Ultimátum Romániának a börtönök túlzsúfoltságának enyhítésére (FRISSÍTVE)

Ultimátum Romániának a börtönök túlzsúfoltságának enyhítésére (FRISSÍTVE)
Ultimátumot adott az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) Romániának kedden: úgy rendelkezett, hogy Bukarest fél éven belül dolgozzon ki ütemtervet a börtönök túlzsúfoltságának enyhítésére, a büntetés végrehajtó intézményekben uralkodó körülmények ugyanis sértik az Emberi Jogok Európai Egyezménynek az kínzás és megalázó büntetés tilalmáról szóló cikkelyét.

A romániai fogva tartási körülmények nem felelnek meg az Emberi Jogok Európai Egyezményében előírtaknak, a büntetés-végrehajtási intézetekben tapasztalható "rendszerszintű rendellenességek" elhárítására átfogó állami intézkedésekre van szükség - mondta ki a Rézmíves és mások kontra román állam ügyében kedden hozott ítéletében az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB). Megállapította: Románia megszegte az Emberi Jogok Európai Egyezménye 3. cikkelyét, amely tiltja az embertelen, megalázó bánásmódot – tájékoztat az Agerpres.

Négy román állampolgár, Rézmíves Daniel Árpád, Marius Mavroian, Laviniu Moşmonea és Gazsi József panaszolta be a román államot az EJEB-nél a büntetés-végrehajtási intézetekben uralkodó állapotok miatt. Többek között a cellák túlzsúfoltsága, a gyenge higiéniai körülmények, a rossz minőségű élelmiszerek miatt emeltek panaszt, felrótták, hogy sokszor patkányok és csótányok voltak a cellákban - derül ki az EJEB közleményéből.

Az EJEB döntése értelmében Rézmívesnek és Gazsinak fejenként 3.000 eurós, Mavroiannak és Moşmoneának pedig fejenként 5.000 eurós kártérítést kell fizetnie a román államnak.  Rézmívest, Moşmoneát és Gazsit a temesvári, pelendavai, illetve nagybányai börtönben tartják fogva, Mavroian pedig a focşani-i börtönbe volt bezárva, őt 2015. január 13-án szabadon engedték.

Az EJEB szerint a nem megfelelő fogva tartási körülmények miatt olyan mértékű szenvedést okoztak a panaszosoknak, amely még a szigorú börtönkörülményekkel sem összeegyeztethető, ilyenformán sérti az Emberi Jogok Európai Egyezményének 3. cikkelyében lefektetett, az embertelen és megalázó bánásmód tilalmát.

Az Emberi Jogok Európai Bíróság úgy ítéli meg, hogy a panaszosok által felrótt jogsértések rendszerszintűek Romániában. Felszólítják a román államot, hogy foganatosítson intézkedéseket a túlzsúfoltság csökkentése és a fogva tartási körülmények javítása érdekében. Felkérték a kormányt, hogy hat hónapon belül álljon elő a tervezett intézkedések "pontos ütemtervével." 

140 millió euró egy 8000 férőhelyes börtönCristina Tarcea, a Legfelső Semmítő- és Itélőszék elnöke kételyeit fogalmazta meg azzal kapcsolatban, hogy rövid időn belül végleges megoldást találnak börtön-ügyben. Véleménye szerint hat hónap alatt ki lehet ugyan dolgozni egy tervet a helyzet orvoslására, de semmiképpen nem lehet rendezni egy húsz éve húzódó problémát. Az APADOR-CH jogvédő szervezet ügyvezető igazgatója, Nicoleta Andreescu szerint is könnyebb kidolgozni módszereket, sokkal nehezebb viszont ezeket gyakorlatba ültetni.

 

Egy ezer férőhelyes börtön 140 millió euróba kerülne, Romániában 8 ilyen intézményre lenne szükség ahhoz, hogy a helyzetet valamelyest rendezni lehessen – jelentette ki Marius Vulpe. A büntetésvégrehajtó intézetek országos igazgatóságának (ANP) vezetője a szenátusban kedden tartott vita alkalmával elmondta: az elmúlt 27 évben 3 új börtön épült Rahován, Aradon és Giurgiuban, ezeket mind a mai napig nem fejezték be teljesen. Az ANP és az igazságügyi minisztérium már korábban kidolgozott egy intézkedéscsomagot a romániai börtönök túlzsúfoltságának enyhítésére 2023-as határidővel, amit a korábbi kormány jóváhagyott, és amelyet a jelenlegi kormány is felülvizsgált. Ez új börtönök létrehozásáról rendelkezik, ami azonban hosszú távon jelentene megoldást. Jelenleg két ilyen intézmény felépítése vár a kormány jóváhagyására, magyarázta.

Vulpe egy korábbi nyilatkozatában azt mondta: 33 ezer fekvőhely létezik a romániai börtönökben raboskodó 27 500 rab számára, de ahhoz hogy mindegyiküknek jusson legalább négy négyzetméternyi hely (ahogyan azt az európai szabványok előírják), a fogvatartottak száma nem haladhatná meg a 19 500-at.

Az ANP vezetője szerint már több mint ötszáz panaszosnak ítélt meg az EJEB kártérítést, amiért embertelen körülmények között kellett raboskodnia Romániában.

Sorin Grindeanu miniszterelnök üdvözölte az EJEB keddi döntését, amely "egyelőre nem kötelezi Romániát nagy összegek kifizetésére". A kormányfő szerint az igazságügyi minisztérium már megkezdte annak az átfogó intézkedéscsomagnak a kidolgozását, amellyel Románia enyhíteni akar a börtönök zsúfoltságán.

Mint mondta: tárgyalt Tudorel Toader igazságügyi miniszterrel, s meggyőződése, hogy a tárcavezető a „megfelelő ütemben” elő tud rukkolni az intézkedéscsomaggal, amit Romániának hat hónap alatt kell kidolgoznia a strasbourgi döntés nyomán.

“Nem csak az EJEB felszólításának akarunk eleget tenni, hanem meg akarjuk mutatni, hogy komolyan gondoljuk a börtönökben uralkodó körülmények javítását. Meg kell mutatnunk, hogy hat hónap alatt tudunk megoldást találni olyan dolgokra, amelyeket az elmúlt huszonhat évben kellett volna megtenni”, fogalmazott Grindeanu.