Ünnepi ülés – Kivonult a parlamentből az AUR Csoma Botond beszédét követően (FRISSÍTVE a kulturális miniszter elítélő nyilatkozatával)

Ünnepi ülés – Kivonult a parlamentből az AUR Csoma Botond beszédét követően (FRISSÍTVE a kulturális miniszter elítélő nyilatkozatával)
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) teljes frakciójával együtt kivonult hétfőn Csoma Botond beszéde közben a december elseje tiszteletére tartott ünnepi parlamenti ülésről George Simion pártelnök.

Az ellenzéki politikus történelemhamisítással vádolta meg az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetőjét, aki szerinte azt állította, hogy “a románok jogtalanul vették el Erdélyt, amelyik nemcsak a románoké, hanem a magyaroké is”. A parlamentben a sajtónak kijelentette: tiltakozásként kivonult az ülésteremből a “következetesen irredentista magatartású” Csoma Botond beszéde közben a frakcióval együtt.

George Simion sajnálatát fejezte ki, hogy az AUR volt az egyetlen párt, amelyik nem tűrte el az RMDSZ “arcátlanságá”. Sajnálatát fejezte ki amiatt is, hogy a kormánykoalíció “tolerálja” az RMDSZ-t.

A parlament ünnepi ülésén felszólaló Csoma Botond többek között arról beszélt, hogy a magyar közösség Romániában képzeli el a jövőjét, az RMDSZ pedig partner mindazoknak az elképzeléseknek a megvalósításában, amelyek etnikai hovatartozástól függetlenül javítják az állam polgárainak életszínvonalát.

A politikus kijelentette, hogy a francia-német megbékélés példáját követve a különböző közösségeknek joguk van a történelmi események saját szempontjuk szerinti értelmezéséhez, és ennek nem kellene felháborodást kiváltania a társadalom egy részében. “Az erdélyi románok politikai és vallási vezetői nagyon jól tudták, hogy Erdély nemcsak román, hanem magyar, szász és zsidó föld is, és ez tükröződött a gyulafehérvéri nyilatkozat szövegében" - jelentette ki a frakcióvezető.

Csoma Botond hangsúlyozta, hogy az RMDSZ megérti december elseje különleges jelentőségét a román nép kollektív tudatában, de emlékeztetett arra, hogy az erdélyi magyarok számára ez a dátum egy bizonytalanságokkal terhelt korszak kezdetét jelentette. “A 21. században a történelmi diadalnak át kell adnia helyét a befogadó szellemben történő együttműködésnek. Ennek érdekében azt javasoljuk, hogy ha új alkotmányunk lesz, akkor abban a nemzeti kisebbségeket államalkotó tényezőként kell meghatározni” - mondta a képviselő. 

Romașcanu; Erdély történelmileg a románok földje, ahol valóban éltek és élnek magyarok, szászok és zsidók

Lucian Romaşcanu (PSD) kulturális miniszter szerint Csoma Botond RMDSZ-es képviselő hétfői, a román nemzeti ünnep alkalmából a parlamentben elmondott beszéde elütött a többi, hazafias töltetű felszólalástól. Romaşcanu úgy véli, senki sem játszhat ki "egy olyan veszélyes kártyát, amely történelmileg bizonyítottan óriási romboló potenciállal bír".

“Ma, a román parlament ünnepélyes ülésén örömmel emlékeztünk meg arról a hatalmas történelmi vívmányról, amelynek eredményeképpen egyazon nemzetállam határain belül egyesültek újra azok a tartományok, ahol a románok évszázadokon át többségben voltak. A törvényhozók hazafias, de történelmi adatokkal is teli beszédei között sajnos oda nem illő volt az RMDSZ-es képviselő, Csoma Botond beszéde” - írta a szociáldemokrata politikus a Facebookra hétfőn este.

Romaşcanu kifejtette, “Erdély történelmileg a románok földje, ahol valóban éltek és élnek magyarok, szászok és zsidók. A gyulafehérvári nyilatkozatban tett ígéretet a román állam betartotta és betartja”. Hozzátette, Romániát a kisebbségekkel, köztük a magyar kisebbséggel való bánásmód jó gyakorlatainak példaképeként szokták emlegetni, a magyar közösségnek ugyanis képviselete van a parlamentben, csaknem minden kormányban képviseltette magát az 1989-es decemberi forradalom óta, és minden szinten biztosított számára az anyanyelvi oktatás. Mindezekért a románok és Románia tiszteletet érdemelnek - vélekedett Romaşcanu.

“Senkinek nem lehet oka és nem állhat érdekében kijátszani egy olyan veszélyes kártyát, amely történelmileg bizonyítottan óriási romboló potenciállal bír" - olvasható a miniszter bejegyzésében.