Urunk bemutatásának ünnepe – Gyertyaszentelő Boldogasszony

Az Istennek szentelt személyek világnapja

Urunk bemutatásának ünnepe – Gyertyaszentelő Boldogasszony
Jézusnak a jeruzsálemi templomban való bemutatását ünnepeltük február 2-án, szerdán, az immár gyönyörűen restaurált kolozsvári Szent Mihály-templomban. Eredetével kapcsolatban megkülönböztetünk mind keleti (Jeruzsálem), mind nyugati (Róma) összetevőket. Az V. század közepén már „a találkozás ünnepeként” jelent meg gyertyás körmenettel Rómában; a körmeneti gyertyák megáldása még az ezredforduló előtt alakult ki Galliában. A körmeneti gyertyák megszentelésére a X. századtól találhatók szövegek, ezekből fejlődtek ki az általános áldó imák.

Ez a nap ugyanakkor az Istennek szentelt személyek – papok, szerzetesek, szerzetesnővérek –világnapja; az esti főszentmise előtt a ferences atyák vezetésével a Kincses Városban élő és tevékenykedő szerzetesek ünnepi zsolozsmával emlékeztek meg erről a jelentős napról.

A szentmise nyitányaként a főcelebráns, Urbán Erik, a Szent István királyról nevezett Erdélyi Ferences Rendtartomány főnöke, a szerzetesi intézményekért felelős érseki helynök megáldotta a jelenlevők gyertyáit, majd meggyújtották azokat. Ezt követően a szerzetesek, a papság és az asszisztencia körmenetben vonult a szentélybe, az oltárhoz.

Prédikációjában Urbán Erik többek között rámutatott: nem véletlenül szeretjük a gyertyát, amely hozzátartozik ünnepi alkalmainkhoz. Negyven nap telt el azóta, hogy megünnepeltük Krisztus születését, „a világosság a világba jött”, új értelmet adva az életnek. Mert ez a Fény terjed, megsegít bennünket. Ez a gyertya nem csupán egy szép dísz, amelyet hazaviszünk, hanem emlékeztet bennünket, hogy a Fény fiai és leányai legyünk. Amíg világít, önmagát emészti, de terjedni, növelni akarja az evangéliumi lelkesedést – mondta. Amikor szüleink, keresztszüleink a templomba hoztak megkeresztelni, a szertartás alatt többek között ott volt az égő gyertya, amelyet a húsvéti gyertya lángjáról gyújtunk meg. Ez arra is mutat, hogy rájuk, ránk, valamennyiünkre rá van bízva Krisztus világossága, a világ világossága, ami azért adatott, hogy használjuk és továbbadjuk.

Mária és József nem különlegesek, nem különcködnek azoktól a családoktól, akik sorba álltak, hogy beléphessenek a templomba, ahova a gyermek Jézust vitték bemutatni. Ha hiszünk abban, hogy minden gyermek Isten ajándéka és nem a szülők kizárólagos tulajdona, abban többletet kapunk. Isten ott van minden fogantatásnál és adja Lelkét. A család feladata pedig biztosítani a gyermek fejlődéséhez szükséges teret és eszközöket. Aztán ifjúként, felnőttként szabadon választhatja hivatását, küldetését. Ebben meghatározóan mutatkozik meg a szülői bölcsesség. A gyermeknek saját álmát kell követnie, azt kell építeni, nem szabad, hogy szüleik aggodalmának és félelmének csapdájába essenek. Szabadon hagyni, de ugyanakkor készen állni a kéznyújtásra és felemelni gyermekeinket az esésből – mindez „szülői művészet és bölcsesség”.  

Urunk bemutatásának ünnepe egyben a nemzedékek közötti folytonosságot is jelképezi, a jövőbe mutatva, hiszen a legtöbb esetben a nagyszülők feladata biztosítani a lelki hátteret a fiatal családok számára. Azonban azt is kell tudniuk, mikor kell előtérbe, és mikor háttérbe vonulni.

Ma ugyanakkor az Istennek szentelt személyek (szerzetesek) világnapja is. Beöltözéskor, fogadalomtételekkor náluk is ott van a gyertya. Jelképezi az örök világosságot, a halhatatlanságot: „Vedd a gyertyát, halhatatlanságod jelét!” A hivatás és az imádság utáni vágy prófétai jel. Aki elköteleződik, nemcsak a gyümölcsöt akarja átadni Istennek, hanem az azt adó növényt is. Ez az életállapot, amely hűséggel megélve „felébreszti” a világot. Néhány fontos elem, amely a szerzetesi életre mutat: a tökéletesebb élet utáni vágy, az új – krisztusi élet – vágya, az imádság jelentősége, bizalom Isten erejében. A Jézussal való találkozás öröme a vallásos élet kezdetén és annak jövőjében rejlik: megőrizni az „első szerelem” lelkületét, mindig fiatal maradni a hivatásban, így megöregedni és örömben élni. Krisztushoz akarunk igazodni, de ez nem elég, hanem adjuk magunkat teljesen az Úrnak, építsük magunkban Isten templomát, odaadva szívünket nap mint nap. Valamennyiünknek folytatnunk kell a megtérésünket, Jézus legyen életünk középpontja és minden kezdeményezésünk állandó forrása – nyomatékosította Urbán Erik.       

Emlékezetes mozzanata volt az ünnepnek, amikor Sebestyén Izabella hittanár szervezésében a kincses városban élő és szolgáló szerzetesrendek képviselői a szentbeszéd után égő gyertyákkal a kezükben az amvonhoz vonultak, ahol az egyetemes könyörgések keretében imádkoztak, majd gyertyáikat sorra az oltárra helyezték. Piero Loredan jezsuita teológiai hallgató Ferenc pápáért, Berecki Szilvia segítőnővér az egyházi és világi elöljáróinkért, Gábor Csilla szociális testvér, egyetemi professzor pedig a családokért és a fiatalokért imádkozott Istenhez, kérve: „adj a fiataloknak bátorságot, hogy merjenek igent mondani, ha szerzetességre hívod őket, családjaiknak pedig kegyelmet, hogy e döntésükben támogassák őket”.  Kiss Zsuzsánna a Mária Műve, közismertebben Fokoláre mozgalom tagja imájában kérte, hogy mindazok a fiatalok, akiket ma Isten meghív a neki szentelt életre, bátorságot merítsenek és lelkesen kövessék Krisztust, míg Kulcsár Apollónia a Jézus Szíve Társasága részéről a Szűzanya Szeplőtelen szívének kegyelmét kérte a betegekre, hogy Szent Fia megváltó szenvedéséből merítsenek erőt és türelmet állapotuk viseléséhez és kapják meg a gyógyulásukhoz szükséges kezelést. A Piarista Rend képviseletében alulírott konfráter így imádkozott: „Mindenható Urunk, add meg a feltámadás és a Veled való találkozás örömét az önfeláldozó, példamutató életükkel Téged hűséggel szolgáló – az üldöztetést, több esetben akár a börtönbüntetést is elszenvedő, templomaink kriptáiban és temetőinkben nyugvó – papok, szerzetesek és szerzetesnők számára, köztük az évszázadok folyamán kolozsvári és erdélyi híveid lelki és keresztény szellemisége javára munkálkodó ferenceseknek, jezsuitáknak, piaristáknak, minoritáknak, szociális testvéreknek,  Boldogasszony iskolanővéreknek, a Jézus Szíve Társasága tagjainak. Krisztus világossága fényeskedjék nekik!”

A szentmise után az ünnepség házigazdája, László Attila főesperes-plébános köszönetet mondott a ferencesek (beleértve a világi rendet is), jezsuiták, angolkisasszonyok, szociális testvérek, a Piarista rend és a Jézus Szíve Társasága tagjainak, a Fokoláre lelkiséghez tartozók és a Tisztítótűzben Szenvedő Lelkeket Segítő Nővérek odaadó szolgálatáért. Hozzájuk intézve szavait kiemelte: „nincs az a tudomány és tudós, aki bárki sorsát előre megmondhatná. De alakíthatjuk egymás sorsát, ha biztonságot adó szeretettel ajándékozzuk meg egymást. Remélem, megtapasztaltátok már, hogy az áldozatvállalások árán megvalósuló értékek nagy öröm forrásai lehetnek! Az értékeket megtartani, a jót megőrizni, az életet hirdetni, az élet éretelméről tanúságot tenni veszélyek, nehézségek között is képes az ember. Így legyetek Jézusra mutatva, Jézust magát mutatva a „lét pásztorai”. Mert ajándék vagytok! – ajándék létetekkel áldjon meg az Isten!”

Az esemény zárásaként a gyermek Jézus templomi bemutatására utalva Urbán Erik ferences tartományfőnök az Oltáriszentséggel megáldotta a jelenlevő gyermekeket.

Valamennyien a gyertyák fényében Krisztus szimbólumát is láttuk, aki világosságot áraszt a sötétségeken átvezető emberi életutunkra, ugyanakkor emlékeztet minket a kezükben égő lámpást tartó éber szüzekre és szolgákra. 

Fotóriportunk ide kattintva tekinthető meg.