama közölte folytatásokban, 1926. július 1-jétől november 16-ig. Kosztolányi Ádám jóvoltából a Magyar Tudományos Akadémia könyvtárának kézirattárába került az eredeti kézirat, amelynek állapota töredékes, ugyanis az első tizenöt fejezet részben fennmaradt, de az utolsó öt fejezet teljesen hiányzik.

Jelenet a Kolozsvári Állami Magyar Színház Édes Anna című előadásából Román Eszterrel, Bogdán Zsolttal, Kiss Tamással és Kali Andreával

A regény cselekményében fontos a történelmi háttér, Kosztolányi életének történelmi közelmúltja. A regényben Vizy Kornél meg is fogalmazza: nevezetes történelmi nap van, 1919. július 31. – a kommün bukásának időpontja, amikor Kun Béla repülőgépen menekül az országból. A történések 1919 és 1922 között játszódnak, a Magyarországi Tanácsköztársaság bukása és a Népszövetségbe való csatlakozás közötti időszakban. A történet helyszíne Budapest, szereplői a Vizy család és annak baráti köre, a ház lakói, a cselédek, köztük kiemelten a Vizy családhoz beajánlott és megérkező cselédlány, Édes Anna.

A történelmi összefüggések fontossága mellett a fő téma mégis a lelki út, amelynek során kezdetben a kiszolgáltatottság fokozatait járjuk végig a címszereplővel, s bár Édes Annát főként külső leírások által látjuk, a történések középpontjában az áll, ahogyan minden az ő lelkében visszhangzik. A kolozsvári társulat előadásának bemutatóját megelőző sajtóértekezleten Román Eszter meg is jegyezte: a szerepre készülve újraolvasta a könyvet, és meglepte, milyen keveset ,,hallani” Annát a regényben.

Román Eszter, mint Édes Anna

„Csak emberség van, és a gyilkosságnál is nagyobb bűn, ha valaki embertelen, ha valaki durva, ha valaki fennhéjázó, amiért egy kés sem elég megtorlás, és a legnagyobb erény a lényegbe ható, figyelmes tisztaszívűség, mert többet, gyökeresebbet úgy sem tehetünk itt a földön” – írta Kosztolányi Dezső három évvel az Édes Anna megjelenése után, 1929-ben. Lőkös Ildikó, az előadás dramaturgja mindezt továbbgondolta: ,,És most? 2023-ban? Ma mi az, hogy emberség és mi az, hogy embertelenség? Ma mi a legnagyobb bűn és mi a legnagyobb erény? Egyáltalán, kérdések-e ezek manapság vagy már máshol tart a világ? A közel százéves regény nyomán el lehet gondolkodni mindezen.”

Kosztolányi műve színpadra kívánkozik, de éppen a leírások mesteri megvalósítása miatt legény legyen a talpán, aki ezt az adaptációs munkát a regényhez mért szinten tudja végezni. Lőkös Ildikó igazi ,,legény a talpán”, remek színházi ember és jó érzékkel válogatta a jeleneteket, írta meg a párbeszédeket: a kolozsvári színpadon erős sodrású dráma született. Mindebben természetesen oroszlánrésze van a rendezőnek, Szabó K. Istvánnak, akinek munkáját az egész színészgárda egyhangúlag méltatta az említett sajtótájékoztatón. Dicsérendő kvalitásként a színészek rugalmasságát emelték ki, amellyel tudott és akart az egyes szerepeket megformáló művészekhez alkalmazkodni. Amikor valóban közös alkotás születik, minden elem és minden mellékszereplő jól alkalmazkodik egymáshoz, a kölcsönösség erő, amely aztán az alkotást megemeli.

A történetnek egyébként több jeles feldolgozása született már: nagyjátékfilm 1958-ban Fábri Zoltán rendezésében (szereplők: Törőcsik Mari, Mezey Mária, Kovács Károly, Fülöp Zsigmond, Gobbi Hilda), rádiójáték 1965-ben, amelynek rendezője Varga Géza (szereplők: Horváth Teri, Lukács Margit, Ungváry László), 1990-es tévéfilm Esztergályos Károly rendezésében (szereplők: Nagy-Kálózy Eszter, Esztergályos Cecília, Tordy Géza). Továbbá a magyar televízió 2013-ban színházi közvetítést sugárzott a Hargitai Iván rendezte előadásról, amelyben Törőcsik Franciska, Kerekes Éva és Csankó Zoltán szerepelt.

A kolozsvári előadás – amelyet április 5-én mutattak be – is bekerülhet a sorba, mert emlékezetesek a szerepformálások, díszletmegoldások, jelmezek, képek, hangok, dalok, táncok, mozdulatok, az előadás egésze is. Benne van a Kosztolányi által megrajzolt polgárság és allűrjeik, hisztériáik, rögeszméik. Benne van az ,,alsóbb osztályok”, a házmester (Sinkó Ferenc), a kéményseprő (Orbán Attila) és nem utolsósorban a cselédek (Vindis Andrea, Albert Csilla, Varga Csilla, Kántor Melinda, Tőtszegi Zsuzsa) világának minden frusztrációja és az azt legyőző kisded játékok, ugyanakkor minden karakter egyéni sebzettsége és ebből (is) fakadó jellemtelensége is: az urak semmi egyéni teljesítménnyel nem magyarázható beképzeltsége, gőgje, a szolganép hajlongása, simulékonysága és megalkuvása. A cselédlányokból alakuló kórus egyszerre tragikus és komikus, felemelő és vicces: emlékeztet az ókori tragédiák sokszor vészjósló, a lecsapni készülő sorsot előrejelző kórusaira, de emlékeztet egy-egy mulató kosztümös fellépőire is, akik a vendégeket borozás, koktélozás közben szórakoztatni hivatottak.

Cselédkórus

A zenei (zeneszerző Czári Tibor) és képi (jelmeztervező Bianca Imelda Jeremias, díszlettervező Artūras Šimonis) világ remek összhangot alkot, továbbá segíti a jobbnál jobb alakításokat, megfelelő keretet teremtve nekik.

A cselédek betétjeiben a regénybelinél hangsúlyosabb a szolgálók kritikus szeme és uraikat sokszor büntetni képes nemtörődömsége, szeszélyessége. Valójában az urak meglehetősen kiszolgáltatottak cselédeiknek, akik olykor-olykor kis adagokban bosszút állnak hibáikkal, makacskodásukkal. Erre utal Vizyné rögeszméje, a ,,jó cseléd” állandó keresése, majd minden áron való megtartása: mert jó cseléd nincs – a hisztérikus keresése és az utána való áhítozás is az úrinép kiszolgáltatottságát mutatja.

Az úri társaságot Csutak Réka (Moviszterné), Bíró József (Moviszter Miklós), Kicsid Gizella (Drumáné), Dimény Áron (Druma Szilárd), valamint Kali Andrea és Bogdán Zsolt (Vizyék) jelenítik meg. Szánalmas és unalmas életük néhány állandó társalgási téma és a rangkórság közti skálán mozog, amit a cselédek szapulásának örökzöld témája tesz elevenné. A cselédek az előadásban olykor csak susmognak a konyhában, máskor azonban a szalonban együttessé összeállva végső soron „elhúzzák az urak nótáját”. A számlát azonban Anna nyújtja be: Román Eszter – aki a színpadon korábban már Júliaként is bizonyított – nem pusztán alkatilag, megjelenésre alkalmas a szerepre, hanem színészi kvalitásai okán is. Annaként törékeny, érzékeny, sérülékeny, mindezt a mimika és gesztusok ezerféle változatával képes megmutatni, mindig mértékkel, ízléssel, mély átlényegüléssel. Általa Édes Anna úgy kel életre, hogy a gyilkosságig vezető lelki utat a szemünk előtt járja be, olyan hiteles szerelmesként, csalódottként, cserbenhagyottként, ártatlan érzelmeiben minden szinten megcsúfolt nőként (Patikárius Jancsi, az elkényeztetett, érzelmileg kamasz úrifiú által, akit Kiss Tamás alakít), megalázott, érzelmileg megtiport emberként, hogy attól a néző keze is ökölbe szorul.

Kali Andrea remekel Vizyné érzelmi zsarolásos nagyjelenetében, mint ahogy a Bogdán Zsolttal való kettősökben is: a hiteles és sokrétű alakítás nyomán némi szimpátia irántuk is kialakul, a néző belelát Vizyné Angéla elsivárosodott lelkébe és szánalmat érez, mint ahogyan unott férje is.

Jelenet az előadásból

A cselédek kórusa mellett az előadás másik érdekessége, hogy sem az erőszak, sem a gyilkosság, sem a szerelmeskedés, sem az elcsábítás – aminek nevezzük Anna és Jancsi úrfi kapcsolatát – nem látható: minden esetben finom utalások, jelek mutatnak a cselekedetekre. Ez a szelíd képi világ teljes összhangban van Édes Annával, a vidékről alig pár évre Budapestre került törékeny, rebbenő szemű, halkszavú, szinte hangtalan lánnyal, akit a megtapasztalt, átélt embertelenség vetkőztet ki emberi mivoltából.

Borítókép: Jelenet a Kolozsvári Állami Magyar Színház Édes Anna című előadásából a címszerepet alakító Román Eszterrel. A fotók Biró István felvételei