Ünnepelt a Zsil-völgyi magyarság

Ünnepelt a Zsil-völgyi magyarság
Június 22-25. között tizenötödik alkalommal szervezték meg a Zsil-völgyi Magyar Kulturális Napokat, amely a bányavidék szórványmagyarságának hagyományos ünnepe. Az RMDSZ által szervezett rendezvénysorozaton részt vettek a helyi magyar közösség mellett a magyarországi testvértelepülések küldöttségei és a székely-szórvány partnerségen keresztül háromszéki vendégek is – olvasható Winkler Gyula EP-képviselő sajtóirodájának mai közleményében.

"A Zsil-völgyi magyarság életében kiemelt időszak ez, a magyar kulturális napok tizenöt éve sűrítetten jeleníti meg, hogy ragaszkodunk magyar gyökereinkhez, ápoljuk hagyományainkat, átadjuk gyerekeinknek kulturális örökségünket. Ugyanakkor a román többség irányába is jelezzük, a Zsil-völgyét a magyar kultúra is alakította, közösségünk jelenléte gazdagítja ezt a vidéket. Ezeket a napokat a találkozás öröme szövi át, hiszen a mindennapokban ritkábban van lehetőség a találkozásra, éppen ezért is fontosak az ilyen közösségi ünnepek" – fogalmazott Winkler Gyula EP-képviselő, az RMDSZ Hunyad megyei elnöke, aki a Zsil-völgyi Magyar Kulturális Napok vasárnapi zárórendezvényén vett részt. Üdvözölte a jelenlevőket Benedekfi Dávid, helyi tanácsos és RMDSZ-elnök, Antal Amália, a Nőszervezet elnöke és Mesaros Iacob, Lupény alpolgármestere – áll a dokumentumban.

A beszámoló szerint csütörtökön Soltész Miklós a egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár jelenlétében nyitották meg a rendezvénysorozatot, a magyar kormány képviselője Békési Nimród  és Kuron Wilhelm Tükröződések című fotókiállításán köszöntötte a helyi magyar közösséget.

Pénteken harmadik alkalommal indultak a Zsil-völgyi magyarok Maderspach Viktor emléktúrára, a rendíthetetlen magyar katona, mérnök és legendás vadász emlékét ápolva, Lupényból indulva útba ejtették az iszkronyi tulipánfát, az aninószai Maderspach-emlékházat, valamint további petrilai, lónyai helyszíneket kerestek fel Bodó József nyugalmazott történelemtanár szakavatott vezetésével. Ugyancsak pénteken tartották a Jézus Szíve búcsút Lónyán.

A közlemény szerint szombaton délután szabadtéri közösségi eseményt tartottak Petrozsényban, ahol több mint négyszázan gyűltek össze találkozni és mulatni. Ugyancsak szombaton a Kecel testvérváros fiataljai zenés előadást mutattak be Lupényban. A Zsil-völgyi Magyar Kulturális Napok záróeseményét ma tartották Lupényban, ahol a Csernakeresztúri Hagyományőrző Csoport lépett fel, majd az INSECT koncertezett.