Újdonságokkal is készülnek a Jazz in the Park szervezői

Újdonságokkal is készülnek a Jazz in the Park szervezői
Izgalmas tapasztalatokat ígér közönségének idén is a Jazz in the Park elnevezésű dzsesszfesztivál, amely június 26-a és július 2-a között zajlik Kolozsváron, a Sétatéren és a város más helyszínein. A szervezők számos tevékenységgel és koncerttel várják az érdeklődőket, hogy olyan nyárban legyen részük, amelyet egyhamar nem felejtenek el. Három fontos ponton növekedik az immár ötödik alkalommal zajló rendezvénysorozat: zene tekintetében, nagyságában és a közösség megszólítása, bevonása terén.

Több újdonsággal is készülnek a szervezők, így belépős koncertekkel – ahol neves zenészek lépnek fel, mások mellett a Kolozsvári Magyar Operában is –, beillesztik a programba a dzsessz az utcán koncepciót, a művészet pedig különböző megnyilvánulások révén „lép ki” az utcára, és tematikus mulatságokat is tartanak. Ezúttal is lesznek ingyenes koncertek a Sétatéren és a Szamos partján, ezek továbbra is fontos helyszínei maradnak a fesztiválnak. 

– Azáltal, hogy bizonyos helyszíneken belépőket kell majd vásárolni, lehetővé teszi, hogy kiemelkedő dzsesszzenészeket lássunk vendégül, egyúttal megköszönhetjük a rajongóink hűségét is. Ami pedig a dzsessz az utcán elgondolás gyakorlatba ültetését illeti, ez a hétből hat napon át érvényesül, több mint ötven művész lakja majd be a történelmi belvárost. A Sétatér a fesztivál lelke marad, míg a Szamos-parton bonyolítjuk le a versenyeket– nyilatkozta Alin Vaida, a Jazz in the Park igazgatója.

Megígérte, hogy a rendezvény keretében hétvégén nagyon mozgalmas lesz a Sétatér, jobban fog kinézni, mint valaha. Az igazgató, mint megjegyezte, szinte nem is hiszi el, hogy már az ötödik alkalomnál tartanak, ugyanakkor örömmel nyugtázta, hogy a fesztiválnak sikerült ilyen rövid idő alatt a város és a dzsessz fontos bástyájává válnia. – Kötelességünk folytatni, hogy még inkább kitoljuk a határokat és megpróbáljuk még jobban csinálni, amit elkezdtünk. Jelen leszünk a város különböző részein, hangsúlyt fektetünk a zenei fejlődésre, és természetesen bemutatkozási lehetőséget kínálunk sokak számára. Nem utolsósorban pedig törekszünk arra, hogy a fesztivál erejét felhasználva megcélozzuk a közösséget, hogy hagyjunk valamit magunk után – mondta Alin Vaida.

Mint kiderült, a Jazz in the Park pénzalapból idén is támogatják a tehetséges fiatalokat, hamarosan a jegyekből begyűlt pénz sorsáról is tájékoztatják a nagyközönséget.