Újabb kolozsvári történet Tompa Andreától: Sokszor nem halunk meg

Újabb kolozsvári történet Tompa Andreától: Sokszor nem halunk meg
A Jelenkor Kiadónál a napokban megjelent Tompa Andrea legújabb, ötödik regénye: a Sokszor nem halunk meg (a borítót Vachter János fotója felhasználásával Tillai Tamás tervezte) cselekménye Kolozsváron indul, 1944-ben.

Így kezdődik: „Három réteg ruhát adtak rá, kopott pokrócba csavarták. A pokróc alá két kemény fedelű brosúrát csúsztattak. Úgy fekszik rajtuk, mintha rájuk lenne szegezve. Arca mozdulatlan, tekintete belekapaszkodik a magas házakba, a fákba, az oszlopokba. Visszafelé viszik, oda, ahonnan reggel elhozták. Sokkal gyorsabban haladnak most, mint az ellenkező irányba. Az asszony, karján a súlyos teherrel, az orrán keresztül fújtat. Nem néz rá, nem néz senkire. A kis test átlebeg a városon. Május eleje van. Négyéves koráig elfelejt mindent.” – írja közösségi oldalán a szerző.

A Sokszor nem halunk meg című regény 1944-be utaztat: amikor a városban megkezdődik a gettósítás, egy kolozsvári orvosnő a dajkára bízza gyermekét. Erzsi és a férje kétségbeesetten ügyelnek rá, hogy sem a szomszédoknak, sem a rokonoknak ne tűnjön fel a pár hónapos csecsemő jelenléte, míg reménykedve várják a háború végét. Tompa Andrea regénye ennek a gyermeknek a sorsát követi végig, ahogy a főhős mindenféle kerülőutakon kerül kapcsolatba a saját történetével.

Ha címszavakban kellene vázolni a regény témáját, a teljesség igénye nélkül íme néhány: holokauszt, női sors, anyaság, örökbefogadás, gyökerek, identitáskeresés a soknemzetiségű Erdélyben, családi titkok.

A Sokszor nem halunk meg megjelenése kapcsán a 444.hu készített sokrétű interjút a szerzővel, ebben Tompa Andrea többek között így vall újabb könyvéről: „Én kicsit így is látom az emberi életet, hogy van egy előre leosztott kártya: születünk valahová, valamilyen családba, közegbe, társadalomba, ott van valamilyen induló tőke vagy éppen tőkehiány, ami nem nagyon alakítható, és lehet, hogy aztán teljes súlyával ránk nehezedik. De van egy B-oldala ennek a lemeznek, ami írható még. (…) Az alakíthatóság és az előre eldöntött vagy sorsszerű kérdések fonása izgatott. A folyamat érdekelt, ahogy a sors állandóan kitüremkedik, felül akarja írni, vagy le akarja nyomni az embert. Miközben Tilda aztán mégis rátalál valamire – egy olyan ember, aki nem tudja, hogy kicsoda, mi az énje, mi az identitása (…)”

(Borítókép: Tompa Andrea legújabb kötetével FACEBOOK/JELENKOR KIADÓ)