Gólya, gólya, gilice, mitől véres a lábad?
Svájci óra pontosságával érkezünk a magyarfenesi (Vlaha) gólyafészekhez a reggel 9 órára meghirdetett gyűrűzésre, s bár tavaly az áramszolgáltató képviselőire néhány percet várni kellett, hisz akkkor az áramot is kikapcsolták az utcában, ezúttal már emelkedik is a magasba a daru Szabó D. Zoltán ornitológussal, aki aztán a népszerű, webkamrával megfigyelt – a clujbird.ro oldalon március óta élőben követhető – fészek egyik lakójával a hóna alatt ereszkedik alá. Lent a „tömeg” – néhány felnőtt s tucatnyi gyermek – már izgatottan várja a kis, nagyjából 7-8 hetes gólyafiókát, aki – hisz ebben a korban nem tehet mást – türelemmel viseli a sok simogatást s végül a gyűrűzést, amelynek fortélyairól az ornitológus elmondja: a jobb lábra kerül az ún. „színes”, valójában fekete-fehér gyűrű az akár kukkerrel is leolvasható számokkal, míg a másik lábra egy „szakmaibb” fémgyűrűt csatol.
– Ugye visszafogadja a gólyamama? – aggodalmaskodik az egyik kislány, amikor a daru már emelkedik is vissza, amit a két gólyaszülő, Leske és Miska két ház távolságból, egy tetőről követ figyelemmel.
Jaj, nehogy bántsák a gólyafészket!
Magyarfenesről Rákos (Vălişoara) felé indulunk. A falu központjában a főútról alig kell letérni, máris ott a gólyafészek, pont a patak partja melletti oszlopon.
– Jaj, nehogy bántsák a gólyafészket! – szalad ki a szomszédos házból egy fiú, amikor az Electrica daruja emelkedni kezd, mintegy tanusítva: a megyénkben nem túl gyakori madarat nagyon szeretik e tájakon.
Hamar megnyugtatjuk, közben az egyik, fészekről elreppenő gólyaszülő a szomszédos ház tetejéről nézi, időnként körözve, mi is történik. Itt is négyen vannak a fészekben, akárcsak Magyarfenesen, de itt jóval kisebbek a gólyák – az egyik fiókára nem is lehet még feltenni a színes gyűrűt, túl rövid még a lába.
– Hányan vannak? – érdeklődik a pallón az egyik falubeli tánti, aztán a válasz hallatán csodálkozik: ők eddig csak két kicsi fejet láttak.
Oláhlétán mi érkezünk először a fészekhez, ott egy magánterületre kell beállnia az emelőskocsinak – miután elbontjuk a kis vízimalom házilag barkácsolt csőrendszerét, hogy ne törjük szét. Most tapasztalom meg előszőr – a magasba emelkedve –, hogy a kisgólyák mennyire gyámoltalanok, és tényleg nem áll fenn a veszélye annak, hogy ijedtségükben kiugorjanak a fészekből.
Aztán Oláhlétától Szelicséig – az egyetlen település a környéken, ahol két gólyafészek van – Szabó D. Zoltán autójába ülök be, így van időm faggatni őt.
– A fenesi gólyák furcsamód nagyon korán érkeztek, és nagyon hamar le is rakták a tojásokat. Eredetileg hat tojás volt, de a legelső egy fészekharc során kiesett. Végül négy kelt ki; valószínűleg az történt, hogy későn fogtak neki a kotlásnak, és az első tojás „megzápult”. Szinte teljesen biztosak vagyunk abban, hogy a fészekben ugyanazok a madarak költöttek, mint tavaly, hiszen tavaly sok fotó készült róluk, és a fejmintázat alapján lehet egyedi azonosítást is végezni, hisz a madarak tollazatában is vannak egyedi jelek... Furcsamód először a tojó jött meg az idén, pedig a hímek szoktak az elsők lenni – meséli mindazt, amit a clujbird.ro oldal követői az elmúlt hetekben élőben láthattak. Majd kérdésemre hozzáteszi: tavaly száraz év volt, száraz években pedig mindig kevesebb fióka van – idén 3-4, míg tavaly csak 2-3 egyed volt egy-egy fészekben.
Afrikában maradt a jeladó
Persze, az ideális nem a gyűrűzés, hanem egy digitális adóvevő lenne – fűzi hozzá a néhány kilométeres út során.
– Ez olyan 1500 euró, plusz az előfizetés. Hiszen a nyomkövetőben sim-kártya van, s ha a gólya elmegy Afrikába, akkor biza roaming-díjat kell fizetni, ami nem éppen olcsó. Volt nekünk ilyen madarunk, egy fekete meg egy fehér gólya. Tanzániáig ment az egyik, vissza is jött; a visszaúton, Törökországban vesztettük a nyomát a fehér gólyának, a fekete pedig Etiópiában tűnt el. Elpusztult, lelőtték, vagy elromlott az adója... Volt egy nagyon jó sztorink egyébként egy békászó sassal, ő „lerágta”, eltépte a zsinórt, az adóvevő meg leesett Dél-Afrikában, a Kruger nemzeti parkban. De úgy esett le, hogy a fény felé volt, folyamatosan tudta tölteni magát s adta a jelt, így megkértem egy dél-afrikai madarászkollégát, menjen el, nézze meg, mi van. Ő pedig puskával, vadőrrel, orrszarvúak s oroszlánok között megtalálta a jeladót, s hazaküldte...
Közben megérkezünk Szelicsére, látom is a kanyarban a gólyafészket.
– Igen, de itt nincs fióka – lép a gázra a „sofőröm”. – Gyakran járok erre, vagy még kotlik a pár, vagy nagyon kicsik a fiókák – mondja. – Most már a jövő az lesz, hogy egy kis drónt fölreptetünk, s megnézzük... – folytatja, majd nemsokára „ijedelmemre” egy hajtűkanyarban, folyamatos vonalon áll meg konvojunk. A fiókák itt már lentről is láthatóan jó nagyok; az egyik szülő éppen kajával érkezik, aminek hatására a néhány perc múlva felemelkedő daru személyzetének az ifjak bemutatják, hogy már tisztában vannak a higiéniai szabályokkal: egyikük a fészek szélére farolva küldi a fehér színű (akár másfél méteres) folyadéksugárt a gyűrűzni készülőkre, szinte telibe találva őket.
Közben azon gondolkozom, vajon miért Törökországban tűnt el az a bizonyos gólya, és eszembe jut a gyerekmondóka: „Gólya, gólya, gilice, mitől véres a lábad?/ Török gyerek elvágta,/ magyar gyerek gyógyítja,/ síppal, dobbal, nádi hegedűvel.” Vajon hányan tudják még manapság, hogy a gilice a gólya népi elnevezése, s hogy a „véres” láb igazából csak a gólya piros lába? S hogy honnan a török gyerek? Ez állítólag a 150 éves török uralomra utal, így a török a rossz szimbóluma, míg a síppal, dobbal, nádihegedűvel – a nádból vagy kukoricaszárból készült játékhegedűvel – gyógyító magyar gyermek a sámángyógyítás ősrégi emlékét idézi...
Kisnyuszi ebédre?!
Elmélkedésemből Szabó D. Zoltán kislánya ébreszt fel, aki egy madarat mutat a domboldalon.
– Talán egerészölyv – mondja félszemmel odapillantva édesapja, én pedig rögtön lecsapom a kérdést: a kisgólyáknak van-e valamilyen természetes ellenségük?
– Én nem tudok róla... – jön a válasz, majd a „kontra” a hátsó ülésről: a kisnyúlnak viszont van olyan madárellensége, amit nem gondolnánk. A gólya...
– Ja, hát az igen. A gólya a kiscsirkéket is összeszedi – bólogat Szabó D. Zoltán, én pedig nyugtázom: ismét megtudtam valamit, amiről eddig fogalmam sem volt. Mint ahogy arról sem, hogy a Román Madártani Egyesület készített egy nagyon jó telefonos alkalmazást, a neve: uitebarza (né, a gólya – szerk. megj.), amivel lehet regisztrálni a gólyafészkeket, meg lehet mondani, hány fióka van bennük, s lehet feltölteni fényképeket is.
– Két éve kezdtük el a gólyagyűrűzést Kolozs megyében, gyakorlatilag jövőre láthajuk viszont az első gyűrűzött fiókákat, hiszen az első éveket Afrikában töltik. Nagyon remélem, hogy Kolozsvár környékén van annyi távcsöves, fotós ember – most már egy átlagos digitális fényképezőgépnek is van akkor nagyítása, hogy olvashatóan le lehet fotózni ezeket a színes gyűrűket –, hogy tudomást szerezzünk róluk. Én például fotóztam tavaly egy vonuló gólyacsapatot, amelyen magyarországi gyűrű volt, de itt a környéken már fordultak elő lengyel, cseh meg szlovák gyűrűs madarak is, úgyhogy érdemes figyelni őket... A jövőben valószínűleg intenzívebben fogunk kampányolni, hogy figyeljenek az emberek a gólyákra. Gyakorlatilag a gólyák lábát kell nézni, és ha látjuk rajtuk ezeket a színes gyűrűket, akkor lehet jelezni...
