Újragondolná műemlék-felújítási elképzelését az önkormányzat

Megelőlegeznék a munkálatok költségének felét az eddigi 20% helyett

Újragondolná műemlék-felújítási elképzelését az önkormányzat
A Kolozsvári Polgármesteri Hivatal illetékesei január 19-ig várják a városlakók javaslatait a többéves műemlék-felújítási terv frissítésére vonatkozóan. Az RMDSZ-es alpolgármester sajtóosztályától kapott közlemény szerint a legfontosabb módosítás az, hogy az önkormányzat a munkálatok költségének legtöbb 50%-át előlegezné meg, szemben az eddigi 20 százalékkal. Az indoklásban az szerepel: a polgármesteri hivatal fel szeretné gyorsítani a szerinte lassú ütemben zajló belvárosi műemlék épületek felújítását. Guttmann Szabolcs építész szerint a költségek 50 százalékos megelőlegezése jó gondolat, de egy-egy felújítás nagyon magas költségei miatt kérdésessé válik, hogy a lakástulajdonosoknak lesz-e lehetőségük a visszafizetésre. Nistor Dániel RMDSZ-es városi tanácsos, építész a munkálatok minőségét tartja fontos tényezőnek a műemlék épületek felújítása kapcsán.

 

Január 19-ig bárki hozzászólhat a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal által meghirdetett, a műemlék épületek többéves felújítására vonatkozó közvitához. Oláh Emese RMDSZ-es alpolgármester sajtóosztálya által szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményben kifejtik: „Az önkormányzat elégedetlen a városközpontban zajló épületrehabilitáció ütemével, ezért a program módosítása révén lehetősége nyílik arra, hogy költségvetéséből az eddiginél nagyobb mértékben járuljon hozzá a felújítási költségek fedezéséhez. A visszatérítendő finanszírozásra a 2016/166-os törvény biztosít lehetőséget. Az önkormányzat a felújítási munkálatok felgyorsítása érdekében az összköltség legtöbb 50%-át előlegezné meg. A tulajdonosoknak kérniük kell a támogatást, amelyet utólag kell visszafizetniük az önkormányzatnak”.
– Nézzük a jó oldalát a dolgoknak, hogy a város kész még több pénzt áldozni a belvárosi műemlékek felújítására. Viszont kevésbé hiszem, hogy létezik olyan felmérés, amely az ott lakók szociális és gazdasági helyzetét mérte volna fel. Ha létezne, akkor tudnánk, hogy kik azok, akik tényleg képesek lesznek visszafizetni a megelőlegezett 50 százalékot. A belvárosi műemlék épületek felújítása továbbra sem lesz zökkenőmentes – nyilatkozta lapunknak Guttmann Szabolcs építész.
Nistor Dániel RMDSZ-es városi tanácsos is jónak tartotta azt, hogy a megelőlegezendő százalékot 20-ról 50-re emelték. Ugyanakkor kétségei vannak afelől, hogy a tavalytól zajló látványos homlokzatfelújítási munkálatok minősége megfelelő-e.
Mikor és mit újítanak fel?

A közlemény szerint a műemlék-épületek felújítása három szakaszban zajlik. „Az első szakasz 2013-tól 2019-ig tart, és azon leromlott állagú műemlék épületek felújítását irányozza elő, amelyet a Ferenc József/Horea út, az Unió/Memorandumului utca, a Főtér, a Rózsa/Samuil Micu utca, a Szentegyház/Iuliu Maniu utca, a Kötő/Ion Raţiu utca, a Wesselényi/Regele Ferdinand utca, a Bocskai/ Avram Iancu tér, és a Deák Ferenc/Eroilor utca által közrezárt területen állnak. A 2020 és 2022 közötti második szakaszban folytatódnak a munkálatok, de a városközpontot övező utcákban elhelyezkedő épületek felújítása is elkezdődik. Az önkormányzat a következő utcákban jelöli meg a felújítandó épületeket: a Postakert/Cuza Vodă utca, a Széchenyi/Mihai Viteazu tér, a Malom/George Bariţiu utca, a Bartha Miklós/Emil Isac utca, a Majális/Republicii utcának, a Szent György/Béke/Lucian Blaga tér és a Petőfi Sándor/Avram Iancu utca közötti szakaszában, a Petőfi Sándor utcának a Majális utca és Egyetem/Universităţii utca közötti szakaszában, az Egyetem utcának a Petőfi Sándor utca és Farkas/M. Kogălniceanu utca közötti szakaszában, a Mátyás király/Matei Corvin utcában, a Klastrom/Vasile Goldiş utcában, a Karolina/Muzeului téren, az I. L. Caragiale park környékén, a Kossuth Lajos/21 Decembrie 1989 utcában, a Hunyadi/Ştefan cel Mare téren, a Farkas utcában, a Jókai/Napoca utcában, a Szent György/Béke/Lucian Blaga téren, az Arany János/Petru Maior utcában, a Fogoly/Potaissa utcában, a Vár/Fortăreţei, és a Virág/I. M. Klein utcában. A 2023 és 2024 közötti időszakra tervezett harmadik szakasz során azoknak a leromlott állagú épületeknek a felújítását rendeli el az önkormányzat, amelyek az első két időszakban kimaradtak.

Mi történt 2013-ban?

A több éves műemlék-felújítási programra vonatkozó határozatot már 2013-ban elfogadta Kolozsvár tanácsa. A 2013. július 11-i tanácsülésen 61. számmal elfogadott határozat szerint a felújítás (szintén) három szakaszban történik: az első szakaszt 2013–2014-re, a másodikat 2015–2016-ra, a harmadik szakaszt pedig 2017–2018-ra ütemezték. Ha tüzetesebben elolvassuk a 2013-as határozatot, könnyen rájöhetünk, hogy az abban megszabott felújítási program kísértetiesen hasonlít a mostani tervezethez, főleg ami az utcákat illeti. A 2013-as határozatban ugyanis az első, azaz 2013–2014 közötti időszakban újították volna fel a Mátyás király/Matei Corvin, a Klastrom/Vasile Goldiş, a Karolina/Muzeului tér, a Wesselényi/Regele Ferdinand, Ferenc József/Horea, Állomás teret és az I. L. Caragiale utcát, az Unió/Memorandumului, a Kossuth Lajos/21 Decembrie 1989 utcát, a Farkas/Kogãlniceanu, az Egyetem/Universitãţii stb. utcákat. A második (2015–2016 közötti) szakaszban zajlott volna a Cuza Vodã/Postakert, a Széchenyi/M. Viteazul tér, a Malom/G. Bariţiu, a Bartha Miklós/Emil Isac, a Majális utcának a Szent György/Béke/L. Blaga tér és a Petőfi/A. Iancu uca közti szakaszának, a Petőfi/A. Iancu utcánaak a Majális/Republicii utcától egészen az Egyetem/Universitãţii utcával való kereszteződésig tartó szakaszában található épületek felújítása, a harmadik (2017–2018-ra tervezett) időszakban pedig a művelődési és vallásügyi minisztérium által közzétett műemlékek jegyzéke által behatárolt nagyobb városrészben zajlanának a felújítási munkálatok. Számokban kifejezve: 2013–2014-ben 101, 2015–2016 között 399, míg 2017–2018-ban 456 épület felújítása volt előirányozva.

Mit kifogásolt a sajtó?

A kolozsvári magyar és román nyelvű sajtó az elmúlt években többször rámutatott arra, hogy a belvárosi műemlék épületek felújítása nagyon nehézkes. Például 2015 nyarán arról cikkeztek a lapok, hogy 2013–2015 között alig tíz épületet újítottak fel. A városháza által kidolgozott műemlékfelújítási terv vélhetőleg azért volt sikertelen, mert a belvárosi műemlék épületekben lakó kisjövedelmű személyek nem tudták vállalni a tetemes felújítási költségeket. A helyzetet bonyolította, hogy 2014-ben és 2015-ben több belvárosi ingatlanról díszítések, faldarabok váltak le, veszélyeztetve a lakosok életét. 2016 januárjának elején az önkormányzat sorra verette le (egyes) szakemberek (?) által omlásveszélynek kitett épületekről a díszeket, mire az akkori művelődésügyi miniszter felkérte a városvezetést, hogy azonnal állítsák le a rombolást. – Kolozsvár belvárosában nemcsak B kategóriás, azaz a megyei műemlékvédő bizottság hatáskörébe tartozó műemlékek állnak, hanem A kategóriások is. Ezeknél bármilyen munkálatot csakis a művelődésügyi minisztérium hozzájárulásával lehet végezni. Eddig egyetlen ilyen engedélyt sem kértek tőlünk, ezért felszólítottam a városvezetést, álljon le a rombolással. Ugyanis az önkormányzat mérnöki végzettséggel rendelkező alkalmazottja, aki felügyeli ezeket a beavatkozásokat, nem rendelkezik sem a művelődésügyi minisztérium, sem a megyei művelődésügyi igazgatóság által kibocsátott oklevéllel – nyilatkozta 2016 januárjában Vlad Alexandrescu művelődésügyi miniszter.