UNITER: visszavonták Alexandru Repan életműdíját, többen kiálltak Andrij Zsoldak mellett, Silviu Purcărete visszalépett

UNITER: visszavonták Alexandru Repan életműdíját, többen kiálltak Andrij Zsoldak mellett, Silviu Purcărete visszalépett
Miután nyilvánosságra került az információ, mely szerint Alexandru Repan színész – jogerős bírósági ítélet által bizonyítottan – együttműködött a Szekuritátéval, a Román Színházi Szövetség (UNITER) szenátusa újragondolta az életműdíj odaítélését – fogalmaznak a sajtóközleményben, amely hétfőn, március 20-án jelent meg az UNITER honlapján. A szövetség online felületein közben számos nyílt levelet is közzétettek a napokban: színházi szakemberek álltak ki Andrij Zsoldak mellett, Silviu Purcărete visszalépett jelölésétől és az UNITER-díjak idei jelölőzsűrije is reagált a vádakra.

„Az UNITER szenátusa nem vitatja Alexandru Repan kivételes művészi pályafutását – amelyért jóhiszeműen ítélték oda neki az életműdíjat –, de a Szekuritáté munkatársaként végzett tevékenysége összeegyeztethetetlen az UNITER alapszabálya által támogatott értékekkel: demokrácia, az emberi jogok tiszteletben tartása, céhes szolidaritás. Ezért az UNITER szenátusa úgy dönt, hogy visszavonja az Alexandru Repan számára odaítélt életműdíjat” – áll a közleményben.

Március 14-én hozta nyilvánosságra a szenátus díjazottainak listáját, valamint a 2022-es év kiemelkedő színházi teljesítményeit elismerő UNITER-díjak jelöltjeinek kilétét a Román Színházi Szövetség. Ezt követően jelent meg a campaniamea.declic.ro honlapon a Carmen Lidia Vidu rendező által kezdeményezett petíció, amelyben elsősorban Andrij Zsoldak rendezői díjra való jelölése ellen tiltakoztak színházi szakemberek (a petíciót mostanra közel 1500-an írták alá). Az ukrán rendező 2017-ben a Kolozsvári Állami Magyar Színház egyik színművészét verbálisan és fizikailag is bántalmazta az általa rendezett Rosmersholm című előadás bemutatójának szünetében. A folyamodvány szövegében azt is nehezményezték, hogy az UNITER életműdíjban részesíti Alexandru Repan színművészt, aki bizonyítottan együttműködött a Szekuritátéval – ennek következményeként vonták most vissza az elismerést.

Jelenet a Kolozsvári Állami Magyar Színház 2017. március 24-én bemutatott Rosmersholm című előadásából, amelyet Andrij Zsoldak rendezett. Fotó forrása: huntheater.ro

„Nem tapasztaltunk nemkívánatos helyzetet”

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, Andrij Zsoldakot a legjobb rendező díjára A tenger asszonya című előadásért jelölték, amelyet a krajovai Marin Sorescu Nemzeti Színházban állított színpadra. Az intézmény menedzsere, Alexandru Boureanu hétfőn levélben üzent a színházi szövetségnek, valamint Dragoș Buhagiar UNITER-elnöknek. Kiemelte: az ukrán rendezővel való együttműködés még a néhai George Banu kezdeményezésére jött létre, aki az előadás művészeti tanácsadója volt, továbbá jelen volt a próbákon is. Zsoldakot eredeti alkotóként és fontos rendezőként ajánlották, a szaksajtó visszhangja pedig dicséri A tenger asszonya című előadását, valamint az országban és külföldön általa színpadra állított többi produkciót is – írta a krajovai színház menedzsere.

„A munkakapcsolat és a művészi együttműködés Andrij Zsoldak és a krajovai Marin Sorescu Nemzeti Színház társulata között a legjobb körülmények között zajlott, nem tapasztaltunk semmilyen nemkívánatos helyzetet” – fogalmazott levelében Alexandru Boureanu, kiemelve: A tenger asszonya című előadás produkciós- és színészcsapata is megerősítette az intézmény vezetőségének a fentieket. „Színházunk mindig is vigyázott és figyelt a törvények tiszteletben tartására, valamint a színházi tevékenységben részt vevők etikus és erkölcsös magatartására” – zárta levelét a krajovai színház menedzsere, kiemelve: nyitottak a konstruktív párbeszédre a román színházi szakma képviselőivel a visszaélések, a bántalmazások és az esélyegyenlőség témájában.

Woke és cancel culture?

Tompa Gábornak, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatójának és az Európai Színházi Unió elnökének üzenetét is közzétette az UNITER. Szerinte „elfogadhatatlan, hogy a színházi szövetség aktivista-ideológiai csoport által írt petíció miatt vegye fontolóra” Andrij Zsoldak rendezői díjra való jelölésének visszavonását, „a román média hazug, eltúlzott, torzított és felfújt narratívájára alapozva”, amely a Kolozsvári Állami Magyar Színházban pontosan hat éve bemutatott Rosmersholm című előadással kapcsolatban elterjedt.

„Meggyőződésem, hogy ez a fajta neobolsevik aktivizmus, amelyet a »woke« és a »cancel culture« ideológiák befolyásolnak, különösen káros és veszélyezteti az értékes művészeti alkotásokat. A Kolozsvári Állami Magyar Színház főigazgatójaként és különösen az Európai Színházi Unió elnökeként tiltakozom az ilyen megközelítések ellen, amelyek szélsőséges ideológiákat kevernek az esztétikai értékítéletbe. Ugyanakkor felhívom a figyelmet arra, hogy egy kiváló ukrán filmrendező folyamatos üldözése az ismételt ideológiai nyomásgyakorlás révén rendkívül negatív üzenetet közvetít, és káros következményekkel járhat a mai tragikus politikai eseményekkel összefüggésben” – fogalmaz üzenetében Tompa Gábor.

Andrij Zsoldak és Tompa Gábor a Rosmersholm 2017-es bemutatója után a Kolozsvári Állami Magyar Színház emeleti előcsarnokában tartott fogadáson. Fotó: Biró István

2017-ben a Kolozsvári Állami Magyar Színházban Henrik Ibsen Rosmersholm című darabját állította színpadra Andrij Zsoldak, a bemutató szünetében pedig először verbálisan bántalmazta Imre Évát, majd meg is rángatta a színésznőt. Bár az áldozat egyik kollégája értesítette a rendőrséget, az ügyben végül senki nem tett feljelentést. A bemutató után néhány nappal Tompa Gábor színházigazgató a Krónikának azt nyilatkozta: szerinte az eset nem volt annyira súlyos, hogy bántalmazásról lehessen beszélni. „Valószínűleg összeszólalkoztak és maximum megrázta a színésznőt” – fogalmazott akkor a színházigazgató.

Silviu Purcărete visszalépett

Szintén nyílt levelet intézett az UNITER-hez Silviu Purcărete, akit a legjobb rendező kategóriában jelöltek díjra a jászvásári Vasile Alecsandi Nemzeti Színházban színpadra állított Antonin Artaud. Familia Cenci című előadásért. A 72 éves rendező ironikus levelében azt kérte a szövetségtől, vonják vissza jelölését, miután az „ellentétes néhány fiatal kollégájának elvárásaival”, és „felháborodást váltott ki”. Mindezzel a rendező arra utalhatott, hogy a korábban említett petíció kezdeményezői a fiatal művészgeneráció tagjait is hiányolták az idei jelöltek közül.

Silviu Purcărete üzenetében megköszönte a zsűritagok elismerését, ugyanakkor arra kérte őket, vegyék figyelembe visszalépését attól a versenytől, amelyet nem akart, és amely annyi keserűséget okoz. „Köztudott, hogy nehéz időkben, amikor a táplálékforrások szűkösek, az öreg emlősöket eltávolítják és feláldozzák, hogy megmentsék a fiatalokat – és valóban nehéz időket élünk. A megbékélés és a harmónia érdekében azt javaslom, az én jelölésem helyett a zsűri – vagy akár maga a szenátus – jelölje a román filmipar egyik fiatalját” – fogalmazott a rendező.

Egyetlen szempont: a művészi alkotófolyamat értéke

Kedden, március 21-én az UNITER-díjak idei jelölőzsűrijének tagjai – Maria Miu díszlettervező, Iris Spiridon rendező, Carmen Stanciu teatrológus, valamint Doru Mareș és Victor Scoradeț színházkritikusok – pontosításokat tettek közzé Andrij Zsoldak jelölésével kapcsolatban. Mivel a Román Színházi Szövetség olyan szakmai, apolitikus, nonprofit és nem kormányzati szervezet, amelyet színházi alkotók szabad szövetsége hozott létre, az UNITER idei zsűrije egyetlen kritériumot vett figyelembe a kategóriák esélyeseinek kiválasztásakor: a művészi alkotófolyamat értékét – áll a zsűritagok közleményében.

Kiemelik, az Andrij Zsoldak által rendezett A tenger asszonya című előadás értékét a legjobb női főszereplő és a legjobb díszlet kategóriában való jelölés is alátámasztja. Mint írják, a jelöltlista közzétételéig a krajovai színházban zajló próbafolyamattal kapcsolatban semmilyen incidens nem jutott tudomásukra, és egyébként is, ha vannak olyan okok, amelyek miatt Andrij Zsoldak összeférhetetlen lenne az UNITER-díjjal, akkor azokat kizárólag az érintett színháznak van joga felhozni. „A zsűri tehát nem jogosult egyik vagy másik művész temperamentumos túlkapásait megítélni, csupán a szakmai teljesítményét értékelheti” – zárják közleményüket a zsűritagok.