Újabb lépés a hulladék-gazdálkodás terén
Vissza

Újabb lépés a hulladék-gazdálkodás terén

A Kolozs Megyei Tanács székhelyén tegnap ülésezett az Eco-Metropolitan Cluj Közösségi Fejlesztési Egyesület (ADI), amelyet a Kolozs megyei települések együttes hulladékgazdálkodásának megszervezéséért és lebonyolításáért hoztak létre.

– Szeretnénk július elejéig véglegesíteni a hulladékgyűjtési és – szállítási szolgáltatás odaítélésének dokumentációját, és kiírni a versenytárgyalást. A Kolozs Megyei Tanács illetékesei ezzel párhuzamosan készítik elő a második versenytárgyalást az Integrált Hulladékgazdálkodási Rendszer jövőbeli működtetésének biztosítására – nyilatkozta Marius Mînzat ADI-elnök.

Az ülésen részt vettek a Kolozs megyéhez tartozó 81 közigazgatási egység polgármesterei, illetve képviselői. Az önkormányzati vezetők megbeszélték, hogy milyen törvényes keret alapján kössék meg az érintett cégekkel a koncesszionálási szerződést és hogyan bonyolítsák le a hulladékszállító cégek a hulladékok begyűjtését. Ide tartoztak olyan tényezők is, miszerint milyen típusú hulladékot gyűjtsenek, milyen időközönként, milyen díjszabással. Az ülésen elhangzott: a létező sajátosságok miatt különbséget kell tenni a városi és a vidéki szelektív hulladékgyűjtés között oly módon, hogy a hulladékgyűjtés hatékonyan történjen és a cég számára kifizetődő legyen. Ezért a vidéki önkormányzatoknak három hét áll a rendelkezésükre, hogy közöljék az ADI-egyesülettel azokat a javaslatokat, amelyeket be kell majd iktatni a célszerűségi tanulmányba, hogy az tükrözze minden település igényét. Bemutatták a hulladékkezelési szolgáltatási szabályzatot, ami az odaítélési dokumentáció szerves részét képezi.  


EZ ÉRDEKELHETI
KÖZHÍR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

"Kapzsisági illetéket" vet ki ...
Johannis bejelentette, hogy ezentúl ő ...
Charlotte Rampling Arany ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ

  • „Minél több házból esténként világosság ...
  • Életműdíj, gumicukorból
  • Centenárium más szemszögből
  • Búcsú doktor Lőwy Károlytól
  • A lélekről beszélgettünk...