Újabb nyugdíjátszámolás következik

Újabb nyugdíjátszámolás következik
Raluca Turcan munkaügyi miniszter bejelentette, hogy újra akarnak számolni 5 millió nyugdíjat, emellett egy felmérést is végeznek, amely hozzásegít egy új, fenntartható nyugdíjtörvény elfogadásához. A miniszter a közszféra bérezése terén is fontos változásokat jelentett be.

Új miniszter, új kormány, új feladatok. Így lehetne összegezni Raluca Turcan bejelentését, aki mandátuma elején újabb nyugdíj- és bérreformot akar elindítani, csakhogy hasonló kezdeményezésbe már sok miniszter bicskája beletörött. A hazai politikában sose lehet tudni, hogy mennyire kell komolyan venni egy-egy miniszteri bejelentést, ugyanis előfordulhat, hogy a hangoztatott tervekből semmi nem valósul meg. Turcan most új miniszterként már mandátuma elején el akarja indítani a legfontosabb reformokat, és a nyugdíjtörvény igazságtalanságai, aránytalanságai a választási kampányban is kiemelt téma volt, így érthető, hogy munkaügyi miniszterként pont ennek a kérdésnek veselkedett neki. Turcan tegnap bejelentette a következő másfél évben újra akarják számolni a nyugdíjakat, ami azt jelenti, hogy a több mint 5 millió nyugdíjazási aktacsomót ismét átvizsgálják, a tervek szerint az adatokat bevezetik egy elektronikus rendszerbe. Turcan szerint ezzel azt akarják kiszűrni, hogy a hasonló feltételek mellett nyugdíjazott személyek járandóságai között megszűnjenek az aránytalanul nagy különbségek. Emlékeztetett, hogy legutóbb 2005 és 2010 között volt egy ilyen általános újraszámolás, akkor mintegy egymillió aktacsomót vizsgáltak át.

Ezzel párhuzamosan a szaktárca egy új nyugdíjtörvényen is elkezd dolgozni, amely a hozzájárulás és a méltányosság elvén alapul, magyarázta a tárcavezető. A szándék egyértelmű: felül akarják vizsgálni a PSD által 2019-ben elfogadott 127-es nyugdíjtörvényt, amely Turcan szerint fenntarthatatlan egy olyan kaliberű gazdasággal rendelkező ország számára, mint Románia. Egyelőre csak annyit árult el, hogy az új képlet, amelynek alapján kiszámolják majd a nyugdíjakat ebben az új törvényben fog szerepelni, de konkrét részleteket nem árult el.

A miniszter a közszféra béreinek kiszámolását is megváltoztatná, így korlátozná a közalkalmazottak által kapott pótlékok számát, illetve egyes pótlékokat fix összegben állapítanának meg, és nem lennének többet bérarányosak, mint most. Turcan szerint nem lehet minden pótlék esetében így eljárni, de vannak olyanok, amelyeknél a fix összegben való rögzítés és az egységesítés megoldható. Mint mondta, a tervek szerint a kormány a parlamentbe küldi az erről szóló tervezetet és a törvényhozói testület fog majd dönteni.